Memo - Harmincadik befejezőfejezet

Memo

-Gyönyörű vagy. Még mindig.- mondta csillogó szemekkel Memo.

-Jajj, ne mond már.

-N-ne haragudj, tudom milyen nehéz most neked...

-Hogy kerülsz ide? - kérdezte, remegve a lány.

-Mostantól, itt fogok játszani.

-Mi?

-Öhm, sajnálom. Ha tudtam volna, nem fogadom el az ajánlatot.

-N-nem. Én kérek bocsánatot...

-Gyere, menjünk ki a lelátóra. - javasolta a kapus.

Kisétáltak a folyosón, de Ochoa hozzá sem ért Tori-hoz. Máskor reflexből megfogta a kezét, vagy a vállát, de most, minden mozdulatot gondosan átgondolt.

Mindjárt kiesik a szívem a helyéről. Most, mégis mit mondjak? Bunkó vagyok. Most halt meg Özil, és az öccse, ráadásul még velem is beszélnie kell...

-Részvétem.

-Köszönöm.

Torit, máskor ez a szó rögtön sírásra késztette, de most visszafogta magát. Úgy tűnik, Khedira szavai, jobban megérintették, mint gondolta. Meg persze erősnek is akart látszódni.

-És most itt leszel edző?

-I-igen, te pedig kapus?

-Nem, takarítani jöttem. Az elnök szerint, túl sok rágót ragasztottak a székek aljára, azért egy igazi mexikói kell neki.

Tori hetek óta, most először elnevette magát. A fiatal kuncogás hangja, bejárta az egész stadiont.

-Ez, egy nagyon rossz poén volt. - mosolygott.

-Köszi.

-És, hol laksz most? - kérdezte Tori, de csak Ochoa mély gondolkozása követte, majd ez a válasz.

-Figyelj! Hagyjuk a klisés kérdéseket. Nagyon jól tudom, te nem vagy kíváncsi arra, hogy hol lakok. Én tényleg, értem. A-az a két ember halt meg, akiket a legjobban szerettél. Valakinek el kell mondanod.

-Miből gondolod, hogy nem beszéltem azóta senkinek erről?

-Látom rajtad. Ha nem felejtetted volna el, ismerlek. Méghozzá jobban ,mint szeretnéd. Erről, még sosem beszéltünk.

-Mit vársz tőlem? Azonnal menjek vissza hozzád?

-Én nem ezt mondtam.

-Tudom. Ne haragudj. Te több vagy annál, hogy csak a „szerelmem”, vagy az „expasim” legyél.

-Sosem mondtad el, mi volt Özil-el.

-Kínos téma volt.

-Hát, most már nem az.

-Tudod, sajnálom, de szerettem, és most is szeretem. Ő volt az első olyan ember, aki önmagamért szeretett, és végi kiállt mellettem... Fura erről neked beszélni.

-Most már bármit elmondhatsz nekem, ettől nem kell félned.

-Szóval Brazíliában először nem akartam tőled semmit, csak el akartam terelni a figyelmemet, a múltamról, és Özil-ről, csak aztán kiderült, hogy te nem csak egy beképzelt focista vagy, és belédbuzultam. Akkor már mindkettőtöket szerettem, és ááá... Abban reménykedtem, hogy te nem szeretsz engem. Hozzá meg nem mehettem vissza, mert épp azon dolgoztam, hogy elfelejtsem, de aztán nem bírtam ki és elmondtam neked... Az egész, olyan bonyolult...

-Szeretlek.

-Mi?

-Csak, hogy tudd, én várok rád. Bármilyen csöpögős romantikus filmbe illő, de igaz.

-...

-Időre van még szükséged, de addig is itt leszek, és ki kell bírnod a fejem.

-Én is így érzek, hogy is nem szeretnélek. Sajnos, ha én valakit ennyire megszeretek, örökké fogom. Ezért is fáj annyira a vállam. Nem a sok tehertől, vagy ilyesmi, hanem magunkban hordozunk minden embert, akit szeretünk.

-Hm... Te semmit sem változtál. - mosolygott Ochoa.

-Te sem.

-És Dederick?

-Azt sem tudom, hogyan, vagy hol történt.

-Anyukád már tudja?

-Nem hiszem. A legszomorúbb, hogy valószínűleg nem is érdekli. A saját fia....

-Sajnálom.

-Ugyan, az anyám nem véletlenül került elmegyógyintézetbe. Nincs mit sajnálni rajta. És a te családod? Hogy vannak?

-Jól. A bátyámnak, már a negyedik gyereke is úton van.

-Még nem is meséltél a bátyádról.

-Soha?

-Soha.

-Augustin, elvette feleségül Hector nővérét.

-Ez komoly? - vigyorgott a lány.

-Igen, úgyhogy rokonok vagyunk.

-És fiúk, vagy lányok, a kicsik?

-Egy 8 éves kislány Anabell, meg két 4 és fél éves fiú, Luis, Hugo ikrek.

-Mázlisták. Én is szeretnék ikreket.

-Hidd el sok baj van ám, velük.

-Megtudnám bocsátani nekik.

-Én is.

-Most már indulnom kell.

-Rendben.

-Még úgy is találkozunk.

-Szia!

-Szia! - köszöntek el, kölcsönösen mosolyogva, Ochoa viszont ott maradt a stadion kicsi piros műanyagszékén.

Augustin-nak igaza volt. Megéri várni egy nőre. Így belegondolva, nem is értem, hogy bírtam ezelőtt úgy élni. Mindenesetre annak a csapongó, hancúrozós, elázott életemnek vége. Örökre...

VÉGE