XXIX. Melléklet

-Öhm.. Elnézést, de az az én táskám. - szólt oda halkan a hölgy.

-Ó, elnézést!

-Semmi baj, ugyan úgy néznek ki.

-Még egyszer bocsánat. - kapkodott a férfi.

-Ugyan hagyja csak. Maga is a Melbourne-ire?

-Igen.

-Akkor, egy gépen utazunk.

-Valóban.

A szőke orvos végig mérte a mellette álló nőt. Fekete rövid haja, és karcsú derekára, nem csak ő nézett. Csinos hölgyemény volt.

-De bunkó vagyok. - folytatta – Még be sem mutatkoztam. Evelin Brouk.

-Dederick Nathia, nagyon örvendek.

-Maga, a híres orvos?

-Igen...

-És a húga volt a női válogatott csapatkapitány, nem tévedek?

-Nem. Talán szereti a focit?

-Nem igazán, - kuncogott - csak a húgom imádta nézni.

*KÉRJÜK FOGLALJÁK EL HELYEIKET!

-További kellemes utazást, és vigyázzon a hozzám hasonló kétbalkezesekkel. - vigyorgott Ded.

-Viszlát!

Az orvos leült, és észrevette, hogy a mellette lévő férfi elég ideges. Az izzadt homlokát tapogatta, és remegett.

-Valami baj van, Uram?

-Ó... köszönöm, csak még nem igazán repültem. - hebegte.

-Esetleg cseréljünk helyet? Az ablak mellett kellemesebb.

-Ó, ne fáradton, már lepakolt. Majd keresek valaki mást.

-Rendben. - helyeselt Dederick, majd felállva folytatta. - Elnézést, valaki nem cserélne az úrral? Először repül.

A tömeg sutyorgott egyet kettőt, majd egy vékonyka hang szólalt meg:

-Én szívesen.

Az előző táskás hölgy volt az, és már a holmiját is összeszedte. Az ideges férfivel helyet cseréltek, és Miss Brouk helyet foglalt.

-Elnézést.

-Most, miért kér bocsánatot éppen?

-Hogy még ilyenkor is zavarom.

-Ugyan, dehogy. Úgy sem szeretek ablak mellett ülni.

-Akkor megnyugodtam.

-Nem veszi tolakodásnak, ha megkérdezem hova tart?

-Nem. Az AIDS-konferencián leszek előadó.

-Ilyen nincs... én is pontosan oda utazok.

-Hogy-hogy?

-Tudja, én is orvos lennék.

-Értem.

A repülő utat, Dederick-nek sikerült kellemesen eltölteni. Legalábbis, amíg a repülő „repült”.

Hamarosan egy légörvénybe keveredtek. A gép rázkódott, és vibrált. Ezt a férfi nem vette észre, mert éppen aludt, szomszédjával egyetemben. Álmodhattak mind a ketten, mert a nagy zötyögés nem verte fel őket.

Az örvény után, hirtelen kettévált a repülő. A semmiből előjövő káosz beborította a gépet. Sikoltozások, ordítozások kísérték a zuhanás utolsó pillanatát. A levált tető, jobboldalt kísérte a megmaradt roncsot, ami mellesleg lángolt is.

Csak ezután jött a fülsüketítő robbanás. A hang később jött, de minimum annyira fájdalmas volt. Csak ez a robaj ébresztette fel Ded-et, és a mellette ülő hölgyet. Felugrottak, és egymásra néztek. Ez volt, az utolsó élve töltött percük, mer egy pillanat múlva a gép azon töredéke a földre csapódott.

Ha lehet ilyet mondani, Dederick-et nem nagyon hatotta meg a dolog, nem vette a szívére. Az utolsó gondolatai, békések és inkább vidámak voltak. Nem bánt semmit. Semmit.