Memo - Huszonnyolcadik fejezet

Memo

-Te is tudod, hogy nem jöhettem volna közterületre.

-Már úgy beszélsz, mint egy beképzelt híresség. A strand mindenkié.

-Le fognak rohanni...

-Nyugi, itt úgy is mindenki ismer.

-Hát épp ez a baj...

Nem is értem, hogy rángathatott el. Jó, mégis. Anya mindent meg tesz. Egész életében. Hogy tudnám ezt viszonozni? Persze, mostantól fejedelmi élete lesz, arról gondoskodom, de lélekben? Ez az utolsó, munkanélküli napom. Valószínűleg, ezért akar szórakozni. Még jó, hogy Hector is itt van. Bár... ő hamar le fog lépni valami csajjal. Durva. Minden fél órában másik nővel van. Lehet, nekem is ezt kéne tennem. Eddig az egyetlen hölgy, az anyám volt, akivel voltam. Mármint, nem bújtam vele ágyba, nincs anyakomplexusom. Mi? Ezt komolyan kimondtam magamban? Kezdek flúgos lenni. Eleve.... Mi a problémám azzal, hogy a strandon, bikinis lányok tömege, sorban áll értem? Buzi lettem? Ma, még le kell fektetnem egy csajt! Megcsinálom! Biztos, utána már minden jobban megy, és én is olyan leszek, mint H. H.

-Na! Inkább segíts a babakocsival.- zavarta meg a bátyja.

-Hihetetlen, hogy gyártanak ikerbabakocsit.

-Hármasikreknek is csinálnak.

-Fura. Remélem, nekem is ikreim lesznek. Két fiú.

-Először a lányt kéne megtalálni kisöcsém. Nem gondolod?

-De, csak nekem nem a szomszédban lakik.

-Hát, nekem nem kellett messzire mennem.

-Mázlista.

Ochoa körbenézett, de egy ismerős arcot sem látott. Már gyerekkora óta ezen a strandon töltött minden nyarat, most mégis idegennek tűnt. Amióta elköltözött, az emberek megfeledkeztek róla. Csak akkor büszkélkedtek, amikor a fociról volt szó.

-Na és, a munkával mikor akarsz foglalkozni?- kérdezte Augustin unottan.

-Mivel holnap már utazom, ma akartam, de a strand nem épp a legmegfelelőbb hely az ilyesmire.

-Egyszerű. Csak kapcsold be a telefonodat, és az első nagynevű csapatnak mondj igent.

-És, ha lesz jobb, de én már elfogadtam a rosszabbat?

-Az bukta.

-Kössz. Ahhoz képest, hogy közgazdász vagy, nem a legjobb tanácsokat adod.

-Ugyan már. Neked egy a fontos. Fizessenek sokat, és neked csak a kapuban kelljen állnod.

-Ez igaz.

A kis család besétált a füves részre, ahol a gyerekeknek egy pokrócot terítettek. A kicsik egyből a medence felé rohantak, őket pedig, az anyukák követték. Augustin, Memo, és H.H. A padokhoz mentek sörözni.

Az a kék medence. Hogy én hányszor ugráltam bele. Így felnőtt fejjel, igazi kis idióta voltam.

A nagy víz körül virágágyások sorakoztak. A három csúszda a közepén ért a medencéhez.

A temérdek büfé közül, mindig a leghátsóhoz mentek, hogy ne legyenek sokan. A ráadás a kényelmes szék volt.

-Olyan furcsa.-jelentette ki Hector.

-Mi?

-Ez a hely, összement...- elmélkedett.

-Igen.

-Bekapcsoltad már a telefonod?- érdeklődött a fiatal apuka, és nagyot húzott a sörből.

-Igen, de még nem hívott senki, csak 23 nem fogadott hívásom van.

-Hah. Nekem egy sincs. Látszik, hogy a sors úgy akarja a Porto-ban maradjak.

-Lehet nekem is oda kéne igazolnom.

-Ne legyél hülye! Az egy borzalmas csapat. Értem. Bírod a búrám, de ne merészeld elpazarolni a tehetséged.

-Akkor mégis hova menjek. A nagyobb csapatok mind rendelkeznek jó kapusokkal.

-Azért nem mind.

-De a legtöbb.

-Ajj, hagyjuk ezt. - szólt közbe Augustin. - inkább stíröljétek a csajokat.

-Jó is, hogy szólsz. Fel kell mérni a terepet.

-Hector.

-Igen?

-Irigyellek. - motyogta Ochoa.

-Mégis miért?- nevetett H.H.

-Mert te... Nem kötődsz egy lányhoz sem.

Ahogy ez kicsúszott a kapus száján, a két férfi a közelében hatalmas röhögőgörcsöt kapott.

-Most mi?

-M-m-még... - próbált beszélni Hector, de elnyomta a köhögés – Még mindig Tori miatt fáj a szíved? - tudta végül kimondani.

-Nem tudom. - zárta az arcát a kezébe.

-Mert ki ez a lány?

-Te nem tudod?

-A mi Memo-nk Brazíliában párjára talált.

-Mégis kire?

-Viktoria Nathia-nak hívják. Egy holland sportkommentátor. Egész végig együtt voltak, sőt még közös szobájuk is volt. Az újságban is megírták.

-Jesszus, de nem tiltották a nőzést?

-Memo akkora sztár, hogy neki elnézték.

Ochoa, végre felhajtotta a fejét, nem sejtve miről is volt szó. Ahogy kiegyenesedett, egy férfi ráugrott a hátára. Hátra fordult, és Javi-t látta meg.

-Te meg mit keresel itt?

-Jöttünk meglátogatni.

-Jöttetek? - a focista lemászott Ochoa-ról, majd hátrébb lépett. A kapus csodálkozva látta, hogy Javi mögött Guadrado, kézen fogva áll Nicole-al.

-Ó, sziasztok!

Memo, már ment volna kezet fogni, de hangosan csörrent a telefonja. A kijelzőn világított a felirat:

Magán szám

-Bocs Srácok, ezt fel kell vennem. Egy perc. - mondta, és elindult sétálni.

-Igen? - szólt bele a telefonba.

-Jó napot! Charles Benett vagyok, az Arsenal képviselő menedzsere. Sajnálom, hogy nem az ügynökét hívom, de személyesen akartam beszélni magával.

-Értem.

-A klubunknak lenne egy jól fizető ajánlata az ön számára.