Bejelentés

Sziasztok kedves olvasóim!

Ennyi idő után egy újabb bejegyzést hoztam, ugyanis be kell jelentenem, hogy egy új, focis blogot nyitottam! (Tulajdonképpen folytatás szerűt...) Szóval, ha tetszett ez a történet olvassatok bele az Interessiert-be is, aminek Andre Schürrle a főszereplője. Kellemes olvasást!

http://felemelkedhet.blogspot.hu

Memo - Harmincadik befejezőfejezet

Memo

-Gyönyörű vagy. Még mindig.- mondta csillogó szemekkel Memo.

-Jajj, ne mond már.

-N-ne haragudj, tudom milyen nehéz most neked...

-Hogy kerülsz ide? - kérdezte, remegve a lány.

-Mostantól, itt fogok játszani.

-Mi?

-Öhm, sajnálom. Ha tudtam volna, nem fogadom el az ajánlatot.

-N-nem. Én kérek bocsánatot...

-Gyere, menjünk ki a lelátóra. - javasolta a kapus.

Kisétáltak a folyosón, de Ochoa hozzá sem ért Tori-hoz. Máskor reflexből megfogta a kezét, vagy a vállát, de most, minden mozdulatot gondosan átgondolt.

Mindjárt kiesik a szívem a helyéről. Most, mégis mit mondjak? Bunkó vagyok. Most halt meg Özil, és az öccse, ráadásul még velem is beszélnie kell...

-Részvétem.

-Köszönöm.

Torit, máskor ez a szó rögtön sírásra késztette, de most visszafogta magát. Úgy tűnik, Khedira szavai, jobban megérintették, mint gondolta. Meg persze erősnek is akart látszódni.

-És most itt leszel edző?

-I-igen, te pedig kapus?

-Nem, takarítani jöttem. Az elnök szerint, túl sok rágót ragasztottak a székek aljára, azért egy igazi mexikói kell neki.

Tori hetek óta, most először elnevette magát. A fiatal kuncogás hangja, bejárta az egész stadiont.

-Ez, egy nagyon rossz poén volt. - mosolygott.

-Köszi.

-És, hol laksz most? - kérdezte Tori, de csak Ochoa mély gondolkozása követte, majd ez a válasz.

-Figyelj! Hagyjuk a klisés kérdéseket. Nagyon jól tudom, te nem vagy kíváncsi arra, hogy hol lakok. Én tényleg, értem. A-az a két ember halt meg, akiket a legjobban szerettél. Valakinek el kell mondanod.

-Miből gondolod, hogy nem beszéltem azóta senkinek erről?

-Látom rajtad. Ha nem felejtetted volna el, ismerlek. Méghozzá jobban ,mint szeretnéd. Erről, még sosem beszéltünk.

-Mit vársz tőlem? Azonnal menjek vissza hozzád?

-Én nem ezt mondtam.

-Tudom. Ne haragudj. Te több vagy annál, hogy csak a „szerelmem”, vagy az „expasim” legyél.

-Sosem mondtad el, mi volt Özil-el.

-Kínos téma volt.

-Hát, most már nem az.

-Tudod, sajnálom, de szerettem, és most is szeretem. Ő volt az első olyan ember, aki önmagamért szeretett, és végi kiállt mellettem... Fura erről neked beszélni.

-Most már bármit elmondhatsz nekem, ettől nem kell félned.

-Szóval Brazíliában először nem akartam tőled semmit, csak el akartam terelni a figyelmemet, a múltamról, és Özil-ről, csak aztán kiderült, hogy te nem csak egy beképzelt focista vagy, és belédbuzultam. Akkor már mindkettőtöket szerettem, és ááá... Abban reménykedtem, hogy te nem szeretsz engem. Hozzá meg nem mehettem vissza, mert épp azon dolgoztam, hogy elfelejtsem, de aztán nem bírtam ki és elmondtam neked... Az egész, olyan bonyolult...

-Szeretlek.

-Mi?

-Csak, hogy tudd, én várok rád. Bármilyen csöpögős romantikus filmbe illő, de igaz.

-...

-Időre van még szükséged, de addig is itt leszek, és ki kell bírnod a fejem.

-Én is így érzek, hogy is nem szeretnélek. Sajnos, ha én valakit ennyire megszeretek, örökké fogom. Ezért is fáj annyira a vállam. Nem a sok tehertől, vagy ilyesmi, hanem magunkban hordozunk minden embert, akit szeretünk.

-Hm... Te semmit sem változtál. - mosolygott Ochoa.

-Te sem.

-És Dederick?

-Azt sem tudom, hogyan, vagy hol történt.

-Anyukád már tudja?

-Nem hiszem. A legszomorúbb, hogy valószínűleg nem is érdekli. A saját fia....

-Sajnálom.

-Ugyan, az anyám nem véletlenül került elmegyógyintézetbe. Nincs mit sajnálni rajta. És a te családod? Hogy vannak?

-Jól. A bátyámnak, már a negyedik gyereke is úton van.

-Még nem is meséltél a bátyádról.

-Soha?

-Soha.

-Augustin, elvette feleségül Hector nővérét.

-Ez komoly? - vigyorgott a lány.

-Igen, úgyhogy rokonok vagyunk.

-És fiúk, vagy lányok, a kicsik?

-Egy 8 éves kislány Anabell, meg két 4 és fél éves fiú, Luis, Hugo ikrek.

-Mázlisták. Én is szeretnék ikreket.

-Hidd el sok baj van ám, velük.

-Megtudnám bocsátani nekik.

-Én is.

-Most már indulnom kell.

-Rendben.

-Még úgy is találkozunk.

-Szia!

-Szia! - köszöntek el, kölcsönösen mosolyogva, Ochoa viszont ott maradt a stadion kicsi piros műanyagszékén.

Augustin-nak igaza volt. Megéri várni egy nőre. Így belegondolva, nem is értem, hogy bírtam ezelőtt úgy élni. Mindenesetre annak a csapongó, hancúrozós, elázott életemnek vége. Örökre...

VÉGE

XXX. Melléklet

-Minden oké?

-Persze.

-Hihetetlen, hogy még terhesen is ilyen hiperaktív vagy.

-Jajj, ne bókolj, mert holnap a kanapén alszol. - vigyorgott Viktoria, meri Esther nagy kacagásban tört ki.

-Te viccesnek találod ezt? - kérdezte Memo, majd felkapta a kislányt.

-Nye! - kuncogott a kislány – Apa, tegyéj je!

-Látod, ebben is olyan vagy mint Anya. A Parancsolgatás az megy.

A kis szoknyás, még jobban nevetni kezdett, amikor az apukája felkapta a nyakába.

-Így jól fogsz látni, oké?

-Ahamm! - helyeselt mosolyogva.

A kis család, átsétált az épületen, ki a VIP lelátóra, de Tori egyszer csak megállt, és a falnak támaszkodott, a másik kezével a hasát fogva.

-Valami baj van, Anyu?- meredt rá aggódva az apuka.

-Csak az ikerek. Nincs semmi.

-Hallod ezt, hercegnőm? Az öcsikéid rosszalkodnak Anyu pocakjában.

Viktoria összeszedve magát elindult, és máris ki értek a kilátóra.

A hatalmas zajban, alig lehetett hallani, egymás hangját, a szurkolók annyira elleptek mindent. Kétség kívül, a Forma 1 az emberek második legnézettebb sportja, a futball után.

Ahogy a Fociban is van, így a F1-nek is van örök győztese. Míg a labdajátékot az Arsenal, addig a versenypályát Felipe Massa uralja.

-Kár, hogy elkéstünk.

-Ne haragudj.

-Ugyan, Mrs. Ochoa, mégis , hogy tudnék magára haragudni.

-Miért élvezed ezt még 3 év után is?

-Hidd el, akár 20 év után is élvezni tudnám.

Tori - Huszonkilencedik fejezet

Tori

-Biztos benne, hogy fekete melegítőket szeretne?

-Teljesen.

-Rendben, akkor megtervezzük. Ma délután még át kell beszélni, de megoldható a fekete. Addig is jó pihenést, és részvétem.

-Köszönöm. - suttogta Tori, majd a zsebkendős dobozért nyúlt, mert érezte az arcán a könnycseppek nedvességét.

Ez, már a harmadik doboz volt. Khedira, Özil folyamatos áradozásaiból, már jól tudta, hogy ilyen helyzetben egyedül a papírzsepi boldogítja kicsit is.

Fel kell fognom, de nem megy. Meghaltak. Utoljára Apát vesztettem el. Akkor is nagyon sokat sírtam, de legalább Özil velem volt. Most viszont, ő az, aki nem fog többé vigasztalni, Ded-el együtt. Esküszöm, soha többé nem ülök repülőre. Nem láthatom őket soha többé. Egyáltalán, hogy lehetnek ennyire nyugodt gondolataim? Egy szörnyeteg vagyok. Mikor elmegy a szerelmem, és a testvérem, én képes vagyok a repülési szokásaimon gondolkozni. A pokolra kerülök. Meg is érdemlem. Miért nem tudtam Özilt feltétel nélkül szeretni? Egyszerűen utálom magam.

Viktoria felállt, és a fürdőszobába sétált. Belépett a fehérre csempézett helyiségre, és megnyitotta a csapot. A jéghideg vízzel leöblítette a könnyes szemeit. Kiegyenesedve meglátta magát a szemben lévő tükörben.

A kéken pislogó szemei pirosra dagadtak. Az arca is vörös volt, kivételesen nem Özil bókjaitól.

Tori, most a saját látványától is undorodott. Önmagát vádolva mind a két baleset miatt. Visszasétált a nappaliba, és a kanapéra vetette magát.

A tévé, már hosszú órák óta ment, és Tori csak aludt, vagy háttérzajnak használta, a különböző tortás, esküvői ruhás, és tetkós műsorokat. Most is pillanatok alatt elaludt.

Miközben ő csak feküdt a kanapén, és egy boldogabb jövőről álmodozott, Khedira megtette az esedékes, napi vizitjét. Szokásosan egy doboz zsebkendővel, és egy üveg olívabogyóval. Utóbbi azt a célt szolgálta, hogy a lánynak új kedvenc étele legyen. A palacsintát, a lehető legmesszebbről kellett kerülni.

-Most komolyan! - lépett közelebb az alvó edzőhöz – Nem vagyok egy minta barát ilyenkor, de azt még én is tudom, hogy amit most csinálsz, nem segít. - mondta, közben a hűtőbe pakolta az ínyencséget, ami bontatlan társaival találkozott.

-Mi? - motyogta Tori ébredezve.

-Kelj fel, és menj emberek közé!

-Tudom, tudom. Ma úgy sem úszom meg.

-Miért? Behívtak a klubtól?

-Igen, a hülye melegítők miatt.

-És milyen színt választottál?

-Feketét.

-Ez már súlyos...

-Miért? - ült fel gyorsan Viktoria – Te nem fogtad fel? Meghalt a legjobb barátod. Pár nappal ezelőtt, holtan találtál rá ott. - mutatott az udvarra. - Meghalt, mert az orvosok nem vették észre, hogy szívritmus zavarai voltak. Nem zavar, csak úgy elnézel mellette? Soha többé nem beszélhetsz vele, de te emberek közé akarsz menni? Te vagy a súlyos.

-Ez így van... Én voltam Özil legjobb barátja, és pontosan jól ismertem ahhoz, hogy tudjam. Nem kívánná a ezt, az öcséddel együtt. Azt akarná, éld tovább az életed! Túlságosan szeretett téged, ezért nem akarná, hogy remete módjára aludj egész nap. Ne tedd tönkre az életed.

-Jó!

-Jó!

-Nem fogok egész nap aludni.

-Helyes. Ha összeszeded magad elviszlek.

-Oké, csak átöltözöm. - motyogta, majd elment a hálószobába. Gyorsan felkapott valami göncöt, mert a kinézete volt az utolsó dolog, ami izgatta. Kisétált, és indult volna az ajtó felé.

-Várj! Így akarsz jönni?

-Miért?

-Ne felejtsd el, hogy abba klubba készülsz, ahol még évekig dolgozni fogsz. Az emberek látni fognak.

-Nem érdekelnek az emberek. - jelentette ki, majd kiment.

Jelenleg két ember van aki izgat, de ők mind a ketten halottak. A két ember, akit a világon a legjobban szeretek.- gondolta magában.

Beültek a kocsiba, és elindultak.

-Tori, tudom bunkóság, de... fogd vissza a könnyeidet ameddig ott leszel.

-Igen. Bunkóság.

-Figyelj! Ha már az első napon gyengének látszol, tudni fogják, hogy még nem épültél fel a focitól való félelmedből.

-Oké.

Hamarosan oda is értek az stadionhoz. A szürke ovális falra, egy hatalmas Arsenal címer volt akasztva, amellett állt meg Khedira.

-Köszi a fuvart.

-Nincs mit, bármikor.

-Szia!

-Várj! Ha bármi baj van, hívj!

-Rendben. - köszönt el a lány, és elindult az egyik ajtó felé. A hatalmas építmény belülről is éppen annyira nagy volt. Viktori pedig, különös módon egyből szembe találkozott az egyik rabszolgával.

-Jó napot! Köszöntöm itt, nálunk. Velem beszélt telefonon.

-Jó napot! - fogott kezet a lány illedelmesen.

-Mr. Benett hívatta az irodájába.

-Értem.

A férfi, elvezette egészen, egy ronda piros ajtóig, aminek a közepén, egy fém lógott.

Charles Benett

-Sajnálom, de várnia kell egy kicsit, mert az Elnök úr éppen egy játékossal tárgyal. Egészen Dél-Amerikából jött ide...

-Kérem, ne folytassa! - szólt közbe a lány.

-Bocsánat.

A pár perc, óráknak tűnő várakozás alatt, Tori, majdnem elaludt, de eszébe jutott Khedira-nak tett ígérete.

Nem aludhatok el! Ez a pali mellettem, meg vagy egy szót sem szól, vagy a hülye Dél-Amerikai focistájáról beszél. Utóbbi még rosszabb. Nem akarom megkockáztatni a bőgést. Mennyit tudok én sírni, miattuk, de még mindig nem eleget. Mondjuk, régebben többet könnyeztem, most inkább csak fáj a mellkasom. Memo után sokkal többet sírtam. Hm... Ilyen az élet először elvette tőlem Ochoa-t aztán Özil-t, és Dederick-et.

Nem sokkal később a rút vörös ajtó kinyílt, mire Tori, és az idegenvezetője felálltak. Nevetve lépett ki két férfi, mosolyogva. Az egyik kopaszodó szemüveges , öltönyben, a másik hatalmas göndör hajú, farmernadrágos volt. Utóbbi, kísértetiesen ismerős volt. Nem is csoda, hiszen Memo állt Tori előtt, aki döbbenten, tágra nyílt szemekkel nézte.

XXIX. Melléklet

-Öhm.. Elnézést, de az az én táskám. - szólt oda halkan a hölgy.

-Ó, elnézést!

-Semmi baj, ugyan úgy néznek ki.

-Még egyszer bocsánat. - kapkodott a férfi.

-Ugyan hagyja csak. Maga is a Melbourne-ire?

-Igen.

-Akkor, egy gépen utazunk.

-Valóban.

A szőke orvos végig mérte a mellette álló nőt. Fekete rövid haja, és karcsú derekára, nem csak ő nézett. Csinos hölgyemény volt.

-De bunkó vagyok. - folytatta – Még be sem mutatkoztam. Evelin Brouk.

-Dederick Nathia, nagyon örvendek.

-Maga, a híres orvos?

-Igen...

-És a húga volt a női válogatott csapatkapitány, nem tévedek?

-Nem. Talán szereti a focit?

-Nem igazán, - kuncogott - csak a húgom imádta nézni.

*KÉRJÜK FOGLALJÁK EL HELYEIKET!

-További kellemes utazást, és vigyázzon a hozzám hasonló kétbalkezesekkel. - vigyorgott Ded.

-Viszlát!

Az orvos leült, és észrevette, hogy a mellette lévő férfi elég ideges. Az izzadt homlokát tapogatta, és remegett.

-Valami baj van, Uram?

-Ó... köszönöm, csak még nem igazán repültem. - hebegte.

-Esetleg cseréljünk helyet? Az ablak mellett kellemesebb.

-Ó, ne fáradton, már lepakolt. Majd keresek valaki mást.

-Rendben. - helyeselt Dederick, majd felállva folytatta. - Elnézést, valaki nem cserélne az úrral? Először repül.

A tömeg sutyorgott egyet kettőt, majd egy vékonyka hang szólalt meg:

-Én szívesen.

Az előző táskás hölgy volt az, és már a holmiját is összeszedte. Az ideges férfivel helyet cseréltek, és Miss Brouk helyet foglalt.

-Elnézést.

-Most, miért kér bocsánatot éppen?

-Hogy még ilyenkor is zavarom.

-Ugyan, dehogy. Úgy sem szeretek ablak mellett ülni.

-Akkor megnyugodtam.

-Nem veszi tolakodásnak, ha megkérdezem hova tart?

-Nem. Az AIDS-konferencián leszek előadó.

-Ilyen nincs... én is pontosan oda utazok.

-Hogy-hogy?

-Tudja, én is orvos lennék.

-Értem.

A repülő utat, Dederick-nek sikerült kellemesen eltölteni. Legalábbis, amíg a repülő „repült”.

Hamarosan egy légörvénybe keveredtek. A gép rázkódott, és vibrált. Ezt a férfi nem vette észre, mert éppen aludt, szomszédjával egyetemben. Álmodhattak mind a ketten, mert a nagy zötyögés nem verte fel őket.

Az örvény után, hirtelen kettévált a repülő. A semmiből előjövő káosz beborította a gépet. Sikoltozások, ordítozások kísérték a zuhanás utolsó pillanatát. A levált tető, jobboldalt kísérte a megmaradt roncsot, ami mellesleg lángolt is.

Csak ezután jött a fülsüketítő robbanás. A hang később jött, de minimum annyira fájdalmas volt. Csak ez a robaj ébresztette fel Ded-et, és a mellette ülő hölgyet. Felugrottak, és egymásra néztek. Ez volt, az utolsó élve töltött percük, mer egy pillanat múlva a gép azon töredéke a földre csapódott.

Ha lehet ilyet mondani, Dederick-et nem nagyon hatotta meg a dolog, nem vette a szívére. Az utolsó gondolatai, békések és inkább vidámak voltak. Nem bánt semmit. Semmit.

Memo - Huszonnyolcadik fejezet

Memo

-Te is tudod, hogy nem jöhettem volna közterületre.

-Már úgy beszélsz, mint egy beképzelt híresség. A strand mindenkié.

-Le fognak rohanni...

-Nyugi, itt úgy is mindenki ismer.

-Hát épp ez a baj...

Nem is értem, hogy rángathatott el. Jó, mégis. Anya mindent meg tesz. Egész életében. Hogy tudnám ezt viszonozni? Persze, mostantól fejedelmi élete lesz, arról gondoskodom, de lélekben? Ez az utolsó, munkanélküli napom. Valószínűleg, ezért akar szórakozni. Még jó, hogy Hector is itt van. Bár... ő hamar le fog lépni valami csajjal. Durva. Minden fél órában másik nővel van. Lehet, nekem is ezt kéne tennem. Eddig az egyetlen hölgy, az anyám volt, akivel voltam. Mármint, nem bújtam vele ágyba, nincs anyakomplexusom. Mi? Ezt komolyan kimondtam magamban? Kezdek flúgos lenni. Eleve.... Mi a problémám azzal, hogy a strandon, bikinis lányok tömege, sorban áll értem? Buzi lettem? Ma, még le kell fektetnem egy csajt! Megcsinálom! Biztos, utána már minden jobban megy, és én is olyan leszek, mint H. H.

-Na! Inkább segíts a babakocsival.- zavarta meg a bátyja.

-Hihetetlen, hogy gyártanak ikerbabakocsit.

-Hármasikreknek is csinálnak.

-Fura. Remélem, nekem is ikreim lesznek. Két fiú.

-Először a lányt kéne megtalálni kisöcsém. Nem gondolod?

-De, csak nekem nem a szomszédban lakik.

-Hát, nekem nem kellett messzire mennem.

-Mázlista.

Ochoa körbenézett, de egy ismerős arcot sem látott. Már gyerekkora óta ezen a strandon töltött minden nyarat, most mégis idegennek tűnt. Amióta elköltözött, az emberek megfeledkeztek róla. Csak akkor büszkélkedtek, amikor a fociról volt szó.

-Na és, a munkával mikor akarsz foglalkozni?- kérdezte Augustin unottan.

-Mivel holnap már utazom, ma akartam, de a strand nem épp a legmegfelelőbb hely az ilyesmire.

-Egyszerű. Csak kapcsold be a telefonodat, és az első nagynevű csapatnak mondj igent.

-És, ha lesz jobb, de én már elfogadtam a rosszabbat?

-Az bukta.

-Kössz. Ahhoz képest, hogy közgazdász vagy, nem a legjobb tanácsokat adod.

-Ugyan már. Neked egy a fontos. Fizessenek sokat, és neked csak a kapuban kelljen állnod.

-Ez igaz.

A kis család besétált a füves részre, ahol a gyerekeknek egy pokrócot terítettek. A kicsik egyből a medence felé rohantak, őket pedig, az anyukák követték. Augustin, Memo, és H.H. A padokhoz mentek sörözni.

Az a kék medence. Hogy én hányszor ugráltam bele. Így felnőtt fejjel, igazi kis idióta voltam.

A nagy víz körül virágágyások sorakoztak. A három csúszda a közepén ért a medencéhez.

A temérdek büfé közül, mindig a leghátsóhoz mentek, hogy ne legyenek sokan. A ráadás a kényelmes szék volt.

-Olyan furcsa.-jelentette ki Hector.

-Mi?

-Ez a hely, összement...- elmélkedett.

-Igen.

-Bekapcsoltad már a telefonod?- érdeklődött a fiatal apuka, és nagyot húzott a sörből.

-Igen, de még nem hívott senki, csak 23 nem fogadott hívásom van.

-Hah. Nekem egy sincs. Látszik, hogy a sors úgy akarja a Porto-ban maradjak.

-Lehet nekem is oda kéne igazolnom.

-Ne legyél hülye! Az egy borzalmas csapat. Értem. Bírod a búrám, de ne merészeld elpazarolni a tehetséged.

-Akkor mégis hova menjek. A nagyobb csapatok mind rendelkeznek jó kapusokkal.

-Azért nem mind.

-De a legtöbb.

-Ajj, hagyjuk ezt. - szólt közbe Augustin. - inkább stíröljétek a csajokat.

-Jó is, hogy szólsz. Fel kell mérni a terepet.

-Hector.

-Igen?

-Irigyellek. - motyogta Ochoa.

-Mégis miért?- nevetett H.H.

-Mert te... Nem kötődsz egy lányhoz sem.

Ahogy ez kicsúszott a kapus száján, a két férfi a közelében hatalmas röhögőgörcsöt kapott.

-Most mi?

-M-m-még... - próbált beszélni Hector, de elnyomta a köhögés – Még mindig Tori miatt fáj a szíved? - tudta végül kimondani.

-Nem tudom. - zárta az arcát a kezébe.

-Mert ki ez a lány?

-Te nem tudod?

-A mi Memo-nk Brazíliában párjára talált.

-Mégis kire?

-Viktoria Nathia-nak hívják. Egy holland sportkommentátor. Egész végig együtt voltak, sőt még közös szobájuk is volt. Az újságban is megírták.

-Jesszus, de nem tiltották a nőzést?

-Memo akkora sztár, hogy neki elnézték.

Ochoa, végre felhajtotta a fejét, nem sejtve miről is volt szó. Ahogy kiegyenesedett, egy férfi ráugrott a hátára. Hátra fordult, és Javi-t látta meg.

-Te meg mit keresel itt?

-Jöttünk meglátogatni.

-Jöttetek? - a focista lemászott Ochoa-ról, majd hátrébb lépett. A kapus csodálkozva látta, hogy Javi mögött Guadrado, kézen fogva áll Nicole-al.

-Ó, sziasztok!

Memo, már ment volna kezet fogni, de hangosan csörrent a telefonja. A kijelzőn világított a felirat:

Magán szám

-Bocs Srácok, ezt fel kell vennem. Egy perc. - mondta, és elindult sétálni.

-Igen? - szólt bele a telefonba.

-Jó napot! Charles Benett vagyok, az Arsenal képviselő menedzsere. Sajnálom, hogy nem az ügynökét hívom, de személyesen akartam beszélni magával.

-Értem.

-A klubunknak lenne egy jól fizető ajánlata az ön számára. 

Bevezetés

Hátoldal

Guillermo Ochoa a mexikói Puebla városában született, ahol egy rozzant focipályán kezdte felfedezni, tehetségét, legjobb barátjával Hector Herrera-val. A családjaik támogatásával, a sporthoz való érzéküket a maximumra fejlesztették, amit az emberek észre is vettek, és 17-éves koruktól az ország válogatottjában játszottak. A 2014-es világbajnokságon, Memo, összefut Viktoria Nathia, aki megváltoztatja eddigi csapongó életvitelét.

A holland szépség, régen hatalmas hírnévnek örvendett, ugyanis a női válogatott élén futballozott. Az egekbe ívelő karrierjét azonban, egy térdsérülés örökre derékba törte. A baleset után, Angliába menekült, ahol pár évig lábadozott, Mesut Özil társaságában. Életében először, a lányt nem hírneve, és külseje miatt szerették, ezért lehetősége nyílt belekóstolni a szerelembe. Az erős érzelmek, még az elválás után is kísérték, mert a férfi Angliában marad az Arsenalban, míg Tori hazautazott. Amszterdamban, felajánlottak neki, egy riporteri állást, ami Brazíliába, vagyis a VB színterére szólt.

Itt ismerkednek meg, és először, csupán rövidtávra tervezik, kapcsolatukat, ugyanis a tartós érzelmekre nincs esély. Az együtt töltött idő, azonban megnehezíti a dolgukat, mert mindketten meglátják a másikban az igazi párjukat. Senki sem meri kimondani az igazat, ezért rejtegetik a gyengéd érzelmeiket. A mexikói kapust, a hírneve hatására, közben sorra érik a megpróbáltatások. Hamarosan azonban, Özil, aki a német válogatottal Dél-Amerikába érkezik, felkavarja a port. A két élsportoló versengeni kezd, akár szóban, akár a pályán. Viktoria-nak el kell nyomnia a régi, és még mindig erős, érzelmeit, hiszen tudja, hogy nincs jövőjük, de Ochoa-val sincs.

Vajon megtalálják a boldogsághoz vezető utat? És a két focista párharcából, ki kerül ki győztesen? Ki nyeri meg egyáltalán a VB-t?

Szereplők

Szereplők:

Guillermo Ochoa (Memo)

Viktoria Nathia (Tori)

Dederick Nathia (Ded)

Mesut Özil

Nicole Stewart

Hector Herrera (H.H.)

Orbie Peralta

Vanessa Azuela

Bartel Stertin (Bart)

Andres Guadrado

Aquino Javier (Javi)

Chicharito Hernandez

Giovanni Dos Santos

Herrera Jones

Hector Moreno

Miguel Layun

XXVIII. Melléklet

Maláj gép: Hollandia bekeményít

Mark Rutte Oroszország elleni intézkedéseket sürgetett, ha megközelíthetetlen marad a szerencsétlenség színhelye. A halálos áldozatok közül csaknem kétszázan holland állampolgárok voltak.

Gyilkosság, háborús bűnök és a repülőgép szándékos lelövése ügyében indított vizsgálatot holland vádhatóság a maláj légitársaság MH17-es járatának katasztrófája miatt - közölte hétfőn a sajtóval egy ügyészségi szóvivő.    A holland törvények lehetővé teszik, hogy a holland hatóságok bárki ellen vádat emeljenek, aki háborús bűnt követ el az ország állampolgárai ellen.

Mindeközben délelőtt a parlamentben Mark Rutte holland kormányfő kijelentette, hogy külpolitikai tevékenységének elsődleges célja a malajziai repülőgép-szerencsétlenségében elhunyt holland áldozatok holttestének mielőbbi hazaszállítása, s csak ezután következik a felelősök megnevezésének és felkutatásának kérdése.

A miniszterelnök a holland parlamentben még hétfő délelőtt tartott beszámolójában Oroszország elleni intézkedéseket sürgetett arra az esetre, ha a következő napokban is megközelíthetetlen lesz a maláj légitársaság M17 számú járata szerencsétlenségének színhelye.

A Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár - életét vesztette. Kijev szerint a gépet légvédelmi rakétával, vélhetően egy Buk típusúval találták el, és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, valamint Oroszországot teszi felelőssé a katasztrófáért. Moszkva és a szakadárok tagadják, hogy közük lenne az esethez.

A holland áldozatok hozzátartozói délután találkoznak a holland királlyal, a királynéval és a miniszterelnökkel, miközben egyre nő a felháborodás amiatt, ahogyan az áldozatok maradványaival a szakadárok bánnak.

Hír24

Tori - Huszonhetedik fejezet

Tori

-Csodálatos volt, nem? - kérdezte ujjongva.

-Igen. Örülök az új munkádnak.

-Én is.

Özil a kormányt szorongatta, de végig rá figyelt. A lány szavai, mintha megbűvölték volna. A délután után pedig, csoda is lett volna, ha a figyelme az útra terelődik. Ennyi idő után, a lány a víz volt, a sivatag közepén.

-Olyan szép ott minden. - vigyorgott. - már alig várom, hogy elkezdjek dolgozni. Már csak a lányokra vagyok kíváncsi.

-Tudod... nem nagyon értem, mit várnak egy kelekótya edzőtől. - mosolygott.

-Héééé! Igen is kemény leszek, és jó edző.

-Persze, hogy az leszel. - mondta, és egy gyors puszit nyomott a lány homlokára.

Már hiányzott Anglia. Furcsa, de itt érzem a legjobban otthon magam. Az itt töltött idő, annyira... meghatározó volt. Itt sírtam a legtöbbet, és itt is nevettem. A palacsinta, a virágok, az eső... mindet megszerettem itt. Meg persze a metrót. Imádom. Minden percben, gondolkozok, ezen az egészen. Mintha kiszabadultam volna a kalitkámból. Már semmi sem köt Hollandiához, kivéve Ded, és Bart. Őket örökké hiányolni fogom. Bár, még úgy is találkozom velük sokat. Kiveszek szabadságot, és Hollandiába megyek. Még az is megeshet, hogy anyut is megnézem. Olyannyira boldog vagyok, mérhetetlenül.

-Kérdeztek valamit?

-Csak, hogy mennyit kérek. A tanácsodra 100-at mondtam, és rögtön igent mondtak. Meg kikérték a véleményem az edző melegítő színéről, de még nem döntöttem.

-Ez, csak rajtad fog múlni.

-Köszi, de nem tartom magam, olyan nagy embernek.

-Pedig lehetnél önteltebb.

-Miért is?

-Csak gondolj bele... Anglia legjobb csapatának, a női szakosztályának leszel az edzője, és ennek a csapatnak a legjobb csatára a pasid. Más, már rég beképzelt pipi lenne. - mondta büszkén.

-Köszi. - vigyorgott Tori – Én nem vagyok olyan, mint mindenki más.

-Tudom... - suttogta ismét megpuszilva – ezért is szeretlek.

Érdekes. Özil-el, már az első alkalom óta, mindig kimondtuk, Memo-val egyszer, de akkor... meg is haltam volna érte. Remélem boldog. Furcsa, mennyit áradozok magamban Özil-ről, mikor talán nem is ő az, akit mindennél jobban szeretek. Vagy igen? Nem értem magam. Bár, miért is csodálkozok? Sosem tudtam kiigazodni a dolgaimon...

-Hazaértünk. - Mondta a focista, a lányt bámulva, aki bele is feledkezett gondolataiba, mert az autóban ült, előrebámulva.

-Bocsi.

-Gyere! - nyitotta ki az ajtót udvariasan, majd a karjaiban felemelte.

-Ez...?

-Csak arra gondoltam, így viszlek be, mert utána...

-Mi lesz utána?

A futballista nem válaszolt, csak pimaszul elmosolyodott. A ránehezedő súlyt, mintha ott se lenne, vitte végig a kőlépcsőkön. A házba egy kézzel, nagy nehezen nyitott be, ahol rögtön a falhoz szorította a lányt.

-Ha tudnád... mennyi ideje várok erre.

-Mire?

-Hogy kimondhassam. Szeretlek. - mondta, majd lassan összeérintette a szájukat.

Viktoria, átkarolta a németet, ezzel próbált, nem krumplis zsák módjára lógni. Nem sokáig maradtak az előszobában, mert Özil az étkezőasztalra rakta Tori-t.

Ez az. Itt végre nem leszek mozdulatlan, mint egy guminő. Őszintén, nem vagyok túl jó az ilyesmib... Mi? Itt akarja az asztalon? Most meg hova tette a kezét? Már nagyon rég csináltunk ilyen dolgokat. Fura, de ezt is imádom benne. Áhh...

-Ö-özil! - dadogta Viktoria.

-Igen?

-Én is szeretlek.

A hangokra, valószínűleg Khedira is felfigyelt, aki épp a hálószobában ólálkodott. Nem tudhatta, hogy az asztal recsegése, nem a hagymaszeletelést jelzi. Teljes nyugodtsággal sétált ki a konyhába.

-Ó, bocsi, bocsi bocsi. - takarta el nevetve a szemét, és visszasétált az ajtóig.

-Te meg mit keresel itt?

-Csak beszélni akartam veled.

-Úgy értem, hogy jutottál be?

-Még meg van a kulcs. Elő jöhetek már?

-Gyere...- morcogott a csatár, és megigazította a haját.

Viktori, hirtelen nevetésben tört ki a helyzetre gondolva. Khedira palástolta a dolgot, és szintén röhögőgörcsöt kapott. Özil pedig, csal állt mit sem értve a dologból.

-Na, - fulladozott Tori – Srácok, én elmegyek futni.

-Miért is?

-Ha edző akarok lenni, jó példát kell mutatnom. Sziasztok! - köszönt el, majd gyorsan kiszalad a futócipőivel. A lépcsőre ülve felhúzta a nike-kat, és közben, néha hangosan felnevetett. Körbenézve látta, hogy a jobb oldal, szimpatikusabb tájat rejt, ezért arra indult. A sorban következő házak, mind ugyan úgy festettek, ezért a környezet nem szórakoztatta az újdonsült edzőt, ellentétben szapora gondolataival, amik minimum annyira gyorsan jöttek, mint amilyen tempóban futott.

Máskor sírva futottam volna el, ilyen helyzetben, most viszont nevettem. Miért? Úgy érzem, kezdek visszaváltozni, az önző, öntelt egoista, nagyszájú énemmé. Akkor voltam ilyen, amikor nem tudtam feldolgozni, mi is történt a térdemmel. Nem érdekelt semmi, és senki. Kivéve Özil-t. Egész éjjel szórakoztunk, ittunk, vagy ágyba bújtunk. Az volt a lázadó korszakom. Semmi sem rontotta el ezt a kemény álcát, csak a foci. Ha akár megláttam egy labdát, rögtön bőgtem. Ezt Özil tudta jól, ezért próbált mellőzni minden ilyen témát, vagy helyet.

Egy kisebb kör után, Tori már csak vánszorgott, mire vissza ért. A vádliját, enyhén megerőltette, de az nem volt rosszabb a kimerültségnél. Ezeket elfelejtve, vidáman sétált fel a lépcsőkön.

Eszembe jutott, hogy mióta itt vagyunk, nem is ettünk instant palacsintát. Itt az ideje elmenni. Alig várom. Újra elmehetünk együtt sétálni, meg vacsorázni...

Benyitott az ajtón, és rögtön hívni kezdte:

-Özil!... - kiabált az előszobába lépve – Özil! - harsogta a konyhából, majd a hálószobába is. - ÖZIL!

Ahogy kinyitott az ajtót, a hangja elhalkult, a látványtól.

-Özil?

XXVII. Melléklet

-Nem szeretem annyira az újságokat, mégis imádom, amikor apukádról van szó.

-Miéjt?

-Jó olvasni, hogy mennyire ügyes. Te is büszke vagy rá nem?

-De! Te is tudod, hogy az oviban, folyton kikíséjnek a fiúk, hátha apu jön éjtem.

-Igen! Milyen csalódottak, amikor engem látnak meg...

-Anyuuuuu!

-Igen picim?

-Felolvasod nekem?

-Persze.

A spanyol élvonalba igazolt a vb felfedezettje

2018. augusztus 01. 18:58 Forrás: mti

A spanyol élvonalbeli Málaga leszerződtette Guillermo Ochoát, a mexikói válogatott kapusát, aki elsősorban a 2014-es nyári világbajnokságon mutatott teljesítményével érdemelte ki a katari tulajdonban levő klub bizalmát. E-mellett, többszörös bravúrokat mutatott be az Arsenalban, ahol 4 évét töltötte. A Malaga, legutóbb a Bl döntőben találkozott a kapussal, ahol meg is akadályozta a győzelmüket.  A spanyol csapat, immár alegjobbak közé tartozik, ezért is szemelték ki a világ egyik legjobb kapusát.

A Málaga pénteken honlapján jelentette be, hogy három évre szóló megállapodást kötött a 31 éves futballistával, aki már az orvosi vizsgálaton is túl van. Azt, hogy mennyi pénzt kellett kifizetni a kapusért, a spanyol egyesület nem közölte.

Guillermo Ochoa - Fotó: EPA/Srdjan Suki

Ochoa az elmúlt három szezonban a legutóbb az élvonalban 20., ezzel másodosztályúvá vált francia AC Ajaccióban védett, képességeire azonban a házigazda brazilok elleni vb-csoportmeccsen hívta fel a figyelmet, akkor remek védéseket mutatott be, és szinte egyedül harcolta ki a gól nélküli döntetlent a selecaóval szemben.

Guillermo Ochoa kivédte a brazilok szemét - fotó: EPA/Chema Moya

A Málaga augusztus 23-án, az Athletic Bilbao elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg bajnoki szezonját a Primera Divisiónban.

Memo - Huszonhatodik fejezet

Memo

-És, hogy lesz tovább? Mesélj!

-Még egy ideig nem vagyok hajlandó felvenni az ilyen telefonokat. A munkát, és a jövőt... még hanyagolom. Először ki szeretném pihenni magam.

-Azt elhiszem.- mondta Nora, a kislány fejecskéjét simogatva.

-Megérdemled a pihenést.-tette hozzá Augustin.

-Tulajdonképpen, bármelyik csapathoz mehetek. A legnagyobbakhoz is, ha úgy tartja kedvem.

-Még szép, hogy a legjobb csapatokba. Eleve, az lesz a legjobb csapat, ahová mész.

-Igen. Tudod... - tekintett az apa az ikrekre – A fiúk, büszkék lesznek majd, hogy egy legenda a nagybátyjuk.

-Ne túlozz!

-Nem túloz. Tényleg, legenda vagy. - mosolygott a várandós anyuka.

Memo zavarában, elvörösödött.

-De édes vagy kisöcsém, még be is pirosodott az arcod.

Ez nem lehet. Én nem szoktam elpirulni. Viktoria szokása, nem az enyém. Azt hiszem, olyan leszek, mint ő. Hiányzik... Te jó ég?! Mióta gondolkodom én ilyeneken. Bebuzultam. Ez lehet az oka, hogy a hasam is fáj. Beteg vagyok, orvos kell ide. Feltétlenül fel kell keresnem egy pszichiátert.

-Én?! Dehogy.

-Jajj, Augustin, ne hozd még jobban zavarba!

-Na, jó! - sóhajtott a focista, majd a hűtőhöz sétált. Kinyitotta, és a hideg gépből kiemelt egy sört. Becsukva a masinát, visszaoldalgott a kanapéhoz, ami az ideiglenes ágya ként funkcionált.

-Nincs ehhez kicsit korán?

-Tizenegy óra van, Megnyertem a világbajnokságot, és elhagyott a nőm. Csodálom, hogy még józan vagyok.

-Drágám... Biztos elment örökre? - vigasztalta a nő.

-Ennél biztosabb, már nem is lehetne. - húzta meg a doboz.

-De legalább, nincs másik férfi az életében. - mérlegelt, az aggódó báty.

-Igazság szerint, én mondtam neki, hogy jöjjön össze Özil-el.

-Mi? Te teljesen megőrültél? - förmedt rá Augustin.

-Miért?

-Figyelj... - kezdett bele Nora – Ha szeretsz, és akarsz egy lányt, nem mondasz ilyet neki. Ez elég érthető dolog, nem?

-De...

-Semmi „de”! Ezt még neked is tudnod kell.

-Köszi...- vörösödött ismét a kapus, de most a házaspár nem tette szóvá. -Én csak az akarom, hogy boldog legyen, ha velem nem, akkor mással.

-Hallod ezt drágám? - nézett a férfi a feleségére. - A kisöcsém felnőtt.

Augustin közelebb lépett, és szorosan megölelte.

-Egyébként, hihetetlen ez a Hector. Imád vásárolni anyuékkal. - elmélkedett Nora.

-Ne legyél naiv... ez nem zöldség, hanem csajvadászat. - világosította fel Ochoa.

-Tényleg...

-Mázlisták vagytok. A világbajnokok, minden nőt megkaphatnak. - mondta az apuka, a földre nézve.

-HÉ! - kiáltott fel a sértett anyuka.

-Nyugi drágám, én semmi pénzért sem csalnálak meg.

-Helyes!

-Úgy irigyellek titeket. - dőlt hátra Memo.

-Furcsa, régen pont azt elemezted, a mi életünk ellentétében élnél legszívesebben.

-Azóta, sok dolog változott... Na mind, egy. Elmenetem sétálni.

-Oké,de Guillermo, vigyázz magadra.

-Ugyan már... Már nem vagyok 6 éves.

-Nem... annál rosszabb.

Ochoa kilépett a házból, keresztül a kerten. A virágágyásokról édesanyja nevetése, és virágimádata jutott eszébe.

Végigsétált az utcájukon, majd el, a focipálya mellett. A gyerekkora emlékei, vakító fénysugárként lebegtek a szeme előtt.

Furcsa. Amikor még 13 évesen, itt futkároztam, nem gondoltam volna, hogy „legenda” leszek. Az a szó... túlzás. Csak egy kapus vagyok, aki megfogott pár labdát, semmi több. A kisgyerekek mostantól miattam akarnak kapusok lenni? Nem hiszem. Bár, minden ember erről álmodik, én beérném kevesebbel. Tényleg sokat változtam, ezalatt a pár hét alatt. Az induláskor, még ezeket az álmokat dédelgettem, most viszont... beérném Tori-val.

Memo, megvakarta a fejét, és leült a víztározóval szembe. A sárgálló homokba. A tó, már kiállta az évek próbáját. Már kiszáradt többször is, de mindig fris víz ömlött a medrébe.

Tényleg kell egy doki. Hogy lehetek ilyen hülye? Itt van, - csak a városban – több ezer lány, aki szívesen ágyba bújna velem bármikor, én meg egyetlen emberen problémázok? Mostantól gazdag leszek, és azt csinálok a pénzemmel, amit csak akarok. Nora, Augustin, és a gyerekek végre elköltözhetnek egy saját házba, sőt villába. Az ikrek megkapnak mindent, és anyu is nyugodtan öregedhet meg, de mi lesz velem? Én, mit akarok? Új cipőben akarok edzeni, vagy új kocsival akarok járni? Nem. Jelenleg nem vágyom semmire, ami pénzel megvehető.

Leporolta magát, majd tovább állt. Úgy döntött, végigjárja a boltokat, és vesz ezt, azt. Az áruházak koszosak, és sötétek voltak. A reklámhirdetések, minden falra, ablakra, és plakátra befurakodtak, Egy-két ember lézengett csak, akik nyomban felismerték a futballistát.

Rögtön oda rohantak hozz, és hirtelen, Ochoa egy tömeg közepén találta magát.

Ennyit arról, hogy be is megyek egy boltba is.

Az autogramok kiosztása után, kilépett a fényes útra. Feltette a napszemüvegét, a láthatatlanság reményében, de hasztalannak bizonyult. A nem minden napi haja, többet árulkodott, mint az arca.

-Tehát erre értette, hogy vigyázzak magamra.- motyogta halkan, miközben az utcán is megállította egy két ember.

Megszabadulva a rajongók szorításából, hazaindult. Egy ismeretlen házat pillantott meg a közelben, aminek az ajtaján, egy ismerős alak jött ki. A pólóját a kezében tartotta, és csak séta közben vette fel.

-Hector! - ordított utána a kapus.

A férfi hátranézett, majd megvárta.

-Szia Memo!

-Hogy a fenébe tudsz ennyi csajt felszedni? Az isteni, dél van.

-Hát, a világbajnoki cím, dob egy kicsit a rusnya arcomhoz. - röhögött a focista.

-És nem tetszik egyik lány sem?

-Még nem találtam meg, a saját Tori-mat.