2014. július 27., vasárnap

Memo - Huszonhatodik fejezet

Memo

-És, hogy lesz tovább? Mesélj!
-Még egy ideig nem vagyok hajlandó felvenni az ilyen telefonokat. A munkát, és a jövőt... még hanyagolom. Először ki szeretném pihenni magam.
-Azt elhiszem.- mondta Nora, a kislány fejecskéjét simogatva.
-Megérdemled a pihenést.-tette hozzá Augustin.
-Tulajdonképpen, bármelyik csapathoz mehetek. A legnagyobbakhoz is, ha úgy tartja kedvem.
-Még szép, hogy a legjobb csapatokba. Eleve, az lesz a legjobb csapat, ahová mész.
-Igen. Tudod... - tekintett az apa az ikrekre – A fiúk, büszkék lesznek majd, hogy egy legenda a nagybátyjuk.
-Ne túlozz!
-Nem túloz. Tényleg, legenda vagy. - mosolygott a várandós anyuka.
Memo zavarában, elvörösödött.
-De édes vagy kisöcsém, még be is pirosodott az arcod.
Ez nem lehet. Én nem szoktam elpirulni. Viktoria szokása, nem az enyém. Azt hiszem, olyan leszek, mint ő. Hiányzik... Te jó ég?! Mióta gondolkodom én ilyeneken. Bebuzultam. Ez lehet az oka, hogy a hasam is fáj. Beteg vagyok, orvos kell ide. Feltétlenül fel kell keresnem egy pszichiátert.
-Én?! Dehogy.
-Jajj, Augustin, ne hozd még jobban zavarba!
-Na, jó! - sóhajtott a focista, majd a hűtőhöz sétált. Kinyitotta, és a hideg gépből kiemelt egy sört. Becsukva a masinát, visszaoldalgott a kanapéhoz, ami az ideiglenes ágya ként funkcionált.
-Nincs ehhez kicsit korán?
-Tizenegy óra van, Megnyertem a világbajnokságot, és elhagyott a nőm. Csodálom, hogy még józan vagyok.
-Drágám... Biztos elment örökre? - vigasztalta a nő.
-Ennél biztosabb, már nem is lehetne. - húzta meg a doboz.
-De legalább, nincs másik férfi az életében. - mérlegelt, az aggódó báty.
-Igazság szerint, én mondtam neki, hogy jöjjön össze Özil-el.
-Mi? Te teljesen megőrültél? - förmedt rá Augustin.
-Miért?
-Figyelj... - kezdett bele Nora – Ha szeretsz, és akarsz egy lányt, nem mondasz ilyet neki. Ez elég érthető dolog, nem?
-De...
-Semmi „de”! Ezt még neked is tudnod kell.
-Köszi...- vörösödött ismét a kapus, de most a házaspár nem tette szóvá. -Én csak az akarom, hogy boldog legyen, ha velem nem, akkor mással.
-Hallod ezt drágám? - nézett a férfi a feleségére. - A kisöcsém felnőtt.
Augustin közelebb lépett, és szorosan megölelte.
-Egyébként, hihetetlen ez a Hector. Imád vásárolni anyuékkal. - elmélkedett Nora.
-Ne legyél naiv... ez nem zöldség, hanem csajvadászat. - világosította fel Ochoa.
-Tényleg...
-Mázlisták vagytok. A világbajnokok, minden nőt megkaphatnak. - mondta az apuka, a földre nézve.
-HÉ! - kiáltott fel a sértett anyuka.
-Nyugi drágám, én semmi pénzért sem csalnálak meg.
-Helyes!
-Úgy irigyellek titeket. - dőlt hátra Memo.
-Furcsa, régen pont azt elemezted, a mi életünk ellentétében élnél legszívesebben.
-Azóta, sok dolog változott... Na mind, egy. Elmenetem sétálni.
-Oké,de Guillermo, vigyázz magadra.
-Ugyan már... Már nem vagyok 6 éves.
-Nem... annál rosszabb.
Ochoa kilépett a házból, keresztül a kerten. A virágágyásokról édesanyja nevetése, és virágimádata jutott eszébe.
Végigsétált az utcájukon, majd el, a focipálya mellett. A gyerekkora emlékei, vakító fénysugárként lebegtek a szeme előtt.
Furcsa. Amikor még 13 évesen, itt futkároztam, nem gondoltam volna, hogy „legenda” leszek. Az a szó... túlzás. Csak egy kapus vagyok, aki megfogott pár labdát, semmi több. A kisgyerekek mostantól miattam akarnak kapusok lenni? Nem hiszem. Bár, minden ember erről álmodik, én beérném kevesebbel. Tényleg sokat változtam, ezalatt a pár hét alatt. Az induláskor, még ezeket az álmokat dédelgettem, most viszont... beérném Tori-val.
Memo, megvakarta a fejét, és leült a víztározóval szembe. A sárgálló homokba. A tó, már kiállta az évek próbáját. Már kiszáradt többször is, de mindig fris víz ömlött a medrébe.
Tényleg kell egy doki. Hogy lehetek ilyen hülye? Itt van, - csak a városban – több ezer lány, aki szívesen ágyba bújna velem bármikor, én meg egyetlen emberen problémázok? Mostantól gazdag leszek, és azt csinálok a pénzemmel, amit csak akarok. Nora, Augustin, és a gyerekek végre elköltözhetnek egy saját házba, sőt villába. Az ikrek megkapnak mindent, és anyu is nyugodtan öregedhet meg, de mi lesz velem? Én, mit akarok? Új cipőben akarok edzeni, vagy új kocsival akarok járni? Nem. Jelenleg nem vágyom semmire, ami pénzel megvehető.
Leporolta magát, majd tovább állt. Úgy döntött, végigjárja a boltokat, és vesz ezt, azt. Az áruházak koszosak, és sötétek voltak. A reklámhirdetések, minden falra, ablakra, és plakátra befurakodtak, Egy-két ember lézengett csak, akik nyomban felismerték a futballistát.
Rögtön oda rohantak hozz, és hirtelen, Ochoa egy tömeg közepén találta magát.
Ennyit arról, hogy be is megyek egy boltba is.
Az autogramok kiosztása után, kilépett a fényes útra. Feltette a napszemüvegét, a láthatatlanság reményében, de hasztalannak bizonyult. A nem minden napi haja, többet árulkodott, mint az arca.
-Tehát erre értette, hogy vigyázzak magamra.- motyogta halkan, miközben az utcán is megállította egy két ember.
Megszabadulva a rajongók szorításából, hazaindult. Egy ismeretlen házat pillantott meg a közelben, aminek az ajtaján, egy ismerős alak jött ki. A pólóját a kezében tartotta, és csak séta közben vette fel.
-Hector! - ordított utána a kapus.
A férfi hátranézett, majd megvárta.
-Szia Memo!
-Hogy a fenébe tudsz ennyi csajt felszedni? Az isteni, dél van.
-Hát, a világbajnoki cím, dob egy kicsit a rusnya arcomhoz. - röhögött a focista.
-És nem tetszik egyik lány sem?

-Még nem találtam meg, a saját Tori-mat.

XXVI. Melléklet

Lehelyezte a labdát pontosan a vonalra, először ezen a meccsen. Kettőt hátralépett, és várta a szokásos kézrezgetést és morajt, azonban az nem jött. A stadion teljes csendben ült, senki sem emelte fel a kezét. Neki készült, és körbenézett. Két hosszú lépést tett, majd a labda a lábához érve kiadta a szokásos kezdőpontot a „Puto” üvöltésnek, de csend volt. Egy szájat senkinek sem hagyta el ez a szó. Sőt semmi szokásosan nézték tovább a mérkőzést, mert ha Guillermo Ochoa kirúgta a labdát, soha többé a tömeg nem követte a hagyományt. A legenda rúgását nem térítheti el soha többé semmilyen hangzavar.

Tori - Huszonhatodik fejezet

Tori

-Olyan bűntudatom van, amiért magammal tuszkoltalak, mikor beteg vagy.
-Ugyan már, kutya bajom.- mosolygott, a kezét markolászva.
Most mit csinálok? Az előbb még, bőgtem Memo miatt, most meg itt fogom Özil kezét. Ez így nem helyes. Annyira hiányzik. Különben is, mindkettőjüket szeretem, csak másképp. Senki nem várhatja tőlem, hogy Özil-t ne szeressem, azok után. Olyan jó lett volna összeházasodni, és elutazni. Csak mi ketten. Semmi zűr, semmi aggodalmaskodás. Hm... Bár, akkor nem ismertem volna meg Memo-t, akibe természetesen beleszerettem. Miért leszek mindig szerelmes? Bezzeg, amikor még jó volt a térdem. Minden pasit elhajtottam. Viktoria Nathia, akit senki nem kaphat meg. Bart-nak igaza van, már megy az edzősködés. Meg fogom tudni csinálni.
-Mit csinálsz? - Vihogott a lány, mikor a focista a nyakát kezdte csókolgatni.
-Semmit.- suttogta. - Csak már annyira régen voltunk együtt.
Viktoria felnevetett, majd megsimította Özil nyakát.
-Ez nem jogosít fel rá, hogy egy repülőgépen...- kuncogott.
Ennyi idő után, olyan mintha visszabújtam volna a csigaházamba. A hidegből, vissza az óvó melegbe. Nem is tudom mit érzek. Most nem pillangók hasítják fel a hasam, hanem valami puha, és forró rózsa nyílik ki lassan. Jól érzem magam, és kivételesen nem pirultam el. Fogalmam sincs, hogy-hogy csináltam.
-Szeretlek. -motyogta a német, és megcsókolta a lányt.
-Én is.
-Tudod... Olyan rég mondhattam ki ezt a szót. Mióta elmentél soha. Egyszer sem ejtettem ki a számon. Arra vártam végig, hogy találok mást, akinek mondhatom, de nem. Akárhányszor kezdtem bele, a lányok, csak a hírnevemre hajtottak. Egyikőjük sem tudott palacsintát sütni, sokáig olvasni, vagy órákig mosolyogni.- mondta, majd megérintette Tori arcát, amin 180°-os mosoly villant.
-Köszi, de nagyon sok embernek van, rajtam kívül, erős arcizma.
-Dehogyis. Csak neked. Nem is értem, hogy bírtam ki nélküled. - mormolta, a hajába túrva.
-Ne túlozz. Különben is... - kezdett bele a lány, lábait egészen az arcáig húzva – ki mondta, hogy most megcsókolhatsz?
-Senki, de te is tudod... „rosszfiú” vagyok.
El sem hittem magamnak, ezt az egész helyzetet 3 nappal ezelőtt. Rózsaszín köd lebeg a szemem előtt, és palacsinta illatot érzek.
-De... -folytatta hátradőlve - komolyra fordítva a szót. Az a gyűrű, még mindig csak a te kezedet óhajtja díszíteni. Mit mondasz? Folytatjuk ahol abbahagyjuk? - kérdezte, szenvedélyes pillantással. Azok a szemek, mintha varázsoltak volna. Akinek a szemébe nézett Özil, máris, minden kívánságát teljesítette. Erre, és semmilyen kérésére sem lehet nemet mondani. Viktoria pedig, tudottan vajra kenhető volt az ilyen dolgokban.
-Persze! - vigyorgott.
Az egész, hihetetlenül lázadó volt. A döntések áradata, ami a lány vállára szakadt, és mindet Memo utolsó mondatához hűen hozta meg.

Nekem, csak az számít, hogy boldog legyél, és valaki vigyázzon rád.”

Végig hallotta a fülében.
Ironikus, hogy egy másik szerelme tanácsára hallgatva mond igen, a másiknak. Pont annyira furcsa, mint amennyire maga a lány.
A repülő lassan földet ért, ahol a fotósok táborának hiánya, üres teret adott a leszállásra.
-Nyilván nem tudták melyik géppel jövünk.
-Igen. Mázlink volt.
-Nem is rossz. Kivételesen alapból kézen fogva mehetünk.
-Igen, de nyugodtabban ájuldoznék, a biztos figyelem közelében.
-Na! Ez nem vicces.- csapta vállba a férfit.
-Jó, jó.
-Ne viccelőd ezzel, ha tudnád, hogy mennyire aggódtam...
-Csak nem szerelmet vallottál, ameddig nem voltam magamnál?
A lány rák vörösre pirult, és dadogva válaszolt:
-De-dehogyis. -motyogta. Az igazság az volt, hogy pontosan azt csinálta. Elmondta az érzéseit, az élettelen Özil-nek.
Honnan tudta? Biztos, csak eljátszotta az ájulást, és hallgatózott. Álszent.
Az első taxiba ülve jutottak el Özil otthonáig. A kerek elejű, fekete autó, a nem megszokott, bal oldalon szelte át a várost.
-Tényleg, Fontos hogy tudd, amikor a fizetésedről lesz szó, te egyből mondd 100-at.
-Mi? De hát az egy vagyon. Nem is merek annyi pénzt nyilvánosan kimondani, nem hogy annyit kérjek.
-Pedig ez az első. Hidd el, ha számítasz nekik mindent megadnak, már pedig te bármit meg érsz.
-Ezt jó hallani, de ez azért túlzás.
-Dehogy, majd meglátod.
A taxi megállt, egy fejér, medencés ház előtt. A pár kipakolta a csomagokat és belépett.
-Ez csodaszép!
-Mostantól, a tiéd.
-Mi?
-Ami az enyém, az a tiéd.- mondta, és megölelte a lányt. A z arcába hullott a lány világosszőke haja, és az az édes illat. Özil, mámorosan csókolta meg azt az ajkat.


2014. július 26., szombat

XXV. Melléklet

-GYERÜNK! RAJTA! FUTÁS!- üvöltötte torka szakadtából, amit a nézők hallottak csak. A meccseken, sosem lehetett hallani semmit. A rajongók hangja, tompította az edzői, segítő szavakat.
A bíró belefújt a sípba, ezzel jelezve, vége a hosszabbítás első félidejének. 15 perc van hátra, vagy tizenegyesek lesznek.
Viktoria gyorsan előre ment, az öltözőbe, és felkészült a lelkesítésre. A csapat lassan, fáradtan sétált. be az öltözőbe.
-Tudom, már ezerszer hallottatok tőlem, és mástól is lelkesítő beszédeket. Mindenben biztatnak, hogy nyernünk kell. Én, most csak azt mondom nektek, csináljatok, amit akartok.- kiabálta Viktoria, majd látta a csodálatot játékosai szemében. -Mit is akartok csinálni? Haza akartok menni? Veszteni akartok? Nem hiszem! Ismerlek titeket annyira, hogy tudjam. Nem akartok kupa nélkül hazamenni! Mióta én edzelek titeket, még egyszer sem tettétek. 3 éven keresztül, mindig megnyertük a bajnokságot. Most miért ne tennénk? Az ellenfél gyenge. Könnyen le tudjuk győzni. Ez az 1-1-es eredmény ne érdekeljen titeket. A labda velünk van. Nem vagyunk hazai pályán, nekünk van nehezebb dolgunk. Mutassuk meg nekik, hogy igenis erősebbek vagyunk. Tavaly rekordot döntöttünk, a három, zsinórban következő győzelemmel, de azt a 3-as számot könnyű megdönteni. A 4-et már nem annyira. Készen álltok, a negyedik „selfie”-re a kupával?- nyújtotta ki a karjait.
-IGEN!- üvöltötték a játékosok, majd az ajtó felé menet, pacsit adtak az edzőjüknek.
Kifutottak a pályára, és az energia, megijesztette a lassan cammogó ellenfelet. A bíró intett, és az utolsó 15 perc megkezdődött.
Ez a pár perc hamar eltelik. Ha most nem rúgunk gólt, csak a szerencse dönt. Azt, nyilván nem akarja senki. Na végre! Mi támadunk. Ez az csajok! Kényszerítő! Szép passz. Lődd be!
-LŐJ!- ugrott fel a kispadról Viktoria.
-GÓÓÓÓÓÓÓL!- csapott a levegőbe.
A pálya szélén lévő társaság, mind befutott. Az öröm hihetetlen volt. A közönség tombolt, kiáltozott, és énekelt.
-GÓL! Az állás, 2-1. Vezet az ARSENAL.- hangzott a mesterséges hang.
Ezt a tízpercet, már csukott szemmel is kivédekezzük. Nyertünk. Ismét.
Az a kis idő hamar elrepült. Az ellenfél kapkodott, és végül egy jól összeszedett támadást sem sikerült indítania. A spori lefújta a meccset, Viktoria csapat 4-szerre is megnyerte a bajnokságot.
A játékosok ujjongtak, és lelkendeztek.
Viktoria hátra sétált a folyosóhoz, ahol Dederick, és egy tündéri kislány sétált felé. A poronty, mikor meglátta, elengedve Ded kezét futásnak iramodott.
-Anya!- gügyögte, majd odatotyogott Tori-hoz.
-Kicsim! - emelte fel.
-Nővérkém, a kislányod, egy hiperaktív mókuska.
-Ugyan, az én picikém, egy angyal. -csikizte meg, nevetve.
-Na persze...- sóhajtott a hősies testvér.
-Most pedig, Megmutatjuk, hogy mennyire hasonlítasz anyukádra. Mindenki csodálni fog téged! Kis szupersztárom.- kiléptek a folyosó takarásából, a pályára. Az eddig, mulató csapat, most hátrafordult. Gyorsan odamentek az edzőjükhöz, és együtt
felkiáltottak:
-Esther!
A játékosok mind odaszaladtak, és csikizni, és mulattatni kezdték a kislányt.
-Hihetetlen.
-Meg kell zabálni!
-Ilyen aranyos kislányt, még sosem láttam.
-Kicsit sem hasonlít az apukájára.
-Tiszta anyja.- harsogták, körülzsongva a picit.
-Hallod ezt kicsim? - szólt hozzá Viktoria -Egyébként, nehogy ezt higgyétek, hogy nem hasonlít az apukájára. Ugyan olyan virgonc, és örökmozgó. Éjszaka, alig bírom ágyba tenni.


2014. július 25., péntek

Memo - Huszonnegyedik fejezet

Memo

Hihetetlen ez a hirtelen jött hírnév. Nem tudom feldolgozni, hogy minden ember, az én nevemet üvöltözi. Én, én csak álltam, és néha-néha megfogtam egy labdát, mégis mintha... felfedeztem volna az AIDS ellenszerét, vagy nem is tudom. Tapsolnak, fütyülnek, kiabálnak. Peralta, és Vanessa meg már rég Hawaii-n vannak.
A mexikói válogatott egy nyitott tetejű buszra volt bezsúfolva, ami csak araszolva haladt. A rajongók beborították Mexikóvárost. Az tetőről pedig, kiintegettek a játékosok, énekeltek, vagy éppen a kupát emelték a magasba.
Ochoa, neve hangzott el a legtöbbször, és ő ezt a leghangosabb „Mexikó” kajabálással viszonozta. A futballisták, pedig percenként utánozták. Hatalmas ujjongással köszöntötték őket. Mexikó, még sosem nyert a vb-n.
-SZERETLEK TITEKET!- ordította, érzelmekkel telve.
A rövidke út után, a játékosok eloszoltak. Mindenki indult nyaralni, pihenni. A saját autóikkal mehettek. Memo pedig, Hector-ral Puebla-ba indult. A szülővárosukba. Ugyan, mindketten Mexikóvárosban laktak, néha Puebla-ban töltöttek egy-egy hetet. Most is ezt a lehetőséget tartottak a legjobbnak. A fővárost most ellepték az emberek, akiktől még közlekedni sem lehetett.
Beültek a fekete cabrioba, aminek a meleg miatt, le volt eresztve a teteje. Hector, féltve őrzött kincsének tartotta, ezt a kocsit. A fényesen csillogó bmw, teljesen tiszta, és szinte már-már új volt.
-Ahj, utálom a kocsikat.- fintorgott Memo.
-Hé! -kiabált rá Hector, majd csendesen az autónak súgta – Nem gondolta komolyan.
-Nyugi, nyugi.
-Ezzel a csodálatos gépezettel fél óra alatt hazaérünk, úgyhogy ne sértegesd.
-Rendben.
-Remélem Mrs. Ochoa az isteni csokis sütijéből is csinál.- vágyakozott H. H.
-Biztos csinált, hiszen mindig szokott. Minden nyertes meccs után csinál, most lehetséges, hogy a falak is a te kedvenc sütidből lesznek.
-Az csodálatos lenne.- csillant fel a focista szeme.
-Szerinted, hogy vannak otthon?
-Nem beszéltem velük, mióta Brazíliában voltunk.
-Én már sokkal régebben sem beszéltem velük.
-Tudom, hiszen én üzengettem a nevedben.
-Igaz...
-Hihetetlen, hogy a nővérem megint terhes. Szeretem az unoka húgomat, és az unokaöcséimet, de azért négy kölyök sok egy kicsit nem?
-Szerintem Nora-nak tíz futkorászó gyerek sem jelentene gondot. Nagyon jól bánik a gyerekekkel.
-Persze, de azért... én nem biztos, hogy szeretnék kölyköket.
-Én igen. Gondold el, egy darabka belőled, meg egy csodálatos nőből, és lesz belőle egy kis gyerkőc.
-Így nem hangzik rosszul, de a csecsemőkkel nagyon sok gond van.
-Igen, de megéri nem?
-Az is igaz.
-Egyébként, Augustin-ból jobb apa lett, mint gondoltam.
-Á, én éreztem, hogy ért a kerge kölykökhöz. Téged életben tartani nem volt piskóta.
-Mi? Csodálatos gyerek voltam.
-Én, úgy emlékszem, minden percben életveszélyes dolgokat csináltál. Leugrottál, egy teherautóról, utána a Keskeny-hídról bele a folyóba, és a kedvencem, befeküdtél a vonat alá.
Memo, elröhögte magát, ugyanis ezekre mind emlékezett. Az édesanyja, majd beleőrült a butaságaiba. Vakmerően kísértette a halált, ami olyankor nem tűnt olyan veszélyesnek, mint most.
-Oké, tényleg jó báty volt, de a nővéred is jól vigyázott ránk.
-Igen, ez igaz. Amikor átjöttél hozzánk, kihívtuk a tűzoltókat, ő pedig gyorsan meggyújtotta az udvaron a fát, hogy nehogy fizetni kelljen miattunk. Emlékszel?
-Igen. Utána pedig a tűzoltó elkezdtek szidni minket, hogy ez csak egy kis fa csemete, ilyenért nem a tűzoltókat kell hívni.
-Régi szép idők.
-Azok.
A a városba érve elsorolták a kedvenc helyeiket, és az érdekes emlékekhez fűződő tárgyakat. A régi sztorik százai törtek a felszínre. Az ismerős házak, és növények beborítottak mindent.
Hamarosan be is fordultak az utcájukba, ahol egy kisebb tömeg várta, a két focistát. Az Ochoa família háza előtt lengtek a Mexikó színeit viselő zászlók, és mindenki mezt viselt.
-Jajj, ne!
-Az anyáink megint szóltak a városnak, hogy jövünk.
-Legalább vágjunk jó képet hozzájuk. Próbáljuk meg.
Leparkoltak az út szélén, majd a csomagjaikkal a kezükben, megközelítették a házat, ami lazacos színű, és elég koros volt.
-MEXIKÓ! MEXIKÓ! MEXIKÓ!- kiáltotta a tömeg, a fővárosihoz hasonlóan.
A két focista mosolyogva írta alá a mezeket, vagy a papírokat. Az emberek 40-50-en lehettek, amin egész hamar túl estek. Utána, mikor nagy nehezen sikerült az ajtóig eljutni, benyitottak. A házban, a teljes család várta őket.
-MEGLEPETÉS!- kiabálta mindenki a nappaliból.
Az érkezők mosolyogva néztek össze. Érezték, hogy ez lesz.
Az édesanyák léptek oda először, hogy örömkönnyekkel teli arccal, meg ölelgessék fiaikat.
-Drágám!- köszöntötte fiát Mrs. Ochoa.
-Anya!
-Néztünk az egész várossal, és te egy hős vagy. Csodálatosan játszottál. Tudd, hogy nagyon büszkék vagyunk rád!
-Köszi.
A két nő, karöltve fiaikkal belépett a nappaliba. A kanapén ült Nora, és Augustin, akiknek az ölében Annabell feküdt. Az fiatal anyukának, a hasa úgy domborodott, mintha egy focilabdát tömött volna a pólója alá. Férje, mosolyogva köszöntötte a sportolókat.
-Öcsikém! Hector! - ölelte meg őket.
-Drágáim!- mondta Nora, és fel akart állni.
-Nehogy fel állj, le tudunk hajolni.
A csoportos ölelés után Hector is megkapta a dicséretet, addig viszont, Memo az ikrekhez ment. Éppen a tévét bámulták. Luis, és Hugo ugyanúgy nézett ki. Sötétbarna haj, barna szemek, és vékony testalkat.
-Sziasztok srácok!- köszönt nekik.
-Memo bácsi! - csodálkoztak, majd a nyakába ugrottak. A két 4 éves kisfiú ottragadtak Ochoa vállán, és utána ő hordozta őket.
-Na! Gyerekek, ne terrorizáljátok Memo bácsikátokat.
-Hagyd csak. Úgy is imádom őket.
-Te tudod.
Ekkor, Esther egy hatalmas tortával tért vissza. Letette az asztalra, hogy a többiek jobban megvizsgálhassák. Csokis krém vette körül, és fehér krémmel rá volt írva:

Üdv itthon, világbajnokaink!


XXIV. Melléklet

-Annyira örülök, hogy épségben ideértetek!- mosolygott Viktoria, és Vanessa csomagját magához vette.
-Köszi. Mi is örülünk, hogy látunk.-mondta a lány, és besétált a lakásba.
A ház, belülről pont annyira nagy volt, mint kívülről. A falak fehérre, a a bútorok sötét barnéra festve díszelegtek. Növény borított minden ablakot, ahonnan az udvaron lévő medencére, egyenes kilátás nyílt. Luxus villának is lehetett hívni, a csodálatos környezet miatt. Modern, mégis otthonos otthont nyújtott.
-Csodálatos helyen laksz.- dicsérte Peralta, a bőröndpakolás közben.
-Ne is mond. Egyedül olyan magányos vagyok. Nem tudok mit kezdeni, azzal a sok pénzzel. Egyedül nem...- suttogta a végét, és a könnyek, majdnem kitörtek belőle. Kihúzta magát, magabiztosan. Az elhatározása, hogy nem fog sírni, ott lebegett a szeme előtt.
-Nekünk is furcsa, ez a hirtelen gazdagság.
-Gyertek üljetek csak le!- mutatott Tori a hatalmas ülőgarnitúrára, ami mályvás, fehéres szövettel fedetten, állt a nappali közepén.
-Köszönjük.- a pár helyet foglalt a kanapén, egymás kezét markolászva.
-Na! - ült közelebb a házigazda, és ellopta Vanessa, használaton kívüli kezét. - Mutasd az a gyűrűt.
A lány oda adta a kacsóját, amin egy kereken csillogó gyémánt díszelgett. A kőt, egy ezüst bevonat fonta körül, így az egy „V”-betűt formázott.
-Csodálatos. Hihetetlen, hogy már össze is házasodtatok.
-Titkos esküvő volt.- mosolygott a lány, és összenézett a férjével.
-Igen, nem akartuk, hogy a sajtó felrobbanjon.
-Hát azt elhiszem.- ült vissza a helyére Viktoria.
-És...- nézett össze ismét a pár – Már úton van az első kis poronty is.
-Azta! Ez rettentően jó hír! Gratulálok. - Ugrott fel, majd mindkettőjüket megölelte.
-Már a hasam is kezd kerekedni.
-Igen! Csak, úgy ragyogsz.
-Köszönöm.- vigyorgott Vanessa.
-Meséljetek, milyen volt az esküvő?
Peralta átkarolta a feleségét, majd egy sóhajtás után megszólalt:
-Csodás. Brazíliából, rögtön Hawaii-t vettük célba. A repülő út szörnyű volt, mert páran felismertek, aztán leszálltunk. Mivel, már a vb-n megkértem Vanessa kezét, ezért csak esküdnünk kellett. Gyakorlatilag, két idegent kértünk fel tanúnak, akik azt sem tudták kik vagyunk. A pap pedig, teljesen részeg volt, ezért nagyon viccesen fogalmazott. Mikor kimondtuk az igen, már be is sötétedett. Egy nagy felhő jött fölénk, ami esőt is hozott. Teljesen eláztunk, de után e szállodában nagyon jó volt. Egy hétig esett az eső, és csak egy napra mehettünk le, a tengerhez. Mondjuk, az az egy nap kiengesztelt minket. A víz fenomenálisan szép volt. Ennyi volt, igazából. - mosolygott Peralta.
-Igen.-vigyorgott a várandós feleség – igazából, mi nagyon jól éreztük magunkat. Az idő lehet, pocsék volt, de az a lényeg, hogy együtt voltunk.
Viktoria, szeméből könny peregett le. Az, hogy öröm, féltékenység, bánat, vagy szimplán a képzelete fakasztotta, még ő sem tudta.
-Úgy örülök, hogy ti boldogok vagytok!
-Jajj, Tori! Ne sírj! Minden rendbe jön!- vigasztalta öleléssel Vanessa.
-Csak- hebegte, sírva, majd előkapott egy zsebkendőt – Nektek, minden tökéletesen alakult, nekem pedig mindenem elveszett. Egyedül, csak a menő állásom lett meg, de az semmit sem ér. Visszacserélném legszívesebben.- törölgette a szemét.


2014. július 24., csütörtök

Bezengés

Bezengés!

Sziasztok, kedves pici olvasó táborom!
Újra szólok hozzátok.
Eldöntöttem, hogy a jövőre nézve milyen terveim vannak. A

Blognak lesz folytatása.

Mivel, már a vége felé ebickél a történet, A folytatása is hamarosan következik. Még pedig:
2

Igen, igen, nincs nagy sikerem, de két folytatás blogot tervezgetek. Nem árulok el róluk semmi, konkrétat, csak a címüket. :

  1. A tilalom hatalma
  2. A határok uralma
  3. A korlátok súlya
Nem nehéz észre venni, de a címek, egymás rokonértelmű kifejezései. Ez azért van, mert mindben a kihágás lesz a fő téma.

Remélem, akinek tetszett A tilalom hatalma, annak a következő részek is tetszeni fognak.

Annyit még megsúgok, hogy a elkövetkezendőkben nem a focival kapcsolatos, hanem egy másik, sport ággal lesz megáldva, de most már, tényleg egy szót se.

Puszilok mindenkit!


U.I.: Hogy ne hagyjalak titeket kétségek között vergődni, mutatok egy előzetes képet, a A határok uralmából:



Tori - Huszonharmadik fejezet

Tori

Az ágy mellett gubbasztva, nem sok mindent csinálhatott. Az ágy szélére feküdt, és dölyfösen aludt Özil mellett.
A nagy kórterem, egy személyre tervezett, elsőosztályú volt. A falak fehérre, a bútorok, világos barnára voltak festve. Az egész helyiséget növények borítottak, amik kellemes virág illatot terjesztettek. Az éber percekben, Viktoria az ablakhoz lépett, ahonnan a kilátás, elbűvölte. A tenger, a homokos part, gyönyörűen csillogott a kora nappali fényben.
Tori kisétált a folyosóra halkan, és elővette a telefonját.
Még mindig ki van kapcsolva. Elfelejtettem beindítani, mikor leszálltunk.
A felvillanó kijelző, kb. 10 nem fogadott hívást jelzett. A lány böngészni kezdte őket, de egy pillanata alatt a készülék megrezzent.
-Haló?!- szólt bele Tori.
-Szia nővérkém!
-Ded.
-Hogy van Özil?
-Mi? Honnan tudod?
-Gyakorlatilag, az egész világ erről beszél.
-Ó.
-De ez annyira nem is fontos. Mexikó nyerte e vb-t.
-MI? De hát a bronzmeccsen játszottak.
-Nem is hallottad?
-Mit?
-Hollandiát kizárták doppingszerhasználat miatt. Mexikó a döntőben 1-0-ra verte a németeket.
-De, hisz ez csodás! -ugrott fel örömében, majd a betegek pisszegésére hallgatva, odébb állt.
-A drágád, még az aranykesztyűt is hazavihette. Teljesen megérdemelte. 0 gólt kapni a vb-n. Ez minden kapus álma.
-Kis mázlista.
-Úgyhogy, még dolgoznom sem kellett.
-Hazamentél?
-Nem, csak délben indulok Amszterdamba.
-Hamarosan én is megyek.
-Rendben. Szia!
-Szia!
Viktoria visszarakta a telefont a zsebébe, és indult volna, de az megint csörögni kezdett. A kijelzőn, egy magán szám villogott.
-Igen? Itt Viktoria Nathia.
-Jó reggelt! Itt James McDerbik. Én vagyok, az angol Arsenal, női szakosztályának elnöke. Már biztos hallott rólam.
-Igen, uram.
-Szeretném felkérni, a női NBI-es csapatunk edzőjének.
-Hogy micsoda?
-A klubunk vezetősége örülne, ha egy ilyen hölgy edzené a csapatot.
-E-elnézést. Öhm.. tudja, nagyon meglep az ajánlat.
-Nagy örömet okozna, ha elvállalná.
-Öhm... Persze, hogy elvállalom. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen jó állást kaphatok.
-Akkor, kellemesen csalódott. Kérem a közeljövőben utazzon Angliába, hogy megbeszéljük a részleteket.
-Rendben.
-Viszont hallásra!
-Viszont hallásra!- köszönt el, és letette a telefont.
Ez meg mi a fene? Az előbb tényleg, James McDerbik-el beszéltem. Komolyan felajánlotta az álom állásomat? Ez hihetetlen. Csak az a baj, hogy még a foci, nem megy annyira, de már nem bőgöm el magam, ha korombeli nők játszanak. Lehet, igaza van Bartel-nek, és el kell mennem. Különben is, Memo szerint, boldognak kell lennem. Ez a munka, egyszerre jó időtöltés, és még Özil-el is lehetek. Elvállalom! Igen! Tökös leszek, bevállalós, magabiztos, mint régen!
Besétált a kórterembe, ahol Özil lábadozott.
A rajongókat, újságírókat, még az emeletre sem engedték fel. A csapatból sem érkezett, még senki meglátogatni. Egyedül Tori ült mellette éjjel-nappal.
Besétált a a szobába. Özil, éppen felült, a lányra tekintve.
-Özil!- rohant oda Viktoria.
-Minden oké! Nyugi!- csitította a beteg.
-A Doki szerint, csak spontán szívritmuszavarod volt, semmi komoly.- harsogta, a focistát ölelve.
-Gondoltam, mert semmim sem fáj.
-Jól érzed magad?
-Tökéletesen. Nyertünk?
-Nem... Mexikó nyert.
-MI?
-Hollandia drogfogyasztás miatt, kizárást kapott.
-Oh. Ennyire hiányoztam a fiúknak?
-Élni sem tudnak nélküled.- vigyorgott Tori.
-Még szép... mint te.
-Ajj...-pirult el a lány- egyébként, állást kaptam Angliában.
-Mi? -Ugrott fel lelkesen Özil.
-Az Arsenal NBI-es csapata akar, az edzőjének.
-De, hisz ez csodálatos. Ennél jobb nem is történhetett volna!
-Nyugi! Először, csak legyél jobban.
-Nekem kutya bajom... Végre... Együtt lehetünk.-suttogta, majd megfogta a lány kezét.
-Küzdöttem. Ezernél is több nő, de egyik sem tudta enyhíteni, az irántad érzett vágyakat. Még mindig annyira szeretlek, mint akkor. Semmi sem változott. Most végre a kezünkben a lehetőség, hogy együtt legyünk.- mondta Özil, szenvedélytől égő szemekkel. Viktoria kezét megszorította, majd magához húzta, hogy szájukat már csak centik választották el.

Megcsókolt. Ez így helyes? Vagy nem? Én már semmit sem tudok. 

XXIII. Melléklet

-Igazán kedves tőled.
-Mi?
-Hogy nem küldtél el.
-Miért küldtelek volna el.
-Hát, mert meghalt.
A lány nem válaszolt. Az elmélkedése, majdnem sírásban tört ki rajta, de amennyire tudta, visszatartotta.
-Tudom, hogy nem kerestelek.- folytatta a férfi.
-Ahogy én sem téged.- vágott közbe.
-De... csak azért nem, mert a seb, amit az elvesztésed hagyott...
-Nem akartad felszakítani.
-Nem.
-Én sem,- motyogta- de az ittléted, az én másik sebemet szabdalja.
-Tudom. Részvétem.
-Hát nem érted? Én nem azért mentem vissza hozzá, mert annyira akartam. Te mondtad, hogy legyek boldog. Nem voltam az. Nem annyira, mint veled.
-De szeretted.
-Igen, és téged is. Most, mégis úgy érzem én öltem meg.
-Nem te ölted meg. Ne hibáztasd magad.
-Ez nem olyan könnyű.
-Tudom, és azt is, hogy idő kell neked.
-Idő.

-Igen, de tudd, hogy én örökké várok rád. Próbáltam elfelejteni az egészet, de nem ment. Nagyon nyálas, még sosem mondtam ki, de… Szeretlek. Hiányzol. Nem akarlak traktálni, vagy ilyesmi, de várok rád. Ha kell örökké.

2014. július 23., szerda

Memo - Huszonkettedik fejezet

Memo

-Szerinted hol van?
-Nem tudom, de nem fogom kibírni.
-Ne ezzel idegesíts magad! Koncentrál a győzelemre.
-Könnyű azt mondani. Most viszont, Viktoria-ról van szó.
-Tudom, tudom.
-Itt kéne lennie, hiszen ő közvetíti a meccset.
-Lehet, hogy mégsem.
-Mi az, hogy mégse?
-Nem tudom.
Hector, és Ochoa bementek az öltözőbe, miután a közvetítői állás, már teljesen átjárták. A lánynak színe nyomát sem találták.
Na, ezért aztán, ellóghattok a fő megbeszélést, a világbajnokság döntője előtt. Lehet, ezt nem gondoltam át. Mindent a lányért. Túlzás talán? Lehet, hogy beleőrültem a mosolyába. Mindig megnyugodok, hogy ezeket a gondolataimat, soha nem mondom ki, különben még buzinak néznének.
A két futballista befutott az öltözőbe, ahol a játékosok, Jones köré ültek.
-Elkéstetek.- jelentette ki, végre mellőzve, a kapus által annyira utált magázást.
-Tudjuk.
-Guadrado, mond el a fontos dolgokat Hector-nak. Nekem beszédem van a csodakapusunkkal. Közelebb lépett hozzá, és félrehúzta.
-Memo! Minden oké?
-Hogy kérdezhet ilyet? Tudja. Nem „oké” semmi.
-Megtaláltad?
-Nem.
-Ó. Ez rossz hír.
-Ezt hogy érti?
-Mesut Özil, a repülőtéren rosszul lett, a mi Tori-nk társaságában. Ezek szerint, bekísérte a kórházba.
-Akkor nem játszik.
-Nem, de a lány sincs itt.
-Nincs.
-És ami azt illeti, nem is biztos, hogy tudja a holland doppingot.
-Hogy-hogy?
-A német válogatottat, csak a repülőtéren lehetett értesíteni.
-Tényleg. A telefonokat ki kell kapcsolni.
-Szerintem, azt hiszi, Brazíliavárosban vagy.
-Hát ez szívás.
-Az.- gúnyolódott a kapitány, Ochoa stílusán.
-Mellesleg Khedira is lesérül, a bemelegítésnél, nem?
-De. Ő sem fog játszani. A németek, egy szinten összeomlottak. A második hely is csodálatos, de itt a kezünkben a lehetőség.
-Egyébként,- mondta nyájasan a kapus – még nem volt alkalmam megköszönni.
-Ugyan mit?
-Mindent.
-Ugyan, igazán nincs mit. Ez egy kapitány dolga nem?- nevetett, majd háton paskolta Memo-t -Most azonban, irány a pályára.
Mr. Jones kiterelte a játékosait, akik előálltak a himnuszokhoz.
Mi lesz, ha nyerünk? Mindenki, azt várja el tőlünk, hogy szépen kikapjunk, de ha nyerünk... Mi sem tudjuk mit csináljunk. Örüljünk, vagy el se higgyük. Hihetetlen. Az egész olyan varázslatos. Ezt az érzést, szívesen beváltanám, Viktoria mosolyára. Ha még láthatnám... NEM. Most a döntőre kell koncentrálnom. A kis huncut, be akar mászni a fejembe, miközben meccsezek. Nem teszem mg neki ezt a szívességet. Nyerni akarok. Meg akarom mutatni, az embereknek, ahogy felemelkedem. A semmiből, világsztár lettem, már most. A vb győzelemmel, már császár lennék. Akarom, ha már eddig eljutottam, akkor már a lehető legjobbat akarom, Gyertek csak Német csatárok, középpályások, védők, vagy kapusok, az én hálómba, ma nem kerül labda!

1. PERC: A fehérben játszó németek kezdték el a meccset. Mexikó zöldben játszik.

2. PERC: A tizenhatos előterében passzolgattak a németek, de Moreno megakasztotta a támadást, majd kibikázta a labdát a mezőnybe.

4. PERC: Veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást Németország, de a lövés után elakadt a labda a blokkban. Az ellenakció végén Argentína lódulhatott meg, Pena próbálkozása után azonban a labda olyannyira elkerülte a kaput, hogy bedobással folytatódott a meccs.

5. PERC: Müller próbálta meg középre tenni a labdát, de az megpattant egy védőn és Ochoa megkaparintotta. Ennek a vbnek, egyértelműen a mexikói kapus a legnagyobb nyertese, hát még ha az ország, hazaviheti a kupát

7. PERC: Müller most beadással próbálkozott, de mély volt az ívelése, Ochoa kezében kötött ki a labda. Németország kezdte aktívabban a meccset.

9. PERC: Peralta sprintelte le a labdával Hummelst, az alapvonal elől még középre tudta kanyarintani a bogyót, de egy társ sem érkezett középen üresen.

10. PERC: Ezek most Mexikó percei! Herrera lépett fel egy támadással, ő is Hummelst futotta le, középre is tudta tenni a labdát, de az elgurult a csapattársak között. Nagy lehetőség volt!

13. PERC: Lahm kereste Klose fejét, de a beívelt labda magas volt a veterán csatárnak.

15. PERC: Most Kroos ívelt középre szabadrúgásból, de a hosszún érkező Müller elől fejjel tisztázni tudtak.

17. PERC: Áúcs, ez nekünk fájt... Kramer ütközött Guadrado, nagyot kapott a fejére a fiatal játékos, de némi ápolás után úgy fest folytatni tudja.

21. PERC: Mi maradt ki... Kroos fejelte haza felelőtlenül a labdát, amely üresen találta dos Santost a német kapu előtt, de a csatár senkitől sem zavartatva a kapu mellé lőtt. Elképesztő!

25. PERC: Egyelőre hiányzik az átütőerő a németek támadójátékából. Most is csak passzolgattak, aztán eladták a labdát.

27. PERC: Lahm zseniálisan tette be a labdát középre, Müller vetődött, de nem érte el, Ochoa pedig bravúrosat védett. Közben az asszisztens emelte a zászlaját és valóban les volt, szabadrúgás kifelé.

28. PERC: Schweinsteiger ütközte le Penat, sárga.

29. PERC: dos Santos most betalált Herrera passza után! De les miatt érvénytelenítik... Jogosan egyébként.

31. PERC: Szegény Kramer, sérülés miatt le kellett cserélni, Schürrle a helyén.

34. PERC: Höwedes rúgta le Guadradot, villant is a sárga.

36. PERC: Jimenez kígyózott a német védők között, majd Paraltahoz játszotta a labdát, aki Herrerat kereste, de a laszti szögletre pattant. Jimenez ívelt középre, de Neuer jó ütemben jött ki a kapujából.

37. PERC: Müller játszotta meg Schürrlét, a csereként beszálló játékos pedig kapásból lőtt, Ochoara levegőben úszva bokszolta ki a labdát. Közben a lesen álló Klose zavarta a kapus, így szabadrúgás kifelé.

40. PERC: Peralta lépett ki a leshatáron, lerázta a védőjét és Neuerre vezette a labdát, üggyel-bajjal lecselezte a kapust, de a visszaérő Aguilar a kapu torkában menteni tudott.

44. PERC: Müller tartotta meg egy remek csellel a labdát a tizenhatos előtt, lekészítette a játékszertKroosnak, de erőtlen kapáslövése nem okozott gondot Ochoanak

45. PERC: Két perc lesz a ráadás.

45+2. PERC: Kapufa! Német szöglet után Höwedes fejelhetett, a labda a kapufán csattant, majd a lesen álló Müllerhez pattant, szabadrúgás kifelé.

Vége az első félidőnek, az állás 0-0!

46. PERC: Megy a második félidő!

50. PERC: Peralta fejelte le a labdát Hernandeznek, de a csatártárs luftot rúgott...

53. PERC: Elmondhatjuk, hogy a szünet nem tett jót a meccsnek, mind a két csapat lassan, körülményesen focizik a második félidő elején.

57. PERC: Neuer jött ki a kapujából, kiöklözte a labdát, majd letarolta Hernandezt. Nem tudjuk miért, de szabadrúgás kifelé.

60. PERC: Klose fejelhetett, de egyenesen Ochoa kezei közé bólintotta a labdát

62. PERC: Schürrle tette középre a labdát, de az megpattant egy védőn, Müller így nem tudott mit kezdeni vele, kapásból mellé lőtt.

64. PERC: Klose bokáit koccantotta össze Layun egy sárgáért cserébe.

71. PERC: Kis területen játszottak a németek, Schürrlétől azonban elpattant a labda, így Ochoa le tudott csapni rá. A mexikói kapus, ma is kirobbanóan jó formáját hozza, de ezt már szokásosnak mondhatjuk.

75. PERC: Peralta cipelte a labdát Höwedesszel a nyakán, ballal tekert, de a labda elkerülte a kaput.

78. PERC: Hernandez tuszkolta be a labdát a tizenhatoson belülre, de Neuer kivetődve elhárította a veszélyt.

80. PERC: Höwedes maradt üresen az mexikói kapu előtt, de addig térült-fordult, amíg levarázsolták a lábáról a labdát. Hatalmas helyzet lehetett volna!

82. PERC: Előbb Lahm szöktette zseniális ütemben Müllert, aki hasonlóan szépen készítette le a labdátKroosnak, ő azonban kapásból "eltörte" a labdát, Ochoa angyali nyugalommal figyelte, ahogyan a labda elgurul a kapu mellett.

Közben egy ember beszaladt a pályára.

88. PERC: Klose is elhagyja a pályát, Götze váltja.

89. PERC: GÓÓÓÓL! Vezet Mexikó! Guadrado tekerte középre a labdát balról, Peralta vette mellre a labdát, majd a kivetődő Neuer mellett a kapuba lőtt, 1-0!

90. PERC: Három perc lesz a hosszabbítás.

90+1. PERC: Götze kapott ajádnékba egy labdát, majd bő 20 méterről lőtt, de gyengén, Ochoa így könnyedén hárított. A kapus, még egy szabályos gólt sem kapott be. Vajon, hazamehet kapott gól nélkül?

90+3. PERC: Vége a mérkőzésnek.

Vége, Mexikó a világbajnok! 

A mexikói tömeg tombol. A játékosok nevei szállnak a levegőben. Erre senki nem számított.


Nyertünk. Tényleg nyertünk. Ez... El sem hiszem. Mostantól, tényleg szupersztár vagyok. Mit csináljak ennyi hírnévvel? Mivel érdemeltem ki?
-MEXIKÓ, MEXIKÓ, MEXIKÓ!!!- üvöltötte, az egész stadion.
A német játékosok, csüggedve omlottak össze.
A mexikói válogatott tagjai, egymást ölelve futkároztak össze-vissza.
-Megcsináltuk!- ordította Memo, Hector-nak.
-Nyertünk!

-Azért ez, nem gondoltam volna, amikor gyerekként, azon a lerobbant, Pueblai focipályán játszottunk.

#Szédült birkák