2014. július 17., csütörtök

Memo - Tizenhatodik fejezet

Memo

Ma van a nagy nap. Az egyik. Itt, Brazíliában, minden nap az. Kíváncsi vagyok, hogy be jutunk-e, a döntőbe. Mindenkit meglepnénk, még magunkat is. Mondjuk, minden esélyünk megvan, a győzelemre.
Memo kimászott a buszból, és az öltözőjük felé indult. A kivételes alkalma egyike volt, amikor zenét hallgatott, és nem beszélt senkivel. Ez, azért is lehetett, mert teljesen kialvatlanná tette, az éjszaka. A találkozás, az amerikai festő lánnyal, na meg, Dederick, hajnali belépője. Nem ez lesz, a legjobb napja. Mondjuk, a reggeli palacsinta szokás szerint, istenien esett neki.
Be ment az öltözőbe, és a fülest ledobta magáról.
-Hé, Memo!
-Szia Guadrado!
-Mi újság? Milyen formádban vagy?
-Csak a szokásos.
-Akkor srácok,- ordította, a többieknek- nyertünk!
Egy kisebb taps vihar tört ki, aztán elhallgatott, és mindenki felöltötte a mezét. A legnagyobb gondot, az jelentette, hogy közel 38°C volt. A nap pedig, egyenesen az arénába sütött.
Amikor kimentek bemelegíteni, bebizonyosodott, Ochoa fekete, hosszú ujjú meze, szívta be magába a meleget, ezért, a bemelegítés is kínszenvedés volt.
A benti megbeszélésen, ki tudott ereszteni, de ahogy a pályára lépett, ismét körül ölelte, az égető napfény.
Na tessék, még ez is. Nem, hogy álmos vagyok, még ilyen rohadt meleg is van. Király lesz, érzem. Nem baj. Rajtam múlik Mexikó sorsa! Megcsinálom. Miért ne csinálnám? Ugyan, én vagy Guillermo Ochoa, és győzni fogunk. Na jó, ennek nem volt túl sok értelme, de mindegy. Hajrá, menjünk!


A találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik, a párharc továbbjutója a Costa Rica-Görögország mérkőzés győztesével csap majd össze a negyeddöntőben.
Mexikó elsősorban Ochoa remek teljesítményének köszönhetően végzett a házigazda brazilok mögött az A csoport második helyén, a 28 éves kapus három meccsen csak egy gólt sem kapott, a Brazília elleni 0-0 alkalmával emlékezetes védésekkel rukkolt elő.
Perceken belül kezdődik a Hollandia-Mexikó mérkőzés. A tét nagy, a győztes bejut a legjobb kettő közé.

1. PERC: Elkezdődött a mérkőzés. A labdát a zöld-fehérben játszó mexikóiak indították útjára. Hollandia ma narancsban szerepel.

4. PERC: Mexikó aktívabb egyelőre, Layun másodszor próbálkozott messziről, Cillessennek még nem kellett játékba avatkoznia.

6. PERC: Robbent felrúgták, vagyis a bíró szerint, jó 35 méterre a kaputól, de a hollandok innen simán kapura tűzik a szabadrúgást.

7. PERC: Meg is történt, de a mexikói védők tisztáztak.

9. PERC: De Jong megsérült, így rögtön a kezdés után változtatniuk kellett a hollandoknak. Martins-Indi állt a helyére.

13. PERC: Layun egy parádés csel után ment le majdnem az alapvonalig, középre adott, de Dos Santos és Peralta is lemaradt a labdáról.

16. PERC: Robben a hollandok legaktívabb játékosa, minden labdával őt keresik a társak.

17. PERC: Az eddigi legnagyobb helyzet! Egy hosszú átadás után végül Herrera elé került a labda, aki lágyan gurított a lábak között, a játékszer pedig centikkel elkerülte a kapufát.

20. PERC: Milyen helyzet!!! Herrera légstoppal állított meg egy labdát, Cillessen rosszul jött ki a kapujából, de amikor a mexikói a hálóba fejelt volna, Vlaar szögletre mentett.

22. PERC: Robbent játszott meg, egy felrúgást a tizenhatos előtt, de Proenca nem fújt a sípjába.

25. PERC: Salcido 35 méterről tűzte kapura a labdát, veszélyes lövés volt, Cillessennek résen kellett lennie.

27. PERC: Robin van Persie került oda a kapu elé, de éles szögből az oldalhálót találta el.

32. PERC: Az időjárás miatt ivószünet van Fortalezában. A hírek szerint 36-37 fok van jelenleg a brazil városban.

36. PERC: Layun centerezett, de a holland kapus biztosan húzta magához a labdát.

39. PERC: Sokkal jobban játszik Mexikó, eddig veszélyesebbek is a támadásaik, de gól egyelőre még mindig nincs.

43. PERC: Ismét mexikói lövés! Peralta éles szögből, egy holland védő mellől tüzelt, Cillessen lábbal hárított.

45. PERC: Négy perc lesz a ráadás.

45+2. PERC: Egy eladott labda után megindultak a hollandok, ám az utolsó pillanatban tisztáztak az éppen lőni készülő Robben elől. Moreno megsérült, le is kell cserélni a szünetben.

Vége az első félidőnek, Mexikó sokkal jobban játszik, de gól még nincs.

46. PERC: Moreno helyett Reyes érkezett a szünetben, mivel a védő nem tudta folytatni a játékot.

50. PERC: Nem álltak vissza a közép-amerikaiak, most Marquez fejelt, de kapu fölé.

53. PERC: Sneijder bombázott a sorfalba egy szabadrúgás után. Lassan tíz perc telt el a félidőből, a narancsmezesek pedig még nem lőttek kapura.

55. PERC: Peralta is tesztelte Cillessent, nem is volt rossz lövés.

56. PERC: Cseréltek a hollandok, Memphis Depay érkezett a pályára.

57. PERC: Itt az első komoly holland ziccer! Egy szöglet után De Vrij három méterről lőtt kapura, Ochoapedig emberfeletti bravúrral a kapufára tolta a játékszert.

61. PERC: Sneijder estében lőtt kapura, de egy bevetődő lábról szögletre vágódott a labda.

61. PERC: Aquino be, Dos Santos le.

65. PERC: Hollandia szinte át sem lépi a felezőt, a hollandok odaszögezték kapujukhoz a narancsmezeseket.

68. PERC: Tizenegyest reklamálnak a hollandok Robben esése után, de a visszajátszásból kiderült, hogy nem történt szabálytalanság.

70. PERC: A szöglet után Ochoa öklözött.

71. PERC: A meccsen, még mindig nincs gól, de Mexikó, magabiztosan uralja a játékot, leszámítva, hogy a bíró láthatóan az ellenfélnek fúj.

74. PERC: Ochoa!!! Robben szépen tolta meg a labdát, majd lőtt, de a mexikói kapus bravúrral hárított. A védését, hatalmas ujjongás követi. A tömeg, az ő nevét kiáltozza.

76. PERC: Ivószünet ismét. Kell is ebben a hajtásban.

79. PERC: Salcido durrantott messziről, de nem találta el a kaput.

84. PERC: Kuyt csúsztatás után Huntelaar közelről Ochoába rúgta a labdát.

87. PERC: A hollandok mindent egy lapra feltéve rohamoznak, eddig, nem sok sikerrel.

90. PERC: Még mindig nem született találat. Vajon hosszabbítás lesz?

90+1. PERC: Hat perc lesz a ráadás, ez elég sok mindenre elég.

90+2. PERC: TIZENEGYES!!! Marquez akasztotta meg Robben lábát, aki mű esésbe kezdett, jogtalan büntető következik, a védő pedig sárgát kapott!

90+4. PERC: HUNTELAAR BELŐTTE, 1-0 A HOLLANDOKNAK!

90+7 PERC: Vége! Hollandia hihetetlen körülmények között jutott tovább, egy jogtalan tizenegyessel.


Mexikó a bronzmeccsen, játszik, a Német-Brazli találkozó vesztesével, Hollandia pedig a győztessel.

Nincsenek megjegyzések:

#Szédült birkák