2014. július 13., vasárnap

Memo - Tizenkettedik fejezet

Memo

Megfogtam a kezét. Most először más emberek előtt. Nem értem miért vagyok ezen fenn akadva. Így olyan, mintha igazi pár lennénk. Bár miért ne lennén azok? Az egész kissé bonyolult. Most akkor, mi egy pár lennénk? Áh.. hagyjuk, ehhez nem elég egy séta.
Tori is furának érezte a helyzetet. A kéz a kézben séta mellesleg, még a fotósokat is rájuk zúdította.
-Nem zavarnak a...-kezdett bele a lány.
-Nem.
Semmi indoklás.
-Akkor jó.- vigyorgott Viktoria.
Tessék. Folyton csak mosolyog. Csodálom, hogy még nem lett izomláza az arcának.
-Nem fáradtál el?- folytatta a lány.
-Nem annyira. Most, hogy Jones kihagyta az edzést, egészen laza volt. Még a meccsezést is kierőszakoltuk Vanessa-ból.
-Tényleg. Mi van Peralta.val és Vanessa-val?
-Ó.- nevetett Ochoa- imádják egymást, de nem mernek lépni. Tudod, hogy van a szabályzat.
-Hát igen, ha az ember nem Guillermo Ochoa, figyelnie kell az ilyen apróságokra.
Memo, hangosan elnevette magát, Tori-val együtt.
-Tudod, most ez a nagy népszerűség, annyira furcsa.
-Furcsa? Pedig te szereted a fényezést.
-Igen szeretem, vagyis inkább, az olyan vicc. Nem komolyan nagyképűsködöm. Igazából, nem tartom magamat olyan nagyra.
-Pedig van miért. Emlékszel mikor úsztunk? Akkor nem azt mondtam, hogy ne legyél büszke, hanem azt, hogy arra legyél büszke amit tudsz. Védeni elképesztően tudsz.
-Jajj, te! - mondta a kapus, és megpuszilta Tori homlokát. Erre a lány, szokása szerint elpirult.
-Mit fogunk csinálni, ha vége lesz a világbajnokságnak?
-Még nem tudom, de majd kitalálunk valamit. Tudod, én... Nem bírnám ki a bajnokok ligáját nélküled.
Vajon meg érti, hogy most szerelmet vallottam? Az akart legalábbis lenni. Igaz, hogy nem bírnám ki nélküle. Egészen hozzám nőtt. Szeretném továbbra is, ha megölelhetném, és láthatnám ahogy minden bóktól elpirul. Ős is látni szeretné még, az én pofámat?
-Én is szeretnék, még palacsintát sütni neked.- válaszolta a lány rák vörös arccal.
-Szeretlek!- mondhatnám, de nem. Még nem.
Viktoria megállt. Ochoa is leállt mellé, és szembe fordult vele. A lány lassan odalépett hozzá, majd a kezét felemelve megragadta Memo pólóját. Erőteljesen magához húzta, és megcsókolta. A férfi kezei először szabadon maradtak, de hamar átölelte Tori-t.
Most először csókolt meg ő. Eddig, mindig én, de most ő. Imádom ezt a lányt.
Szó nélkül, csendben sétáltak fel a szobáig, ahol Ochoa a zuhany felé indult. Be is állt a meleg víz alá, hogy lemossa, az edzés alatt rátapadt koszt.
Mire végzett és kiment, Tori az asztalnál görnyedt.
-Mit csinálsz?- kérdezte a haját törölgetve.
-Csak levelet írok.
-Kinek?
-Apunak.
-Hol él? Gondolom Amszterdamban anyukáddal.
-Nem éppen. Rebecca egy elmegyógyintézetben van, apa.... Apa pedig meghalt.- válaszolt Viktoria szomorúan. Még mindig fájt neki. A sok, más dolog mellett, még ez is.
-Írd meg neki, hogy üdvözlöm, és azt is, hogy küldök neki nyolc birkát és két kecskét, érted.
-Elég lesz hat birka.- nevetett Tori, majd mikor a kacaj véget ért, mosolygott. Örült, hogy Memo, nem traktálta, a másoktól megszokott kérdésekkel. Miért írsz levelet a halott apádnak? Úgysem kapja meg soha. Hülyeség, soha nem fog válaszolni. Ezzel csak, fenntartod az emlékét, ha nem engeded el.
A kapus semmi ilyet nem mondott. Mosolyogva ült le a lány mellé, és együtt fejezték be a levelet.
-Holnap után lesz a nagy napod.
-Még egy?
-Igen.- vigyorgott Tori.
-Ne, is mond. A neten, vagy ezer karikatúra készült rólam. A világ, már tényleg ismer.
-Azta. Én meg mondtam előre. Csodálatos...-folytatta volna a kommentátor, de Ochoa befejezte a mondatát:
-... vagyok.- mondta, majd elmosolyodott. Viktoria a karjaiba ugrott. Ha a mexikóinak nem lettek volna kigyúrt, izmai, a lány a földre esik, de szerencsére voltak.
-Igen, az vagy. Néha el sem hiszem, hogy te tartasz a karodban. Azt hiszem, egy álom csupán, és hamarosan felébredek.
-Én is így érzek, mikor meglátlak.
-Furcsa nem?
-Mi?
-Ez. Az egész, hogy itt vagyunk a világ egyik legszebb, helyén. Nem vagyunk egyedül.
-Igen, de tudod, én odaadnám a térdem, hogy most a női világbajnokságon legyünk.
A lány teljesen lesápadt. Ilyen szépet, még sosem mondtak neki. A feje ismét, csak vörösödött. Megcsókolta, és az ágra fektette.
Ennél jobbat, már nem tudok mondani. Olyan érdekes, így még sosem éreztem. Lehet, hogy szerelmes vagyok? Á, dehogy, Tori, csak arra volt az elején, hogy levezessem a feszültséget. Most, mégis úgy érzem, hogy haza akarom vinni. Mindenhová magammal cipelném. Olyan jó vele, még a veszekedés is. Mikor rám tör, hogy igazán felébreszthetném, ha úgy is oda megy, ahová én. Még a fura szokásait is szeretem, amikor nem lép, soha a szőnyegre mezítláb, amikor nem használ könyvjelzőt, amikor a fogkefét hússzor megpucolja- teljesen feleslegesen-. Haza akarom vinni. Javi-nak igaza volt. Olyan mint egy házi macska. Palacsintával etetem, és mindig hazajön. Bár, még egyszer sem dorombolt, ha simogattam. Miért van az, hogyha az érzelmeimről gondolkodok, előbb utóbb, valami hülyeség mellett lyukadok ki? A veszett ügy.
Megint, nem tudott aludni. Úgy tervezte, elindul a tegnapi séta útvonalán. Lement a lifttel, majd ki az utcára. Ismét, csodás látvány tárult a szeme elé. Megpillantotta, a kivilágított arénát. Messziről sokkal szebb volt, mint közelről.
Mikor elért a kisboltig, látta, hogy a tegnap esti lány jön felé. Odaszaladt hozzá, és szorosan átölelte, majd ezt mondta:
-Szia Guillermo! Annyira örülök, hogy megint eljöttél!
-Csak hívj inkább Memo-nak.
-Oké.
-Egyébként, csak nem tudok aludni.
-Oh.- szomorodott el a lány. Ez az arckifejezés, egy szomorú pandára hasonlított, ezért Ochoa így folytatta:
-Meg persze miattad is. Nicole, ugye?
-Igen!-vigyorodott el ismét.
-Hogy vagy?
-Jól, de még nem festettelek le. Már dolgozom rajta, de csak prototipús.
-Nem inkább, a szép tájat kellene festened?
-De, de én a mozgalmas képeket szeretem.
Ez a lány, még ilyenkor is pörög. Hihetetlen.
-Milyeneket?
-Salvador Dali.
-Szürrealista igaz?
-Igen, bár egyszer azt mondta:
,,Köztem, és a szürrealisták között, az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.”
Panda. Ez a lány egy panda. Nem tudom miért, de teljesen olyan. Nagyon vidám, és őszinte lány. Még rajong is értem. Ó Viktoria, ha tudnád, mennyire szeretlek.
Éppen, egy buszmegállóval szemben sétáltak, amikor Nicole meglátta, hogy az ő busza közeledik.
-Ne haragudj, de sietnek kell. Holnap ugyanekkor.-mondta, és szájon csókolta Ochoa-t. Az áldozat, csak nézett, még a szemét sem tudta lehunyni, olyan gyorsan történt. A lány pedig, már a buszról integetett, mire a mexikói feleszmélt.
Ilyen nincs. Kezdem azt hinni, hogy csak egy céltábla vagyok, amit csak úgy csókolgat mindenki. Ha visszaérek leteperem Tori-t. Legalább, egy valakit mindig le tudok, mint egy párnát. Viktoria nagyon cuki párna lenne. Szőke hajjal, és nagy szemekkel. Tessék. Megint hülyeség. Ah...
A szálloda mellett álva, látta, ahogy Tori áll az erkélyen. A holland szépség, éppen kinézett az ellenkező irányba.
Ochoa gyorsan megmászta az épületet, és halkan a szobába nyitott. A lány, még mindig kint volt. Memo, oda lépett, és hátulról átölelte.
-A frászt hoztad rám.-mondta ijedten.
-Bocsi.- válaszolta a kapus, és megcsókolta a lányt.
Végre. Sikerült nekem is megcsókolnom valakit. Ajj, de szeretem. Mint a csilit, minden mexikói.
Már több perce az erkélyen ölelkeztek, amikor ezt néhány, visszatérő fotós is észrevette. Kisebb tömegként támadták le lentről a párt. Kattogtak a gépek, és rengeteg fotó készült, mire észre vették a helyzetet. Leintegettek, nevetve a fényképészeknek, aztán bevonultak.
-Hát szereztek újabb címlap fotót.
-A mi jóvoltunkból.

-Ezért pénzt is kérhetnénk.- röhögtek, majd a fáradtságtól kidőlve, kéz, a kézben elaludtak.
Megjegyzés küldése

#Szédült birkák