2014. július 27., vasárnap

Tori - Huszonhatodik fejezet

Tori

-Olyan bűntudatom van, amiért magammal tuszkoltalak, mikor beteg vagy.
-Ugyan már, kutya bajom.- mosolygott, a kezét markolászva.
Most mit csinálok? Az előbb még, bőgtem Memo miatt, most meg itt fogom Özil kezét. Ez így nem helyes. Annyira hiányzik. Különben is, mindkettőjüket szeretem, csak másképp. Senki nem várhatja tőlem, hogy Özil-t ne szeressem, azok után. Olyan jó lett volna összeházasodni, és elutazni. Csak mi ketten. Semmi zűr, semmi aggodalmaskodás. Hm... Bár, akkor nem ismertem volna meg Memo-t, akibe természetesen beleszerettem. Miért leszek mindig szerelmes? Bezzeg, amikor még jó volt a térdem. Minden pasit elhajtottam. Viktoria Nathia, akit senki nem kaphat meg. Bart-nak igaza van, már megy az edzősködés. Meg fogom tudni csinálni.
-Mit csinálsz? - Vihogott a lány, mikor a focista a nyakát kezdte csókolgatni.
-Semmit.- suttogta. - Csak már annyira régen voltunk együtt.
Viktoria felnevetett, majd megsimította Özil nyakát.
-Ez nem jogosít fel rá, hogy egy repülőgépen...- kuncogott.
Ennyi idő után, olyan mintha visszabújtam volna a csigaházamba. A hidegből, vissza az óvó melegbe. Nem is tudom mit érzek. Most nem pillangók hasítják fel a hasam, hanem valami puha, és forró rózsa nyílik ki lassan. Jól érzem magam, és kivételesen nem pirultam el. Fogalmam sincs, hogy-hogy csináltam.
-Szeretlek. -motyogta a német, és megcsókolta a lányt.
-Én is.
-Tudod... Olyan rég mondhattam ki ezt a szót. Mióta elmentél soha. Egyszer sem ejtettem ki a számon. Arra vártam végig, hogy találok mást, akinek mondhatom, de nem. Akárhányszor kezdtem bele, a lányok, csak a hírnevemre hajtottak. Egyikőjük sem tudott palacsintát sütni, sokáig olvasni, vagy órákig mosolyogni.- mondta, majd megérintette Tori arcát, amin 180°-os mosoly villant.
-Köszi, de nagyon sok embernek van, rajtam kívül, erős arcizma.
-Dehogyis. Csak neked. Nem is értem, hogy bírtam ki nélküled. - mormolta, a hajába túrva.
-Ne túlozz. Különben is... - kezdett bele a lány, lábait egészen az arcáig húzva – ki mondta, hogy most megcsókolhatsz?
-Senki, de te is tudod... „rosszfiú” vagyok.
El sem hittem magamnak, ezt az egész helyzetet 3 nappal ezelőtt. Rózsaszín köd lebeg a szemem előtt, és palacsinta illatot érzek.
-De... -folytatta hátradőlve - komolyra fordítva a szót. Az a gyűrű, még mindig csak a te kezedet óhajtja díszíteni. Mit mondasz? Folytatjuk ahol abbahagyjuk? - kérdezte, szenvedélyes pillantással. Azok a szemek, mintha varázsoltak volna. Akinek a szemébe nézett Özil, máris, minden kívánságát teljesítette. Erre, és semmilyen kérésére sem lehet nemet mondani. Viktoria pedig, tudottan vajra kenhető volt az ilyen dolgokban.
-Persze! - vigyorgott.
Az egész, hihetetlenül lázadó volt. A döntések áradata, ami a lány vállára szakadt, és mindet Memo utolsó mondatához hűen hozta meg.

Nekem, csak az számít, hogy boldog legyél, és valaki vigyázzon rád.”

Végig hallotta a fülében.
Ironikus, hogy egy másik szerelme tanácsára hallgatva mond igen, a másiknak. Pont annyira furcsa, mint amennyire maga a lány.
A repülő lassan földet ért, ahol a fotósok táborának hiánya, üres teret adott a leszállásra.
-Nyilván nem tudták melyik géppel jövünk.
-Igen. Mázlink volt.
-Nem is rossz. Kivételesen alapból kézen fogva mehetünk.
-Igen, de nyugodtabban ájuldoznék, a biztos figyelem közelében.
-Na! Ez nem vicces.- csapta vállba a férfit.
-Jó, jó.
-Ne viccelőd ezzel, ha tudnád, hogy mennyire aggódtam...
-Csak nem szerelmet vallottál, ameddig nem voltam magamnál?
A lány rák vörösre pirult, és dadogva válaszolt:
-De-dehogyis. -motyogta. Az igazság az volt, hogy pontosan azt csinálta. Elmondta az érzéseit, az élettelen Özil-nek.
Honnan tudta? Biztos, csak eljátszotta az ájulást, és hallgatózott. Álszent.
Az első taxiba ülve jutottak el Özil otthonáig. A kerek elejű, fekete autó, a nem megszokott, bal oldalon szelte át a várost.
-Tényleg, Fontos hogy tudd, amikor a fizetésedről lesz szó, te egyből mondd 100-at.
-Mi? De hát az egy vagyon. Nem is merek annyi pénzt nyilvánosan kimondani, nem hogy annyit kérjek.
-Pedig ez az első. Hidd el, ha számítasz nekik mindent megadnak, már pedig te bármit meg érsz.
-Ezt jó hallani, de ez azért túlzás.
-Dehogy, majd meglátod.
A taxi megállt, egy fejér, medencés ház előtt. A pár kipakolta a csomagokat és belépett.
-Ez csodaszép!
-Mostantól, a tiéd.
-Mi?
-Ami az enyém, az a tiéd.- mondta, és megölelte a lányt. A z arcába hullott a lány világosszőke haja, és az az édes illat. Özil, mámorosan csókolta meg azt az ajkat.


Megjegyzés küldése

#Szédült birkák