2014. július 10., csütörtök

Tori - Kilencedik fejezet

Tori

-Hihetetlen. Tovább jutottak. Benne vannak, a világ legjobb négy csapatában. Mellesleg, az egészet neki köszönhetik. Ochoa ma hatalmasat védett. Ez az ember, rettenetesen tehetséges.- Ordította Viktoria hangosan a mikrofonba.
A tévénézők, együtt örülhettek, a holland riporterrel, feltéve, ha Mexikónak szurkoltak. Végig próbálta leplezni, a Mexikó iránti szimpatizálását, de a végén kicsúszott belőle.
-Tehát, Mexikó lesz Hollandia ellenfele, a negyeddöntőben. A szó a stúdióé.
Ledobta a fülhallgatóját az asztalra, a mikrofon pedig eldőlt.
-Hé, Viktoria! Vigyázz már!- figyelmeztette Bartel, az egyik holland médiás férfi.
-Bocsi!- mondta és kirohant. Szaladt, ahogy csak a lába bírta. Memo-hoz akart oda rohanni.
Az öltöző ajtaja, már becsukódott. Tori ott állt egyedül, az üres folyosón. A lámpák hevesen pislákoltak, tele fénnyel. Néha-néha elsétált egy-egy ember mellette, de senki sem ismerte meg. A zár mögül kiszűrődött néhány öröm éneklés, és nevetés.
Végül Mr. Jones, mámorban égve felé sétál. Siettetni akarta a játékosait, de megállt a lányt látva.
-Jó napot Miss Nathia!-köszönt úriemberként.
-Üdvözlöm!
-Memo-ra vár?- kérdezte a kapitány, bár úgy is tudta a választ.
-Gratulálni szeretnék mindenkinek, de nem szeretnék zavarni, ezét inkább megvárom őket.- mosolygott a lány.
-Ugyan. Őket, biztosan nem zavarja, egy ilyen szép hölgy, mint maga. -mondta kedvesen Jones, majd ajtót nyitott- Legfeljebb elvonja a figyelmüket, de ez most nem árt senkinek.
Tori belépett és boldogan fogadták.
-Ez a háziállatunk!
-Hogy beszélhetsz így egy hölggyel?
-Szerintem, csak Memo-é.
-Most, hogy mondjátok, tényleg olyan, mint egy cuki kiscica.
A lány, minden mondaton vörösödött, és nevetett. A kacagására, mindenki felkapta a fejét. A focisták hárman, négyen felkapták, és a levegőbe emelték. Egyre csak énekelték.
-MEXIKÓ, MEXIKÓ, MEXIKÓ!
Mindenki egytől, egyig dalra fakadt. A zuhanyzóból is, pedig ott senki sem tudta mi folyik kint. Ilyen volt Ochoa is.
Kint, a srácok egyre csak emelgették Viktoria-t.
Mikor letették, Guadrado-hoz lépett, aki az emlőtömeg egyik tagja volt.
-Jó voltál. -dicsérte a lány.
-Köszi, de a mai győzelmünket Memo-nak köszönhetjük.
-Te is kellettél. Mindannyian kelletettek.
Ezt hallva, az egész csapatnak égett a mellkasa a büszkeségtől.
Memo kilépett a zuhanyzóból.
-Gyere, drága!
-Itt a kiscicád.
-Memo, Memo, ugye megtarthatjuk!
-Siess már!
Torit meglátva, öröm ült ki az arcára. Még nagyobb, mint ami a győzelem tudatában eddig volt. A lány oda lépett hozzá, és gyorsan a karjaiba ugrott.
-Csodálatos vagy.-súgta Tori, a fülébe, csukott szemekkel.
-Éppen miért?
-Megnyerted a meccset.
-Oh.
A közvetítő leszakadt a karjaiból, és nagyot vigyorgott.
-Nem zavar, hogy legközelebb, a te országod csapatával játszunk?
-Egyáltalán nem. Attól még, hogy én is holland vagyok, nem kell szeretnem őket.
-Akkor nem leszel szomorú, ha megverjük őket.
-Nem.-mondta szenvedélyes pillantással a lány, majd ott hagyta a kapust.
Kilépett az ajtón, de még visszafordulva, bekiáltott a többiekhez.
-Csak így tovább srácok!
A csapat megint zengni kezdett. Ugyan, csak halványan kiszűrődő hangokból lehetett így megítélni.
-MEXIKÓ, MEXIKÓ, MEXIKÓ!
Viktoria nevetve, suhant át a folyosón. Visszamászott az eredeti helyére, ahol Bartel még pakolászott.
-Merre voltál?-kérdezte felelősségre vonóan.
-Ő, csak lementem megnézni a pályát.
-Ugyan már, tudom, hogy Ochoa-nal voltál. Nem értem mit látsz benne.
Tényleg. Mégis miért kedvelem ennyire Memo-t? Hiszen nincs bennünk sok közös. Ő kapus, én meg még csak nem is focizok. Két ember, hogy szeretheti egymást? Főleg mi. Talán, csak …. Á! Megvan. Eszembe jutott a tökéletes érv. Én, és ő is ugyan úgy imádjuk felfalni a palacsintát. Minket egymásnak teremtettek.- gondolta Tori magában, és hangosan elnevette magát.
Ő is tudta, hogy ezzel nem válaszolta meg a kérdést, de a szerelem szerinte nem olyan dolog amire bárki is értelmes válaszokat adhat.
-Hát, Bart. Szerintem neked is tetszene.- mondta vigyorogva.
-Ugyan, te is tudod, hogy rá nem bukok.- mondta morcosan.
A világítóan vörös hajjal rendelkező férfi, ugyanis nem a nőkhöz vonzódott. Hollandia sokkal elfogadóbb ország volt, mint más, ezért nem is szégyellte. Na meg persze, Bartel briliáns újságíró, és kommentátor volt. Viktoria-val ketten érkeztek a világbajnokságra. Néha a lány, néha Bart közvetített. A mai napot a férfi lemondta, tekintettel a játékosokra. A két riporter nagyon jól kijött egymással. Már Hollandiában is barátok voltak, és örültek, hogy kettőjüket küldték. Most azonban, Bart igen féltékeny volt társára, amiért sikerült bepasiznia.
-Egyébként, -folytatta Bart- Ajándékod jött. Megint az a német.Hihetetlen, hogy ennyi udvarlód van.
Tori az asztalára pillantott. Egy ismerős zacskó volt. Mellette egy kis cetli lógott:


Emlékszel még a régi édességünkre? Ez volt az egyetlen, amit szerettél Londonban.
ÜDV: Mesut Özil


-Azta! Hiszen, ez instant palacsinta. A kedvencem!
A csomagon, egy mosolygó smiley vigyorgott. Rózsaszín volt a borítása. Angliában minden sarkon ilyet lehetett kapni, de mióta elment nem ehetett. Már hiányzott neki a kiváltság.
-Az amiről meséltél?
-Igen! Isteni. Kóstold meg!
Kibontotta a zacskót, és a palacsinta illata megütötte az orrát. A kis csomagot Bartel felé tartotta, aki tört belőle egy kis darabot, és megkóstolta.
-Ez tényleg baromi finom. Igazad volt.
-Ugye? Mondtam, Londonban minden nap ezt ettem.
-Na, jó induljunk!
A két kommentátor kilépett a szobából, és az üres stadion kijáratához siettek. Az emberek, hamar elmentek, a mérkőzést követően.. Mielőtt kiérhettek volna, egy alak közeledett feléjük. Özil volt az.
-Sziasztok!-köszönt halkan.
-Szia.
-Heló! Viktoria én elindultam.-mondta Bart, és már el is ment.
-Szia, majd holnap!
A távozó közvetítő intett, de nem nézett hátra.
-Mit keresel itt?
-Gondoltam megvárlak, és hazakísérlek.
-Gyalogolni szoktam.
-Tudom.
-Honnan?
-Ismerlek. Mindenhová, csak gyalogolsz.
-Igaz.- kacagott Tori- Könnyen kiismerhető vagyok.
-Másfél évem volt rá.
-Igaz, de akkor is.
A német ajtót nyitott a lány előtt, és előre engedte. Elkezdtek sétálni a hosszú úton, a városon keresztül.
-Gyönyörű.
-Igen, az. Ilyenkor meg tudom érteni, hogy miért erre jársz.
-Én néha csalódok magamban.
-Miért? Szokásodhoz híven eltévedsz?
-Pontosan!-nevetett a lány- Egyszer, még az előző helyszínen, egy kupi negyedbe keveredtem.
A focista elröhögte magát.
-Ez még semmi. Egy férfi odajött hozzám megkérdezni, hogy mellyi egy menet.
Özil-ből még nagyobb nevetés tört ki.
-Nem vicces.-próbálta menteni a helyzetet Viktoria, de hiába- Azok után bokáig érő gúnyákat húztam.
-És emlékszel, amikor Angliában tévedtünk el?
-Persze! -vigyorgott a lány.
-Egy piachoz értünk, ahol egy öreg bácsi annyira kiabált neked, hogy vedd meg a frissen fogott halát, és te tényleg megvetted.
-Ne hozd elő a kínos emlékeimet.- vihogott a lány.
Az úton szó esett még a régi időkről. A története többnyire Viktoria pecheiről, és feledékenységéről szóltak.
Ha belegondolok, egészen boldogan gondolok vissza Londonra. Jól éreztem magam Özil-el.
Mikor a szálloda elé értek, véget ért az összes emlék. A jelenben voltak.
-Sok sikert!
-Köszönöm, de hol marad latinul?
-Sis Felix!- vigyorgott Tori.
-Így már jobb. Jó éjszakát Viktoria!- köszönt el a német, majd egy hosszú puszit nyomott az arcára. Mikor elment, nem láthatta, de a lány egész feje elpirult. Izzott a vörösségtől. Minden porcikája összeszorult. Nagyon megijedt Özil utolsó érintésétől. A pír, még a liftben sem múlt el. Fel ért a szobába, ahol Memo boldogan várta.
-Szia! Hol voltál eddig?
-Csak sétáltam.
-Miért vagy ilyen piros?
-Semmi, -védekezett, és tenyerével eltakarta az arcát- csak mérges voltam magamra, ezért kiosztottam egy-két pofont.
-Akkor itt az ideje, hogy a csoda kapus, okot adjon rá, hogy elpirulj.-mondta, majd Tori karcsú derekához kulcsolta a kezét.

Na tessék. Ez is csak vörösíteni akarja az arcom. Farsangon nem lesz kérdés, hogy minek öltözzek. Egy nagy paradicsomnak.

Nincsenek megjegyzések:

#Szédült birkák