Tori - Kilencedik fejezet

Tori

-Hihetetlen. Tovább jutottak. Benne vannak, a világ legjobb négy csapatában. Mellesleg, az egészet neki köszönhetik. Ochoa ma hatalmasat védett. Ez az ember, rettenetesen tehetséges.- Ordította Viktoria hangosan a mikrofonba.

A tévénézők, együtt örülhettek, a holland riporterrel, feltéve, ha Mexikónak szurkoltak. Végig próbálta leplezni, a Mexikó iránti szimpatizálását, de a végén kicsúszott belőle.

-Tehát, Mexikó lesz Hollandia ellenfele, a negyeddöntőben. A szó a stúdióé.

Ledobta a fülhallgatóját az asztalra, a mikrofon pedig eldőlt.

-Hé, Viktoria! Vigyázz már!- figyelmeztette Bartel, az egyik holland médiás férfi.

-Bocsi!- mondta és kirohant. Szaladt, ahogy csak a lába bírta. Memo-hoz akart oda rohanni.

Az öltöző ajtaja, már becsukódott. Tori ott állt egyedül, az üres folyosón. A lámpák hevesen pislákoltak, tele fénnyel. Néha-néha elsétált egy-egy ember mellette, de senki sem ismerte meg. A zár mögül kiszűrődött néhány öröm éneklés, és nevetés.

Végül Mr. Jones, mámorban égve felé sétál. Siettetni akarta a játékosait, de megállt a lányt látva.

-Jó napot Miss Nathia!-köszönt úriemberként.

-Üdvözlöm!

-Memo-ra vár?- kérdezte a kapitány, bár úgy is tudta a választ.

-Gratulálni szeretnék mindenkinek, de nem szeretnék zavarni, ezét inkább megvárom őket.- mosolygott a lány.

-Ugyan. Őket, biztosan nem zavarja, egy ilyen szép hölgy, mint maga. -mondta kedvesen Jones, majd ajtót nyitott- Legfeljebb elvonja a figyelmüket, de ez most nem árt senkinek.

Tori belépett és boldogan fogadták.

-Ez a háziállatunk!

-Hogy beszélhetsz így egy hölggyel?

-Szerintem, csak Memo-é.

-Most, hogy mondjátok, tényleg olyan, mint egy cuki kiscica.

A lány, minden mondaton vörösödött, és nevetett. A kacagására, mindenki felkapta a fejét. A focisták hárman, négyen felkapták, és a levegőbe emelték. Egyre csak énekelték.

-MEXIKÓ, MEXIKÓ, MEXIKÓ!

Mindenki egytől, egyig dalra fakadt. A zuhanyzóból is, pedig ott senki sem tudta mi folyik kint. Ilyen volt Ochoa is.

Kint, a srácok egyre csak emelgették Viktoria-t.

Mikor letették, Guadrado-hoz lépett, aki az emlőtömeg egyik tagja volt.

-Jó voltál. -dicsérte a lány.

-Köszi, de a mai győzelmünket Memo-nak köszönhetjük.

-Te is kellettél. Mindannyian kelletettek.

Ezt hallva, az egész csapatnak égett a mellkasa a büszkeségtől.

Memo kilépett a zuhanyzóból.

-Gyere, drága!

-Itt a kiscicád.

-Memo, Memo, ugye megtarthatjuk!

-Siess már!

Torit meglátva, öröm ült ki az arcára. Még nagyobb, mint ami a győzelem tudatában eddig volt. A lány oda lépett hozzá, és gyorsan a karjaiba ugrott.

-Csodálatos vagy.-súgta Tori, a fülébe, csukott szemekkel.

-Éppen miért?

-Megnyerted a meccset.

-Oh.

A közvetítő leszakadt a karjaiból, és nagyot vigyorgott.

-Nem zavar, hogy legközelebb, a te országod csapatával játszunk?

-Egyáltalán nem. Attól még, hogy én is holland vagyok, nem kell szeretnem őket.

-Akkor nem leszel szomorú, ha megverjük őket.

-Nem.-mondta szenvedélyes pillantással a lány, majd ott hagyta a kapust.

Kilépett az ajtón, de még visszafordulva, bekiáltott a többiekhez.

-Csak így tovább srácok!

A csapat megint zengni kezdett. Ugyan, csak halványan kiszűrődő hangokból lehetett így megítélni.

-MEXIKÓ, MEXIKÓ, MEXIKÓ!

Viktoria nevetve, suhant át a folyosón. Visszamászott az eredeti helyére, ahol Bartel még pakolászott.

-Merre voltál?-kérdezte felelősségre vonóan.

-Ő, csak lementem megnézni a pályát.

-Ugyan már, tudom, hogy Ochoa-nal voltál. Nem értem mit látsz benne.

Tényleg. Mégis miért kedvelem ennyire Memo-t? Hiszen nincs bennünk sok közös. Ő kapus, én meg még csak nem is focizok. Két ember, hogy szeretheti egymást? Főleg mi. Talán, csak …. Á! Megvan. Eszembe jutott a tökéletes érv. Én, és ő is ugyan úgy imádjuk felfalni a palacsintát. Minket egymásnak teremtettek.- gondolta Tori magában, és hangosan elnevette magát.

Ő is tudta, hogy ezzel nem válaszolta meg a kérdést, de a szerelem szerinte nem olyan dolog amire bárki is értelmes válaszokat adhat.

-Hát, Bart. Szerintem neked is tetszene.- mondta vigyorogva.

-Ugyan, te is tudod, hogy rá nem bukok.- mondta morcosan.

A világítóan vörös hajjal rendelkező férfi, ugyanis nem a nőkhöz vonzódott. Hollandia sokkal elfogadóbb ország volt, mint más, ezért nem is szégyellte. Na meg persze, Bartel briliáns újságíró, és kommentátor volt. Viktoria-val ketten érkeztek a világbajnokságra. Néha a lány, néha Bart közvetített. A mai napot a férfi lemondta, tekintettel a játékosokra. A két riporter nagyon jól kijött egymással. Már Hollandiában is barátok voltak, és örültek, hogy kettőjüket küldték. Most azonban, Bart igen féltékeny volt társára, amiért sikerült bepasiznia.

-Egyébként, -folytatta Bart- Ajándékod jött. Megint az a német.Hihetetlen, hogy ennyi udvarlód van.

Tori az asztalára pillantott. Egy ismerős zacskó volt. Mellette egy kis cetli lógott:

Emlékszel még a régi édességünkre? Ez volt az egyetlen, amit szerettél Londonban.

ÜDV: Mesut Özil

-Azta! Hiszen, ez instant palacsinta. A kedvencem!

A csomagon, egy mosolygó smiley vigyorgott. Rózsaszín volt a borítása. Angliában minden sarkon ilyet lehetett kapni, de mióta elment nem ehetett. Már hiányzott neki a kiváltság.

-Az amiről meséltél?

-Igen! Isteni. Kóstold meg!

Kibontotta a zacskót, és a palacsinta illata megütötte az orrát. A kis csomagot Bartel felé tartotta, aki tört belőle egy kis darabot, és megkóstolta.

-Ez tényleg baromi finom. Igazad volt.

-Ugye? Mondtam, Londonban minden nap ezt ettem.

-Na, jó induljunk!

A két kommentátor kilépett a szobából, és az üres stadion kijáratához siettek. Az emberek, hamar elmentek, a mérkőzést követően.. Mielőtt kiérhettek volna, egy alak közeledett feléjük. Özil volt az.

-Sziasztok!-köszönt halkan.

-Szia.

-Heló! Viktoria én elindultam.-mondta Bart, és már el is ment.

-Szia, majd holnap!

A távozó közvetítő intett, de nem nézett hátra.

-Mit keresel itt?

-Gondoltam megvárlak, és hazakísérlek.

-Gyalogolni szoktam.

-Tudom.

-Honnan?

-Ismerlek. Mindenhová, csak gyalogolsz.

-Igaz.- kacagott Tori- Könnyen kiismerhető vagyok.

-Másfél évem volt rá.

-Igaz, de akkor is.

A német ajtót nyitott a lány előtt, és előre engedte. Elkezdtek sétálni a hosszú úton, a városon keresztül.

-Gyönyörű.

-Igen, az. Ilyenkor meg tudom érteni, hogy miért erre jársz.

-Én néha csalódok magamban.

-Miért? Szokásodhoz híven eltévedsz?

-Pontosan!-nevetett a lány- Egyszer, még az előző helyszínen, egy kupi negyedbe keveredtem.

A focista elröhögte magát.

-Ez még semmi. Egy férfi odajött hozzám megkérdezni, hogy mellyi egy menet.

Özil-ből még nagyobb nevetés tört ki.

-Nem vicces.-próbálta menteni a helyzetet Viktoria, de hiába- Azok után bokáig érő gúnyákat húztam.

-És emlékszel, amikor Angliában tévedtünk el?

-Persze! -vigyorgott a lány.

-Egy piachoz értünk, ahol egy öreg bácsi annyira kiabált neked, hogy vedd meg a frissen fogott halát, és te tényleg megvetted.

-Ne hozd elő a kínos emlékeimet.- vihogott a lány.

Az úton szó esett még a régi időkről. A története többnyire Viktoria pecheiről, és feledékenységéről szóltak.

Ha belegondolok, egészen boldogan gondolok vissza Londonra. Jól éreztem magam Özil-el.

Mikor a szálloda elé értek, véget ért az összes emlék. A jelenben voltak.

-Sok sikert!

-Köszönöm, de hol marad latinul?

-Sis Felix!- vigyorgott Tori.

-Így már jobb. Jó éjszakát Viktoria!- köszönt el a német, majd egy hosszú puszit nyomott az arcára. Mikor elment, nem láthatta, de a lány egész feje elpirult. Izzott a vörösségtől. Minden porcikája összeszorult. Nagyon megijedt Özil utolsó érintésétől. A pír, még a liftben sem múlt el. Fel ért a szobába, ahol Memo boldogan várta.

-Szia! Hol voltál eddig?

-Csak sétáltam.

-Miért vagy ilyen piros?

-Semmi, -védekezett, és tenyerével eltakarta az arcát- csak mérges voltam magamra, ezért kiosztottam egy-két pofont.

-Akkor itt az ideje, hogy a csoda kapus, okot adjon rá, hogy elpirulj.-mondta, majd Tori karcsú derekához kulcsolta a kezét.

Na tessék. Ez is csak vörösíteni akarja az arcom. Farsangon nem lesz kérdés, hogy minek öltözzek. Egy nagy paradicsomnak.