Apaaaaa!
-Igen
kicsim?
-Megkaphatom
az a nagyot?
-A
pirosat?
-Igen.-vigyorgott
aranyosan Viktoria.
-Megtudod
te azt enni? Még nekem sem biztos hogy belefér a gyomromba, hát
mégy ilyen kis angyali 6 éves kislánynak.
-De,
én meg tudom enni, de a kéket pedig, Dederick kapja meg!
-Ő,
még túl kicsi egy ekkora jégkrémhez, de mi lenne, ha egyet
elfeleznétek?
-Ő
fiú, nem ehet pirosat.
-Akkor
a zöldet vegyük meg?
-Hát,
-motyogta a kislány, és a jobb gyűrűs ujjacskáján, rágni
kezdte a körmöt. Az egész kezecske belefért volna a szájába,
olyan aprócska volt- legyen.- jelentette ki.
-Elnézést!
Azt a zöldet kérnénk.
-Máris
adom.- mosolygott a pultnál várakozó, tündéri pultos lány.
-Köszönjük!-
válaszolt az apuka, akinek mind a kezében, egy-egy kisgyerek
csüngött. A kezét, nem nagyon tudta mozgatni, ezért, csak nagy
nehezen tudta a dupla pálcikás édességet ketté törni. Mikor
sikerül, a halványzöld fagylaltokat, a gyermekek kezébe nyomta.
Ki
lépte a kis üzletből, és a napsütötte utcára léptek. A két
kicsit lerakta a földre, és együtt sétáltak az utcán, kézen
fogva, míg Viktoria, és Dederick megették a finomságokat.
-Apa?-
szólalt meg a kisfiú.
-Igen
fiam?
-Anya
miért van mindig otthon?
-Mert
imád veletek lenni.
-De
hát alig foglalkozik velünk.
-Ő
nem olyan mint te, Apu.- mondta Viktoria.
-Jajj,
ne mondjatok ilyeneket. Mind a ketten nagyon szeretünk titeket. El
sem tudjátok képzelni mennyire.- védekezett az apuka.
-Mikor
megyünk, a Nagyihoz?
-Igen,
mikor?
-Nem
sokára, a nyár beköszöntével odaköltöztök hozzá.
-Juhúú!
-ujjongott a kisfiú.
-Olyan
mókás a Mami.
-Bizony
ám, és nekem üzente, hogy lesz egy meglepetése, a számotokra.
-Mi?
-Mi?
-Nem
árulhatom el.
-De
Apuuuu!
-Na
jó,- hajolt le az apuka- megsúgom, de úgy kell tennetek, mintha
nem tudtátok volna.
-Oké!
-Szóval,
- folytatta- kaptok egy-egy új focilabdát, és csináltatott, új
pályát.- súgta a kicsik füléhez, akik nevetve harsogták, hogy
mennyire várják már a nyarat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése