2014. július 16., szerda

XV. Melléklet

Apaaaaa!
-Igen kicsim?
-Megkaphatom az a nagyot?
-A pirosat?
-Igen.-vigyorgott aranyosan Viktoria.
-Megtudod te azt enni? Még nekem sem biztos hogy belefér a gyomromba, hát mégy ilyen kis angyali 6 éves kislánynak.
-De, én meg tudom enni, de a kéket pedig, Dederick kapja meg!
-Ő, még túl kicsi egy ekkora jégkrémhez, de mi lenne, ha egyet elfeleznétek?
-Ő fiú, nem ehet pirosat.
-Akkor a zöldet vegyük meg?
-Hát, -motyogta a kislány, és a jobb gyűrűs ujjacskáján, rágni kezdte a körmöt. Az egész kezecske belefért volna a szájába, olyan aprócska volt- legyen.- jelentette ki.
-Elnézést! Azt a zöldet kérnénk.
-Máris adom.- mosolygott a pultnál várakozó, tündéri pultos lány.
-Köszönjük!- válaszolt az apuka, akinek mind a kezében, egy-egy kisgyerek csüngött. A kezét, nem nagyon tudta mozgatni, ezért, csak nagy nehezen tudta a dupla pálcikás édességet ketté törni. Mikor sikerül, a halványzöld fagylaltokat, a gyermekek kezébe nyomta.
Ki lépte a kis üzletből, és a napsütötte utcára léptek. A két kicsit lerakta a földre, és együtt sétáltak az utcán, kézen fogva, míg Viktoria, és Dederick megették a finomságokat.
-Apa?- szólalt meg a kisfiú.
-Igen fiam?
-Anya miért van mindig otthon?
-Mert imád veletek lenni.
-De hát alig foglalkozik velünk.
-Ő nem olyan mint te, Apu.- mondta Viktoria.
-Jajj, ne mondjatok ilyeneket. Mind a ketten nagyon szeretünk titeket. El sem tudjátok képzelni mennyire.- védekezett az apuka.
-Mikor megyünk, a Nagyihoz?
-Igen, mikor?
-Nem sokára, a nyár beköszöntével odaköltöztök hozzá.
-Juhúú! -ujjongott a kisfiú.
-Olyan mókás a Mami.
-Bizony ám, és nekem üzente, hogy lesz egy meglepetése, a számotokra.
-Mi?
-Mi?
-Nem árulhatom el.
-De Apuuuu!
-Na jó,- hajolt le az apuka- megsúgom, de úgy kell tennetek, mintha nem tudtátok volna.
-Oké!
-Szóval, - folytatta- kaptok egy-egy új focilabdát, és csináltatott, új pályát.- súgta a kicsik füléhez, akik nevetve harsogták, hogy mennyire várják már a nyarat.



Megjegyzés küldése

#Szédült birkák