XXIV. Melléklet

-Annyira örülök, hogy épségben ideértetek!- mosolygott Viktoria, és Vanessa csomagját magához vette.

-Köszi. Mi is örülünk, hogy látunk.-mondta a lány, és besétált a lakásba.

A ház, belülről pont annyira nagy volt, mint kívülről. A falak fehérre, a a bútorok sötét barnéra festve díszelegtek. Növény borított minden ablakot, ahonnan az udvaron lévő medencére, egyenes kilátás nyílt. Luxus villának is lehetett hívni, a csodálatos környezet miatt. Modern, mégis otthonos otthont nyújtott.

-Csodálatos helyen laksz.- dicsérte Peralta, a bőröndpakolás közben.

-Ne is mond. Egyedül olyan magányos vagyok. Nem tudok mit kezdeni, azzal a sok pénzzel. Egyedül nem...- suttogta a végét, és a könnyek, majdnem kitörtek belőle. Kihúzta magát, magabiztosan. Az elhatározása, hogy nem fog sírni, ott lebegett a szeme előtt.

-Nekünk is furcsa, ez a hirtelen gazdagság.

-Gyertek üljetek csak le!- mutatott Tori a hatalmas ülőgarnitúrára, ami mályvás, fehéres szövettel fedetten, állt a nappali közepén.

-Köszönjük.- a pár helyet foglalt a kanapén, egymás kezét markolászva.

-Na! - ült közelebb a házigazda, és ellopta Vanessa, használaton kívüli kezét. - Mutasd az a gyűrűt.

A lány oda adta a kacsóját, amin egy kereken csillogó gyémánt díszelgett. A kőt, egy ezüst bevonat fonta körül, így az egy „V”-betűt formázott.

-Csodálatos. Hihetetlen, hogy már össze is házasodtatok.

-Titkos esküvő volt.- mosolygott a lány, és összenézett a férjével.

-Igen, nem akartuk, hogy a sajtó felrobbanjon.

-Hát azt elhiszem.- ült vissza a helyére Viktoria.

-És...- nézett össze ismét a pár – Már úton van az első kis poronty is.

-Azta! Ez rettentően jó hír! Gratulálok. - Ugrott fel, majd mindkettőjüket megölelte.

-Már a hasam is kezd kerekedni.

-Igen! Csak, úgy ragyogsz.

-Köszönöm.- vigyorgott Vanessa.

-Meséljetek, milyen volt az esküvő?

Peralta átkarolta a feleségét, majd egy sóhajtás után megszólalt:

-Csodás. Brazíliából, rögtön Hawaii-t vettük célba. A repülő út szörnyű volt, mert páran felismertek, aztán leszálltunk. Mivel, már a vb-n megkértem Vanessa kezét, ezért csak esküdnünk kellett. Gyakorlatilag, két idegent kértünk fel tanúnak, akik azt sem tudták kik vagyunk. A pap pedig, teljesen részeg volt, ezért nagyon viccesen fogalmazott. Mikor kimondtuk az igen, már be is sötétedett. Egy nagy felhő jött fölénk, ami esőt is hozott. Teljesen eláztunk, de után e szállodában nagyon jó volt. Egy hétig esett az eső, és csak egy napra mehettünk le, a tengerhez. Mondjuk, az az egy nap kiengesztelt minket. A víz fenomenálisan szép volt. Ennyi volt, igazából. - mosolygott Peralta.

-Igen.-vigyorgott a várandós feleség – igazából, mi nagyon jól éreztük magunkat. Az idő lehet, pocsék volt, de az a lényeg, hogy együtt voltunk.

Viktoria, szeméből könny peregett le. Az, hogy öröm, féltékenység, bánat, vagy szimplán a képzelete fakasztotta, még ő sem tudta.

-Úgy örülök, hogy ti boldogok vagytok!

-Jajj, Tori! Ne sírj! Minden rendbe jön!- vigasztalta öleléssel Vanessa.

-Csak- hebegte, sírva, majd előkapott egy zsebkendőt – Nektek, minden tökéletesen alakult, nekem pedig mindenem elveszett. Egyedül, csak a menő állásom lett meg, de az semmit sem ér. Visszacserélném legszívesebben.- törölgette a szemét.