2014. július 6., vasárnap

Tori - Ötödik fejezet

Tori

Minden tökéletes. Csak olyan, jó érzése támadt, bármire gondolt. Annyira jól érezte magát, hogy még a térdcsontjára is boldogan tekintett vissza. A hasában szorítást érzett, akárhányszor csak megmozdult. Alvás közben, Memo szorosan átölelte. Az érintése, pedig melegséget sugárzott, az egész éjszakán keresztül. Ez nem is volt rossz, sőt kellemesen járta át a lány testét. Reggelre, viszont hűvösebb lett az idő és fázni kezdett. Mocorgott egyszer-kétszer, amire a férfi is felriadt. Fel ült, majd a szemügyre vette az ablakot, amelyen már a reggel utca zajai is beszűrődtek, a friss széllel egyetemben. Gyorsan becsukta és visszabújt. Tori addigra felé fordult, így szemtől-szembe feküdtek.
-Jó reggelt!- súgta halkan a lány.
-Jó reggelt!
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Voltál már valaha, szerelmes?- tette fel a kérdést, majd megfogta a kezét.
-Nem tudom.- válaszolta a kapus.- Te voltál?
-Lehet, de lehet, hogy most is az vagyok.
-De mi is a szerelem?
-Nem tudom.
-Én sem.
Viktoria lenézett kettejük szorosan összenőtt kezére.
Mi van, ha ez már nem csak Brazília elviselhetőbbé tevése, miatt van? Talán már el is kábított. Mi lesz, ha vissza megy Mexikóba? Jajj, ha már ezen gondolkozok, nagy baj van. Vagy, ez nem is baj? Most olyan jó itt feküdni és vele lenni, de mi lesz, ha érzem majd a pillangókat a hasamban? Azok a kis dögök mindent elrontanak.
Ekkor, Ochoa megunva a kézfogást, megfogta a lány nyakát és az állánál fogva összeérintette a szájukat. A csók -szokásosnál is jobban- Tori csontjaiig hatolt. Rádöbbent, hogy a rovarok új életre keltek, de most nem csak mocorogtak. Utat próbáltak keresni kifelé, hatalmas robajjal.
Te jó Isten! Én szerelmes vagyok!
Gyorsan fel ült és elkiáltotta magát.
-Jajj ne, a pillangók!
Ochoa a fejére húzta a párnák és el kezdett röhögni.
-Mégis, milyen pillangók?
-Amik akkor szoktak röpködni, mikor olyannal vagyok, akit nagyon szeretek.
A férfi rögtön megkomolyodott. Lehúzta a lányt, majd rávetette magát. Halkan ölelkeztek, mikor az ajtón kopogás szűrődött be.
-Ne merészeld!-kiabált ki Ochoa.
-Kérlek engedj be!-dübörgött az ajtón, Guadrado.
-Gyere csak!- kuncogott az éppen, felül fekvő lány.
Guadrado belépett, és tekintete rögtön meg akadt, a kicsit hiányos öltözetű bombázón. Nem volt rajta csak egy régi XXL-es Arsenal-os mez, bugyival. A vendég szerencséjére, a pillantást senki sem vette észre. A jelek szerint a Memo, ügyet sem vetett csapattársára, még mindig minden figyeltét Viktoria-ra szegezte.
-11 óra. Memo, indulunk edzeni. Készülődj!- mondta a jóképű futballista.
-Még csak most keltem fel. Minek úgy sietni?
-Memo!
-Jól van na, megyek már.-azzal fel állt és elvonult a fürdőszoba felé.
Tori az ágyból kibújva, az asztalhoz tántorgott, majd a vízforralót vette kezelésbe.
-Megkínálhatlak egy kis kávéval?- mosolygott a lány megnyerően.
-Nem kérek köszi.- válaszolt nyájasan leülve. A kezét a szemei elé tette, mintha gondolkozna, ezzel leplezte a lány combjainak stírölését. Nyilvánvalóan, -Ochoa-val ellentétben- már jó ideje nem ért nőhöz. Viktoria puszta látványával, Guadrado a menyben érezte magát. Irigykedve gondolt, Memo-ra minden pillanatban.
-Nyúzottnak látszol, csak nincs valami baj?- kérdezte Tori aggodalmasan.
-Ja? Nem , dehogy semmi. Csak kicsit kimerítő...
A lány elnevette magát, bár nem értette miért.
-Á, egy erős hölgy mindent kibír.-nyögte ki kacagva.
Erre a futballista is el kezdett röhögni.
-De, akkor mi így lányok, kibeszélhetjük a pasikat nem? Nekem elmondhatod, Memo rossz az ágyban?- vigyorgott Guadrado.
Az emlegetett szamár, már edzőcuccával, melegítőben lépett elő, a vihorászásra. Odalépette melléjük, és intett Guadrado-nak, hogy várja meg kint.
-Aztán legközelebb körmöt is festünk!- köszönt el Tori.
Ochoa megölelte a lányt, és magához szorította.
-Később találkozunk.
-Jó edzést!- mondta a lány és egy puszit nyomott, a kapus arcára.
Már ki is léptek a szobából.
Viktoria egyedül maradt. Ki lépett az erkélyre, ahonnan nyugodtan végignézhette, a buszhoz vonulást. Nem sokáig állhatott, azonban tekintet nélkül. Hamarosan a fotósok is felfedezték, a lány elköszönő pillantásit, amiket a buszra vetett. Pontosabban a benne ülő Ochoa-ra. Belépett a szobába és a régi mezt az ágyra dobta.
A hátulján a név is látszott:
Özil

Meg itta az előkészített kávét, felvette a szokásos ruháját, (kockás ing és farmer) majd a z ajtót bezárva, a lifthez ment. Úgy döntött, kimegy és sétál egyet. Ki is lépett az utcára, ami már kiürült. Ránézett a telefonja teendő listájára, amin látta, hogy el kell mennie a német válogatotthoz, a sajtótájékoztatóról riportot készíteni. Az ajkát harapva sétált tovább.
A németekkel, most a portugálok játszottak, rögtön a mexikóiak előtt.
A táskájából előkaparta a diktafonját és megnézegette , a régi anyagjait. Néhányon, nagyot nevetett, amire a járókelők is felfigyeltek, furcsállva a vihorászást.
Nem sokára oda is ért, a szállodához. Hatalmas volt és gyönyörűen csillogott benne minden. Belépett, ahol meglátta, hogy az előtérben tolonganak a riporterek.
De jó! Megint pattogni fogok, mint a gumilabda.
Azonban, amikor meglátták, oda rohantak hozzá.
-Miss Nathia! Mi lesz Guillermo Ochoa büntetése?-jöttek a tömegből, a kellemetlennél, kellemetlenebb kérdések.
-Továbbra is folytatják a viszonyt?
-Nem hagyja abba, a sportkommentári állását?
-Gondolt arra valaha, hogy modell lesz?
-Ha választania kell Hollandiának, vagy Mexikónak drukkol?
Viktoria, tág szemekkel és nyitott szájjal viszonozta a túlzott figyelmet. Egy szót se tudott kierőszakolni a száján. Megrázta a fejét, majd az utat kihasználva, belépett a sajtókonferenciára. Bent, a terem tele volt pakolva székekkel, amiken újságírók ültek. Elöl az emelvényen pedig, a sportolók foglaltak helyet. Egyszerre csak egy kérdésre válaszoltak. Az összes játékos, kivétel nélkül jól beszélt angolul, ezért ez volt a közös nyelv. A csapat legnagyobb része már a kérdésekre válaszolt, mire Viktoria helyet talált. Jobb oldalon ott ült, ő. Mesut Özil, a csoda csatár. Mikor a lány észrevette, rögtön elpirult. Lehajtotta a fejét, hogy ne látszódjon, aminek a hatására a világos haja, teljesen eltakarta. Ezért a német játékosnak időbe telt, felismernie. Tori, már kezdte azt hinni, hogy a pír elvonult az arcáról, felnézett. Felnézett, Özil hatalmas barna, boci szemeibe. A focista továbbra is bámulta, ám a lány félrehúzta a fejét. A tájékoztató, többi részében, nem talált egymásra a tekintetük, köszönhetően Viktoria fej elfordításainak. Az egész rendezvényről, alig maradt egy-két emléke. Amikor befejezték, a kérdéseket, mindenki a kijárat felé indult. Viktoria megtorpant az ajtóban.
Még mindig kint várnak. Várják, hogy kimenjek, hallom a susogásukat.
Ekkor érezte, hogy valaki meg érinti a vállát és halálra ijedt. Özil volt az, aki már nagyot röhögött a dolgon.
-Szia!- köszönt a lány végül, mikor összeszedte magát.
-Szia!-mosolygott rá a lányra a csatár, majd meg ölelte.- Nem mersz kimenni a firkászok miatt?
-Nem.
-Majd én segítek. Gyere elkísérlek, a hátsó kijárathoz.
-Köszönöm.-válaszolta a lány és elindultak.
-Azt hiszem, meg érdemlem, hogy tudjam. Miért is hajtottak, így rád a surmók?
-Nem olvastad az újságot?-vigyorgott a lány.
-Nem.
-Összeszűrtem a levet, egy mexikóival.- vihogott Tori.
-Hát, akkor megváltoztál azóta.- nevetett a futballista, bár a mondatnak, komoly része is volt: ,,Azóta.”
-Egy dolog nem változott- tessékelte meg a hangszálait a lány- Még mindig, a tőled kapott Arsenal-os mezben alszom.
A férfi önkéntelenül is meghatódott, ezt viszont röhögésben fejezte ki.
-Nem mondod komolyan? Még mindig?
-Még mindig,-kacagott Tori- ha nem hiszed el megmutatom.
-Hát, nehezemre esik, szóval mutasd meg. Nem fakult még ki? Olyan rég volt.
Átsétáltak, a régi hátsó kijáraton, majd az irányt Tori szállodája felé vették.
Ez a helyzet elég furcsa, tekintettel arra, ahogy elváltunk. Ahhoz képest, még mindig jókat nevetünk, mint régen. Viszont a mosoly nem enyhíti a görcsöt a gyomromban.
-Közvetítettem, a Ghána elleni meccseteket. Nagyon szépen játszottál.
-Köszi, ne felejtsd el, hogy a német csodacsatár mellett állsz.- csinált viccet a hírnevéből Özil.
-Jaaa, tényleg. Ne haragudj, két lépéssel arrább megyek.
Már az épülethez értek, majd be a recepcióra, és a liftbe. További kacajok mellett, értek be a szobába. Viktoria ledobta a táskáját és a vendég kezébe dobta a pizsamáját.
-Huh, tényleg megvan.-mosolyodott el a futballista. Közelebbről meg akarta nézni, azonban egyből megérezte a lány kellemes illatát, ami elkábította. Eszébe jutottak, a hosszú, együtt öltött éjszakák, a sok nevetés, és az érzelmek. Hirtelen újra akarta élni az egészet, amit a távolság félbeszakított.- Figyelj! Ami minket illet... Sajnálom.
-Semmi gond. Meg értelek.
-Nem kellet volna elmennem.
-Dehogynem! A helyedben én is leléptem volna. Nem mindig kap, egy sportoló ilyen ajánlatot.
-Nem. Megkellet volna becsüljelek.- mondta a sportoló, amit a lány elpirulása követett.- Emlékszel a borzasztó filmekre, és a nutellás pop-cornra?
-Hogyne emlékeznék.- nyögte ki Tori vigyorogva- meg ismételhetnénk.
-Oké, de csak ha ”A nagy kvízválasztó”-t rakjuk be.
-Jajj, ne. Az a világ legszörnyűbb filmje.
-Éppen azért.
Özil elhelyezte magát az ágyra, amivel szemben volt a plazma tévé. A lány addig elkészítette a harapnivalót, majd ő is leült. Bekapcsolta a filmet.
Szinte végig röhögtek. Minden jelenet, annyira nevetségesen rossz volt. Régebben, majdnem minden nap, ezt nézték. Minél többször, annál jobb volt. Most is hangos vihogások, röhögések, röfögések mellet ették a furcsa édességet. A mozi felénél, Tori lapot ragadott, és barnára színezte, majd egy bajszot vágott belőle, amit felragasztott a tévére. Ez még mókásabbá tette az egészet.
Még mindig ugyanolya jól szórakozunk. Olyan, mintha semmi sem változott volna. Már a görcsöt sem érzem, a hasamban. Ő semmit, sem változott.
A végkifejletnél tartott a felvétel, amikor az ajtótól zaj hallatszott. Memo bejött az ajtón, és a cucca a földön landolt. Elképedve nézte, ahogy Viktoria, egy német focistával tévét néz.
-Ó, szia Memo! Nézd, nézd! Bajusszal nézzük a filmet.- köszöntötte a férfit nevetve- És bemutatom, Mesut Özilt. -nézett a vendégre- Özil, Memo. Memo, Özil.
A két sportoló kezet fogott, majd helyet foglalt.
Mikor a film véget ért, felcsendültek az utolsó nevetések.
-Nem akarlak tovább zavarni titeket.- próbált elköszönni a német.
-Nem zavarsz!-marasztalta a lány.
-De. Úgyhogy megyek is.
-Legalább, had csomagoljak neked ebből a pop-cornból.- ajánlotta fel, és válaszlehetőséget nem hagyva, már a konyhában is volt.
A két ellenfél egyedül maradt. A tekintetük villámokat csapott; a feszültség tapintható volt.
-Te lennél az a mexikói, akivel összeszűrte a levet, és a címlapon kötött ki.- szólalt meg Özil.
-Igen.- borzolta a szemöldökét a mexikói.
-Csak, hogy tudd,-lépett közelebb a csatár, szemtől szembe- Ez a lány, az enyém.- súgta fenyegetően Ochoa felé, aki nem felelt, csak lesütötte a szemét, az állkapcsát mozgatva.
A lány visszatérve, mosollyal adta át, a kis csomagot, majd elköszönt Özil-től, aki hamar el is tűnt a folyosón.
A kapus, Tori felé fordult.
-Miért volt itt?
-Csak megnézte a pizsamámat, aztán csak beszélgettünk és filmet néztünk.
-Úgy értem, újra akar tőled valamit?
-Nem is mondtam, hogy régen együtt voltunk.
-Ő felvilágosított.
A lány megijedve, kezét a szájához tapasztotta.
-Mondott neked valamit?
-Semmi fontosat.-válaszolta Ochoa, és a karjaiba zárta a lányt.
A hülye pillangók. Megint, érzem, ahogy röpködnek. Olyan melegen, és kellemesen tud ölelni, mint senki más.
-De bánhatja, ugyanis, én már lestoppoltalak.-folytatta Memo.
A lány, elpirulva megszorította.


...
Megjegyzés küldése

#Szédült birkák