Tori - Tizenkilencedik fejezet

Tori

Kimondtam. Én hülye. Pedig megfogadtam, hogy soha többé nem jelentem ki először. Meghalok, a szánalomtól. Bezzeg ő. Memo, persze minden helyzetben tudja, hogy, hogy mentse ki magát, és még elbűvölő is marad végig. Olyan irigy vagyok rá. Ha persze én állnék a kapuban, 10-0-ra kapnánk ki. Régen, még én is szerencsés, és magabiztos voltam. Jó, beképzelt. Én, a holland válogatott kapitánya. Volt mire büszkének lennem. Most, csak egy sportkommentátor vagyok, akinek a „pasija” egy híres focista. Az emberek azt hihetik, szomjazom a figyelmet, pedig amikor meg ismertem, még minden normális volt. Most bezzeg.

Viktoria felhajtotta a fejét az alvásból, ami inkább gondolat roham volt.

-Mikor érünk vissza?

-Nyugi. Már csak egy óra.

-Oké.

-Figyelj csak! Özil-el miről beszéltetek?

-Hát. Reggel, egy repülőgéppel utazunk.

-Értem.

-Akkor, a mai éjjel az utolsó.

-Igen.

-Pont most. Mekkora peched van. Akkor látod utoljára, amikor szerelmet vall.

-Ez csak is én lehetek.

-Nem tagadom, mással ilyen nem történik.

-Hát... nem.- sóhajtott a lány.

-Viszont, Özil halálosan beléd van esve.

-Mi? Dehogy, csak, csak...

-Aki egy lányt az orrod előtt utasít vissza, úgy, hogy nem is vagytok együtt, az rettentő romantikus.

-Jajj... ez nem jelent semmit.

Bart magasra felhúzta vörös szemöldökét, és Tori-ra sandított.

-Oké-oké!- folytatta a lány – Tényleg érez még irántam valamit.

-Már csak az a kérdés, te érzel-e valamit?

-Persze, hogy érzek. Ha tudnád mennyi mindent, de Özil-el nincs esélyünk, hiszen ő sem fog holland csapathoz szerződni.

-Az igaz, de te...- mondta volna Bartel, de Viktoria közbevágott.

-Én nem kapok állást Angliában, és nem akarom, hogy bárki is eltartson.

-Ahh...

A lány visszabólintotta a fejét, majd ismét gondolkozni kezdett.

Beleszerettem abba az emberbe, akit csak a szórakoztatásomra, -vagy az ő szórakoztatására,- ismertem meg. Nagyon szánalmas lehetek. Most pedig, el kell búcsúznom tőle örökre. Az egyetlen mód, hogy együtt maradjunk, az lenne, ha egy holland csapatba jönne, de ez persze kizárt. Nem is akarom, hogy Hollandiára pazarolja a tehetségét. Mintha, csak megismétlődne Özil. -gondolta, majd elaludt.

-Megjöttünk!- kiabálta Bart, amitől Tori felugrott, és alaposan beverte a homlokát- Nyugi, nem kell úgy örülni. Jól vagy?

-Igen. Szia!- szállt ki az autóból a lány.

-Holnap úgy is együtt repülünk, bár te Özil-el leszel elfoglalva.- mondta a vörös riporter, majd válaszlehetőségtől megfosztva, otthagyta Tori-t.

Na, de jó. Még ez is. Bart össze akar hozni Özil-el. Most mit fogunk csinálni Memo-val. Egész este az ágyban leszünk, vagy kilök a szobából? Esetleg megbeszéljük, hogy mindennek vége? A mai este, így, vagy úgy, borzalmas lesz.

Felbaktatott a szobáig, utoljára, és kinyitotta az ajtót.

Az asztalra, közel 50 könyv volt rakva, és Ochoa már az ágyon fekve aludt.

-Ajj... Memo. Már így is, egy egész bőröndöm, csak a te könyveiddel van megtöltve, és most még egyet azzal kell telepakolnom.- suttogta, nagyon halkan, és elmosolyodott.

Közelebb lépett az ajándékhoz, és végignézegette, az összes borítót.

Tudta, hogy erre nem számítok. Mindenki arra gondolna, most mást talál ki, de ő ugyanazt adta. Ettől, csak még jobban fáj a szívem. Azt hiszem, ez a búcsú kinyírja a pillangókat. Az Ochoa pillangókat örökre.

Ahogy a könyveket rakosgatta, az egyik hirtelen a földre zuhant. A csattanás, csak fordulásra késztette Memo-t.

-Huh.- törölte meg a homlokát Tori- Ez nem sokon múlott.

Halkan beosont a fürdőszobába, és beállt a zuhany alá. Mikor végzett, a törölközőt magára csavart, és tekintete, Az Arsenal-os pizsamára szegeződött.

Bűntudatom van, pont most felvenni ezt a mezt. Enélkül is, pont kényelmetlenül érzem magam. Elég ennyi.

Befeküdt halkan az ágyba, és takarót, óvatosan Ochoa-ra varázsolta, anélkül, hogy felébredt volna. Elterült, a takaró alatt, és behunyta a szemét.

Ennyi volt. Vége. Az én gépem, korán indul, amikor ő még alszik. Még el sem köszönhettem tőle. Az utolsó emlékem tőle, egy puszi lesz, amit álmában az arcára adok. Ő, mit sem sejt, majd az egészből. Mélyen alszik tovább. Vajon mit álmodhat? Rólam? Vagy másról? Lehet, hogy a palacsintáról. Én róla nagyon sokat szoktam. Gyagyás vagyok, a hülye gondolataimmal együtt. Elmegyógyintézetbe kéne mennem, Anya mellé. Még be is fogadna, és együtt innánk. Amikor mindketten részegek voltunk, egész jófej volt. Nem tudok elaludni. Egész éjszaka magamra maradok a gondolataimmal. Reggelre paranoiás leszek. Özil vajon mit csinál? Biztos visszahívta azt a lányt, aki a meccs után odajött hozzánk. Nem tudom, emberek, hogy tudnak, csak úgy felajánlkozni? Nekem, nem lenne merszem. Bár, tulajdonképpen, én is azt csináltam Memo-val. Bartel-nek is így csinálnak a pasik? Csak úgy odamennek, és megkérdezik, vár-e estére az ágyába valakit. Az a lány nagyon szép volt ahhoz, hogy ilyen mondandóra legyen szüksége. Ha egy férfi ránéz, már beleszeretett. Özil rosszul döntött, amikor vissza utasította. Eleve, butaságvolt rám fecsérelnie az idejét, egy ilyen történelmi győzelem után.

Viktoria, az oldalára fordult, és pár percig próbált, semmire sem gondolni, hátha elalszik, de sikertelenül.

Egyszer csak Memo, hirtelen fel ülte, és nagy levegőt vett.

-A fenébe! Elaludtam. - súgta, mert nyilván azt hitte, a lány már alszik.

Viktoria lassan felült, és megfogta a férfi vállát. Ochoa ránézett, majd odafordult hozzá. Megsimítottak egymás arcát, amit a sötétben alig lehetett látni, de a szemük előtt volt. Utána lassan, közelebb hajoltak, amíg a szájuk, teljesen összeért.

Egy betű, vagy hang nélkül. Ez, annyira ránk vall. Mintha csak, mi rendeznénk a jeleneteket. Se szó, se beszéd.

-Ez az utolsó alkalom, hogy láthatlak.- szólalt meg, végül, Ochoa.

-Igen.

-Én, Hollandiában, is tudok védeni.

-Dehogyis!- mordult fel Tori- Nem hagyom, hogy a tehetségedet, egy lepukkant holland csapatnál hagyd! Neked, a legjobb csapatok közt a helyed!

-De...

-Nincs de!

-Nélküled mit ér a tehetségem?

-Nagyon is sokat! Sőt, nélkülem, még jobb leszel.

-Ezt mondta Özil-nek is?- motyogta Memo, és Viktoria elhallgatott – Csak ő megkérte a kezed. Tényleg. Csak hogy kvittek legyünk vele. Hozzám jössz feleségül?

-Memo! - sírta el magát a lány – Tudod, hogy szívem szerint igent mondanék, de... nem lehet.

A kapus megtörölte a könnyes szemeket, és megpuszilta őket.

-Nálam, ezerszer jobb palikat szedhetsz fel, hiszen olyan gyönyörű vagy. Menj vissza Özil-hez, és ő majd úgy fog szeretni, ahogy én soha. Nekem, csak az számít, hogy boldog legyél, és valaki vigyázzon rád.

A lány, még nagyobb sírásba kezdett, a megható szavak hallatán.

A kettőjük közti ölelkezés, egész éjszaka tartott, amíg reggel, Viktoria, a plusz egy könyves bőrönddel, elhagyta a szobát. Azt a kivételes szobát.