2014. július 26., szombat

XXV. Melléklet

-GYERÜNK! RAJTA! FUTÁS!- üvöltötte torka szakadtából, amit a nézők hallottak csak. A meccseken, sosem lehetett hallani semmit. A rajongók hangja, tompította az edzői, segítő szavakat.
A bíró belefújt a sípba, ezzel jelezve, vége a hosszabbítás első félidejének. 15 perc van hátra, vagy tizenegyesek lesznek.
Viktoria gyorsan előre ment, az öltözőbe, és felkészült a lelkesítésre. A csapat lassan, fáradtan sétált. be az öltözőbe.
-Tudom, már ezerszer hallottatok tőlem, és mástól is lelkesítő beszédeket. Mindenben biztatnak, hogy nyernünk kell. Én, most csak azt mondom nektek, csináljatok, amit akartok.- kiabálta Viktoria, majd látta a csodálatot játékosai szemében. -Mit is akartok csinálni? Haza akartok menni? Veszteni akartok? Nem hiszem! Ismerlek titeket annyira, hogy tudjam. Nem akartok kupa nélkül hazamenni! Mióta én edzelek titeket, még egyszer sem tettétek. 3 éven keresztül, mindig megnyertük a bajnokságot. Most miért ne tennénk? Az ellenfél gyenge. Könnyen le tudjuk győzni. Ez az 1-1-es eredmény ne érdekeljen titeket. A labda velünk van. Nem vagyunk hazai pályán, nekünk van nehezebb dolgunk. Mutassuk meg nekik, hogy igenis erősebbek vagyunk. Tavaly rekordot döntöttünk, a három, zsinórban következő győzelemmel, de azt a 3-as számot könnyű megdönteni. A 4-et már nem annyira. Készen álltok, a negyedik „selfie”-re a kupával?- nyújtotta ki a karjait.
-IGEN!- üvöltötték a játékosok, majd az ajtó felé menet, pacsit adtak az edzőjüknek.
Kifutottak a pályára, és az energia, megijesztette a lassan cammogó ellenfelet. A bíró intett, és az utolsó 15 perc megkezdődött.
Ez a pár perc hamar eltelik. Ha most nem rúgunk gólt, csak a szerencse dönt. Azt, nyilván nem akarja senki. Na végre! Mi támadunk. Ez az csajok! Kényszerítő! Szép passz. Lődd be!
-LŐJ!- ugrott fel a kispadról Viktoria.
-GÓÓÓÓÓÓÓL!- csapott a levegőbe.
A pálya szélén lévő társaság, mind befutott. Az öröm hihetetlen volt. A közönség tombolt, kiáltozott, és énekelt.
-GÓL! Az állás, 2-1. Vezet az ARSENAL.- hangzott a mesterséges hang.
Ezt a tízpercet, már csukott szemmel is kivédekezzük. Nyertünk. Ismét.
Az a kis idő hamar elrepült. Az ellenfél kapkodott, és végül egy jól összeszedett támadást sem sikerült indítania. A spori lefújta a meccset, Viktoria csapat 4-szerre is megnyerte a bajnokságot.
A játékosok ujjongtak, és lelkendeztek.
Viktoria hátra sétált a folyosóhoz, ahol Dederick, és egy tündéri kislány sétált felé. A poronty, mikor meglátta, elengedve Ded kezét futásnak iramodott.
-Anya!- gügyögte, majd odatotyogott Tori-hoz.
-Kicsim! - emelte fel.
-Nővérkém, a kislányod, egy hiperaktív mókuska.
-Ugyan, az én picikém, egy angyal. -csikizte meg, nevetve.
-Na persze...- sóhajtott a hősies testvér.
-Most pedig, Megmutatjuk, hogy mennyire hasonlítasz anyukádra. Mindenki csodálni fog téged! Kis szupersztárom.- kiléptek a folyosó takarásából, a pályára. Az eddig, mulató csapat, most hátrafordult. Gyorsan odamentek az edzőjükhöz, és együtt
felkiáltottak:
-Esther!
A játékosok mind odaszaladtak, és csikizni, és mulattatni kezdték a kislányt.
-Hihetetlen.
-Meg kell zabálni!
-Ilyen aranyos kislányt, még sosem láttam.
-Kicsit sem hasonlít az apukájára.
-Tiszta anyja.- harsogták, körülzsongva a picit.
-Hallod ezt kicsim? - szólt hozzá Viktoria -Egyébként, nehogy ezt higgyétek, hogy nem hasonlít az apukájára. Ugyan olyan virgonc, és örökmozgó. Éjszaka, alig bírom ágyba tenni.


Megjegyzés küldése

#Szédült birkák