2014. július 15., kedd

XIV. Melléklet

Az ember nem is tudja milyen amikor olyat lát, érez, hall, ami nem létezik. Ott van előtte, mégsem hiheti el igazán. Azonban ez a jó az álmodozásban. Azt látod magad előtt, amit szeretnél. Néha a képzelgés fonalai össze gabalyodnak a valósággal és olyankor fel ébredsz. Mintha dimenziókat járnál át éjjel és nappal. Legszívesebben mindenki, csak aludna egész életében és amikor ébren van azt tartaná hamisnak, igaznak pedig az álmot. Szép is lenne, ha mindenki ott élhetne, ahol csak szeretne. Reggelire a legkívánatosabb epret szedhetné le a frissen érő növényről a kertben, vagy a nagy házban fekve, meg érintené a csengőt és három szolgáló lány hozná be neki azt ezüst tányéron. Én nem így ébrednék szívem szerint.
Mikor a madarak csicseregnének az ablakban, ami kicsit ferde, ezért a hideg és néha az eső is be-be csepeg rajta. Boldogan nyitom ki a szemem és a nap szinte égeti, oly hevesen világít. Fel ülök az ágyon, ami akkorát reccsen, hogy a vékony falakon a hang tűzriasztó hanghoz hasonlóan át megy és az ajtóban fekvő macskát felébreszti. Felkapja a fejét és egy másodperc után sietve rohan az ágyhoz. Felugrik és az ölemben kéri ki magának a reggeli simogatási adagját. Aztán amikor kielégedve lemászik az ágyról a tálához, ahol nyávogva vonja magára ismét a figyelmet. A kis tálkára fel van festve a szőrmók neve. Rory. A kis kandúr nagyon is mozgalmas életet él. A szokásos reggelije után a ferde ablakhoz rohan és máris az utcán császkál. Most is így tesz.
Én csendesen mosolygok egyet, de nem nevetek. Nem tehetem, hiszen a nevetés könnyen átszűrődik a repedezett falakon és ha ez megtörténik a szomszéd csörtetve rohan át, hogy megint felébresztettem. Majd a cica megítélése után ránézek az ágyra és átgondolom, miért is nem cseréltem még le. Eszembe jut mennyire is szeretem ezt a recsegő kis ágyacskát. Már lassan félbe törik és semmi értéke nincs, mégis olyan finom illata van, még így kb. 10 évesen is. Legszívesebben ráugranék és megölelném, csak akkor felébreszteném nemcsak a szomszédot, hanem az egész házat.

A panel enyhén ferde szögben áll, ezért mindig félek a lépcsőn felmászni. 5 emeleten át kell lépcsőznöm, mire az én kis zugomhoz érek. Az ajtó ugyan olyan, mint a többi, de belül nagyon is különbözik a többi lakástól. Miután belépek, újabbnál-újabb dolgokat láthatok meg. A legdrágább polcok, székek és szőnyegek. Plazma tévé, laptop, táblagép, telefon, minden amiről a 13 éves önmagam álmodozhatott. Talán az összes hely közül ahol lakni szoktam ezt szeretem a legjobban. 


Megjegyzés küldése

#Szédült birkák