2014. július 18., péntek

XVI. Melléklet

-Szeretlek!- mondta a fiú, majd hátra simította, feketén csillogó fürtjeit.
-Én is, Szeretlek!-válaszolta lány vigyorogva.
-Ugye örökre együtt leszünk?
-Augustin! Te vagy életem szerelme.
-Nora! Te vagy életem szerelme.
A lány elmosolyodott, és felvette a szoknyáját, majd odadobta a fiú ingét.
-Mit mondunk majd, mindenkinek?- folytatta a fiú.
-Nem tudom. Talán az igazat?
-Á... akkor az öcséink kiakadnának.
-Na igen.- nevetett fel a lány.
-Nem akarom őket felvilágosítani.
-Én se. Elég fura lenne, az öcsémet kasztrálni.
-Nekem mondod? Ismered Guillermo-t. Kezelhetetlen.
-Azért kellet a szobájába menni igaz?
-Hé! Ott eleve kupleráj van, nem is veszi észre, hogy ott voltunk.
-Ha mégis,- öltözött tovább- te fogsz magyarázkodni.
-Köszi. Persze a ti konyhátok nem számít.
-Jajj, fejezd be.- vihogta, és megcsókolta.
Mikor mind a ketten elkészültek, kézen fogva kisétáltak az utcára. Megbeszélték, hogy meg látogatják, az öccseiket.
-Mi lesz, ha visszamentem Mexikóvárosba?
-Még nem tudom. Lehet, hogy én is veled megyek.
-Az jó lenne.
-Igen, de...
-Figyelj, ha pénzről van szó, tudod, hogy az ne probléma.
-De én nem akarok a terhedre lenni.
-Nem leszel a terhemre. Megdolgozol érte.
-Ajj.- kuncogott a lány és hátba csapta a fiút.
-Hülye vagyok?
-A leghülyébb, akit csak ismerek.
-Ez megnyugtató.- súgta Augustin, majd egy csókot nyomott, a lány homlokára.
Besétáltak a kis utcába, ahol rögtön az összes kamaszfiú tekintete rájuk szegeződött. Közelebb léptek, majd a pálya szélén leültek, kéz, a kézben.
-Ti, komolyan egy csapatba osztottátok Hector-t és Guillermo-t? Ez egyértelmű vereség.- mondta röhögve.
-Ha Hector ellenem lenne, akkor is győznénk.- kiabálta vissza a kapus.
-Ne álmodozz öcsikém.
-Tartsunk szünetet!- ordított mindenkinek Ochoa. A többi kölyök, rögtön a bátyjához szaladt, és körbe állták.
-Augustin, hogy-hogy haza jöttél?
-Meddig maradsz?- kérdezték sorra.
-Nyugi! Nyugi srácok! Az egész nyáron itt leszek.
-Király!
-Ez az!
-És – folytatta a testvére mellé lépve – két egész hónapom lesz, hogy szívassam, az én drága öcsikémet. - azzal, egy barackot nyomott, Ochoa fejére, akinek barna göndör haja, beborzolódott.
-Hagyd abba Augustin! - védekezett, és felugrott a hátára.
-Na! Fejezzétek be.- parancsolta Nora, aki az ölébe telepedő Hector-t simogatta- Látjátok mi milyen jól megvagyunk?
-Ez csak a látszat. Igazából, otthon ütitek, veritek egymást.
-Hé! Árulkodós.- vágott vissza a nővér.
-Ez az igazság.
Augustin letette a földre a kisöccsét, és egy cuppanós puszit nyomott a fejére.
-Fúúúúj! Ne! Most moshatok hajat.- simogatta a fejét.
-Na gyere öcsi, menjünk haza!- kérte, amikor az égre nézett, ami beborulva szürkült.
-Ne már!
-De, de!
-Ajj. Kellet neked haza jönni.- mondta halkan, hogy csak ő hallja.
-Gyere Hector, te is.
-Oké.- törődött bele sorsába.
A szerelmes pár, kézen fogva sétált, előttük a két fiatallal.
Az ég elkezdett dörögni, és esőt fakasztott. A vízcseppek zápora, elöntött mindent, ezért megiramodtak, és haza futottak.


Megjegyzés küldése

#Szédült birkák