XVI. Melléklet

-Szeretlek!- mondta a fiú, majd hátra simította, feketén csillogó fürtjeit.

-Én is, Szeretlek!-válaszolta lány vigyorogva.

-Ugye örökre együtt leszünk?

-Augustin! Te vagy életem szerelme.

-Nora! Te vagy életem szerelme.

A lány elmosolyodott, és felvette a szoknyáját, majd odadobta a fiú ingét.

-Mit mondunk majd, mindenkinek?- folytatta a fiú.

-Nem tudom. Talán az igazat?

-Á... akkor az öcséink kiakadnának.

-Na igen.- nevetett fel a lány.

-Nem akarom őket felvilágosítani.

-Én se. Elég fura lenne, az öcsémet kasztrálni.

-Nekem mondod? Ismered Guillermo-t. Kezelhetetlen.

-Azért kellet a szobájába menni igaz?

-Hé! Ott eleve kupleráj van, nem is veszi észre, hogy ott voltunk.

-Ha mégis,- öltözött tovább- te fogsz magyarázkodni.

-Köszi. Persze a ti konyhátok nem számít.

-Jajj, fejezd be.- vihogta, és megcsókolta.

Mikor mind a ketten elkészültek, kézen fogva kisétáltak az utcára. Megbeszélték, hogy meg látogatják, az öccseiket.

-Mi lesz, ha visszamentem Mexikóvárosba?

-Még nem tudom. Lehet, hogy én is veled megyek.

-Az jó lenne.

-Igen, de...

-Figyelj, ha pénzről van szó, tudod, hogy az ne probléma.

-De én nem akarok a terhedre lenni.

-Nem leszel a terhemre. Megdolgozol érte.

-Ajj.- kuncogott a lány és hátba csapta a fiút.

-Hülye vagyok?

-A leghülyébb, akit csak ismerek.

-Ez megnyugtató.- súgta Augustin, majd egy csókot nyomott, a lány homlokára.

Besétáltak a kis utcába, ahol rögtön az összes kamaszfiú tekintete rájuk szegeződött. Közelebb léptek, majd a pálya szélén leültek, kéz, a kézben.

-Ti, komolyan egy csapatba osztottátok Hector-t és Guillermo-t? Ez egyértelmű vereség.- mondta röhögve.

-Ha Hector ellenem lenne, akkor is győznénk.- kiabálta vissza a kapus.

-Ne álmodozz öcsikém.

-Tartsunk szünetet!- ordított mindenkinek Ochoa. A többi kölyök, rögtön a bátyjához szaladt, és körbe állták.

-Augustin, hogy-hogy haza jöttél?

-Meddig maradsz?- kérdezték sorra.

-Nyugi! Nyugi srácok! Az egész nyáron itt leszek.

-Király!

-Ez az!

-És – folytatta a testvére mellé lépve – két egész hónapom lesz, hogy szívassam, az én drága öcsikémet. - azzal, egy barackot nyomott, Ochoa fejére, akinek barna göndör haja, beborzolódott.

-Hagyd abba Augustin! - védekezett, és felugrott a hátára.

-Na! Fejezzétek be.- parancsolta Nora, aki az ölébe telepedő Hector-t simogatta- Látjátok mi milyen jól megvagyunk?

-Ez csak a látszat. Igazából, otthon ütitek, veritek egymást.

-Hé! Árulkodós.- vágott vissza a nővér.

-Ez az igazság.

Augustin letette a földre a kisöccsét, és egy cuppanós puszit nyomott a fejére.

-Fúúúúj! Ne! Most moshatok hajat.- simogatta a fejét.

-Na gyere öcsi, menjünk haza!- kérte, amikor az égre nézett, ami beborulva szürkült.

-Ne már!

-De, de!

-Ajj. Kellet neked haza jönni.- mondta halkan, hogy csak ő hallja.

-Gyere Hector, te is.

-Oké.- törődött bele sorsába.

A szerelmes pár, kézen fogva sétált, előttük a két fiatallal.

Az ég elkezdett dörögni, és esőt fakasztott. A vízcseppek zápora, elöntött mindent, ezért megiramodtak, és haza futottak.