2014. július 21., hétfő

Memo - Huszadik fejezet

Memo

Vége. Itt hagyott. Nem szoktam sírni, de ha olyan lennék, mint ő, már elázott volna az egész emelet. Meg a hülye pillangók is kipusztultak. Most mi lesz? Újra szerelmes leszek valakibe? Ki tenne annyit értem, mint Tori. Még palacsintát is készített, pedig már nem is találkozunk. Ki lehetne, ennyire... nem is tudom. Viktoria-s. Klónoznom kellett volna, mielőtt elment.
Ochoa kikelt az ágyból, és serényem összepakolt. Még érezte a szobában, a lány illatát. A fürdőben, és a konyhában, de legjobban a párnán.
-Ha valaki nem akadályoz meg, lenyúlom, ezt a párnát.- nevetett, és belegyömöszölte a táskájába.
-Beteg vagyok. - sóhajtott – Minimum annyira, mint ő.
Ránézett a sport cuccokkal teli táskára, és látta, hogy fel van túrva.
-Ezt nem hiszem el. Zsebre tette a hajpántomat?- röhögött, most már hangosan.
Itt sincs, mégis megnevettet. Ez így még rosszabb, mintha csak szimplán szomorú lennék.
-Sürgősen szereznek kell magamnak, egy csajt. -nyögte, majd meg ropogtatta a nyakát – Lehet, hogy telhetetlen lennék?
Felvette a csomagjait, amiket a szoba elé pakolt.
Az ajtó előtt állva, a ajkát a tenyeréhez érintette, majd csókot küldött a szobának. A híres, 113-as szobának.
Lehet, a kulcsot is le kéne nyúlni. Oké, nem. Azért, elég gáz dolog.
Lemászott a lépcsőn, le, a sürgő-forgó mexikói szervezők, és segédedzők közé. Mindenki rohangált jobbra-balra. Ochoa megtalálta a szemével a többieket.
-Üdv a köreinkben Memo!
-Csá srácok!- köszönt, kezet fogva a többiekkel.
-Milyen volt az utolsó éjszaka?
-Ne is mondjátok. - válaszolta, és megfogta a fejét.
-Memo! Ugye nem most látjuk utoljára? - kérdezte csalódottan Guadrado.
-Ne! A háziállatunk.
-A macskánk!
-Memo, ezennel hivatalosan is leszögezzük, hogy ez a te hibád.
Hector, meglátva Ochoa-n a kényelmetlenséget, megfogta a vállát, és edobb vitte.
-Baj van?- kérdezte, az óvó hangján.
-Már, hogy ne lenne? Elment.
-Nyugodj le! Minden rendbe jön. Újra egymásra találtok.
-Nem tudom, olyan mély szintre süllyedtem, hogy azt akarom boldog legyen.
-Memo!- nevetett fel H.H. - Ez inkább magas szint. Te tényleg szereted azt a kislányt.
-Azt hiszem.
-Ne aggódj, elraboljuk mi neked!
A kapus, elnevette magát. Ezt a tevékenységét, Hector, személyes sikernek könyvelte el.
-Nem tudom mi lesz.
-Még senki sem, de most az első lépés, hogy elverjük Brazíliát.
-Igen!
Igen! Ez az. Most a focira kell koncentrálnom. Ez most a legfontosabb. Ha megnyerjük a bronz meccset, örök dicsőségben halunk meg, ha a repülő gép lezuhanna. Mekkora poén is lenne. Mondjuk, az még rosszabb lenne, ha előtte murdelnánk meg.
A két csapattárs vissza oldalgott a többiekhez. A kapus, szokás szerint a telefonjához nyúlt.
-Ú!
-Nézzétek azt a bigét!
-Nem semmi.
-Tuti, hogy európai, vagy amerikai. - sustorogtak, míg a hálóőr, serénykedve ölte a zombikat, a mobilon.
-Memo! Nézz már oda!
-Igen!
-Most újra, mehet a skalpvadászat.
-Oké!- Sóhajtotta, majd felnézett.
Mit keres itt Nicole? Talán ő is elmegy valahová? A mi gépünkkel jön? Vagy, csak el akar köszönni?
-Na, figyi!- mondta magabiztosan, és elindult a lány felé.
-Ez az! Jól tolod!
-Hajrá!
-Úgy sem jön össze.
-Kijöttél a gyakorlatból.
Ochoa odasétált a lányhoz, aki rögtön a nyakába ugrott, a felismerés után. A táskák körül várakozó társaság, tátott szájjal nézte, ahogy a kapus elsétál, a folyosón a lánnyal.
-Pont téged kerestelek!- lelkendezett.
-Miért?
-Hogy-hogy miért? Hát el akartam búcsúzni.
-Ó! Értem.
-A világbajnokság után, hazamész?
-Haza utazom, Puebla-ba.
-Ott születtél?
-Igen. A nagy család is ott él.
-Biztos, nagyon otthonos. Én úgy döntöttem, Mexikóvárosba megyek.
-Ki akarod próbálni a chilit?
-Nem.- nevetett, aranyosan- Csak, ott még nem voltam.
-Nem annyira szép hely, de kilehet bírni.
-Emlékszel?
-Mire?
-Ez a mai nap, a legközelebb nem?
Tessék, ez a lány, rám vár. Nekem pedig, el kell felejtenem Torit. Legyen. Csináljuk!
Megragadta a lány kezét, és a folyosó sarkáig húzta, ahol már a sötétben, nem lehetett semmit látni. Megsimította a lány haját, majd megcsókolta.
Az ölelkezést azonban, egy talp harsogás zavarta meg.
A lány, a hang hatására, szembe lökte a férfit. Leo fordult be a sarkon, és lihegve megszólalt:
-Memo! Gyere gyorsan! A hollandokat kizárták doppingszer használat miatt!
-MI?
-Benne vagyunk a fináléban!
-Ez komoly? -kérdezte, tágra nyílt szemekkel.
-Teljesen! Most viszont, menj a buszra, mert a reptérre kell érnünk.
Ochoa-nak, még integetésre sem maradt ideje, máris futott a buszra. Nicole, ott maradt egyedül. A kapus, teljesen faképnél hagyta.


Megjegyzés küldése

#Szédült birkák