Tori - Tizenötödik fejezet

Tori

Meghalok ettől az embertől. Éjjel kettőkor ér vissza. A döntőbe jutást eldöntő meccs előtt. Remélem ma jól fog játszani. Nagyon szeretném, ha a döntőbe jutnának. Mekkora, csapás lenne. Mexikó, a döntőben. Senki nem számítana rá, épp ezért ütne olyan nagyot. Rettenetesen jó lenne. Csak azt sajnálom, hogy én már nem közvetíthetek meccset, részrehajlás okán. Mondjuk, érthető.

Reggel 6 óra körül, mikor a pár még, mélyen aludt, Az ajtón kopogás hallatszott.

-Ki a fene?- nyögött fel Memo.

-Nem tudom, de ha Guadrado az, én esküszöm pofán csapom, és rávágom az ajtót.

Az ágyban fekvő, öntudatlan is hangosan elröhögte magát.

-Te hülye! Most tudja, hogy itt vagyunk. Ébren

-Hoppá! Nyisd ki az ajtót, én alszom.- mondta a párnát a fejére húzva.

Tori felállt, és félálomban az ajtó felé cammogott. Kitárta, és mögötte, olyan valakit pillantott meg, akire sosem számított volna. Dederick állt, a csomagjaival.

-Szia!- köszönt, majd erősen megölelte- Jajj, nővérkém, te egyre szebb leszel! Mintha barnultál volna is, mióta itt vagy. - mondta és a csomagjaival belépett.

-Szia!- vágta rá elképedve Tori- Mond csak, te mit keresel itt?

-Hát nem is örülsz, a szeretett öcsikédnek?

-...- a lány szava elakadt.

-Mit gondoltál, kihagyok egy Hollandia-Mexikó rangadót?

-Az is igaz. Miért nem szóltál?

-Meglepetés!- tárta szét a kezét a férfi.

-Hát megleptél.

-Akkor jól csináltam, de...- Ded egy abnormális szögben hátra dőlt, és az ágyra nézett. A szemöldökét borzolva, vette észre, hogy nem csak ketten vannak- figyelj csak. Ki a fene fekszik az ágyadban? - súgta.

-Te nem olvasol újságot?

-Nem. Ki az?

-A saját öcsém, nem olvas rólam.- tekintett a földre Viktoria- Guillermo Ochoa.

-MI?- förmedt rá az öccse- Te össze jöttél, egy mexikóival? Méghozzá, a legjobbal? Nem is te lennél.- bólogatott csücsörítve.

-Kössz. Na és te? Komolyan, kavartál egy amerikai színésznővel.

-Na, Amy-t hagyd ki ebből.

-Tudod, ez annál komolyabb.- fogta a fejét a lány.

-Ezt, hogy...?

-Majd, később elmondom. Most pedig, sicc.

-Mi?

-Menjünk el sétálni, aludnia kell!

-Komolyan, azért rúgsz ki, hogy az ellenfél kapusa szunyókáljon? Az öcséd vagyok, ha nem tudnád.

-Te nem játszol, egy ennyire fontos meccsen! Sipirc! - parancsolta, és gyorsan magára kapott egy-két göncöt.

Kisétáltak halkan a szobából, és elindultak lefelé. Kimentek az épületből, és egy kávézó felé indultak.

-És dolgozol is, vagy csak megnézed a meccset.

-Ha már itt vagyok, akkor segítek. Ha nyerünk, a döntőben is én leszek a válogatott orvosa.

-Értem, akkor maradsz.

-Igen.

-Jók voltak, az eddigi közvetítéseid.

-Köszi, de eltiltottak.

-Miért?

-A Brazil-Mexikói mérkőzésen, részrehajlásért.

Dederick, hangosan elröhögte magát.

-Hogy lehetsz, ennyire szerencsétlen?- szakadt, még mindig a röhögéstől.

-Tényleg, kedves vagy.-súgta szarkaztikusan Tori.

-Ezek szerint, tényleg komoly.

-Igen. Vagyis nem tudom.

-És mi lesz veletek, a vb után?

-Ne kérdezd. Nem beszéltünk még róla. Igazából, még semmiről nem beszéltünk, ami komolyabb dolog.

-Nem értelek. Akkor ez hogy is van?

-Az egész úgy kezdődött, hogy mindketten unatkoztunk volna egyedül Brazíliában, de most már... Semmit sem tudok.

-Mit szól az egészhez Özil?

-Nem, nem, nem. Biztos, hogy a besúgója vagy. Tudom, még mindig nagyon jóban vagytok.

-Ajj. - nevetett ismét Ded- Még nem beszéltem vele, amióta itt vagyok. Szóval, mit szól hozzá?

-Igazából, beszéltem vele, és vagy ezerszer bocsánatot kért, meg ilyenek.

-Szerintem, még mindig beléd van esve.

-Igen, ezt velem is közölte.

-Tudod, nem nagyon beszéltél vele, de én folyton írtam neki. Nagyon megbánta, hogy elment.

-Persze! Nem hiszem, én is elmentem volna, a helyében.

-Tudom.

Bementek, gyorsan reggeliért, és kávéért, aztán vissza fordultak.

-Még mindig írsz apának?- kérdezte a férfi, miközben egy jókora csokis muffin-t majszolt.

-Igen. Minden héten. Ahhoz képest, hogy az a hülye Dr. Hammilton javasolta, egészen bevált, és a mai napig megnyugtat.

-Na és a drága mexikóid, hogy reagált rá, ha meglátta?

-Egyszer, és üdvözölte Apát, aztán segített befejezni.

-Azta! - Mondta meglepődötten Dederick, aminek hatására, egy nagyobb falat, majdnem kiesett a szájából- Ez durva. Semmi kérdés?

-Semmi.

-Tényleg különleges ez az Ochoa. Olvastam, hogy még nem kapott gólt a világbajnokságon.

-Bezzeg róla olvasol, de rólam semmit.

-Na, hát na.- mondta nevetve Ded.

-Anya, - mondta Viktoria, iszonyatos undorral- hogy van?

-Hogy tudod így kiejteni a nevét?

-Szerintem érthető...

-Még mindig az intézetben van, de már régóta nem hallottam felőle.

Visszamentek az épületbe, és szokás szerint beléptek a szobába.

Memo, éppen zuhanyozott, ezért Viktoria leültette az öccsét az asztalhoz, amíg elkészíti a palacsintát.

-Még mindig ez a vacak az egyetlen, amit jól meg tudsz csinálni?- kérdezte vigyorogva a lány öccse.

-Igen, de így is nagyobb szakács vagyok nálad.

-Igaz. Én megakadtam a sajtos szenyónál.

-Látod. Az én palacsintám, isteni.

-Nem mondtam, hogy nem.

Tori, nagyban a palacsintával volt elfoglalva, amikor a mexikói, kilépett a fürdőszobából. Aaz asztalnál ülő – hozzá képest – fiúra nézett. Végigmérte, a magas nyurga ábrázatát.

Dederick ugyanis, hihetetlenül magas volt. A haja viszont, ugyanolyan volt, mint nővérének. Tejfölösen szőke, de rövid. A szemeik, is teljesen megegyeztek. Kéken villogott, mind a két testvérnek.

A zuhan alól kilépő Ochoa-nak nem volt probléma rájönni, testvérek.

-Viktoria! - szólt hangosan, miközben, még mindig a fiúra bámult.

-Igen?

-Itt az öcséd?

-Igen.

-Hogy levágta!- mondta Ded a nővérével összenézve, majd oda libbent a kapushoz.

-Dederick, és te bizonyára Guillermo vagy.

-Csak hívj Memo-nak.- nyújtotta kézfogásra a kezét.

-Nagyon örülök.

-Én is.