Elővette
a könyvet, és olvasni kezdte. Még csupán háromszor lehetett a
kezében, már a 224. oldalon járt. Ez volt az egyetlen oltalom, az
ágyban. A kórházi terem sivár volt. Az úgy nevezett, ”celeb”
osztálya, még az átlagosnál is csendesebb. Még szoba társa, sem
volt. Az angol énekesnő, aki a holland turnéján leesett a
színpadról, már két napja hazament. Vele pedig, legalább
lehetett beszélgetni.
Nem
is értem, mi a fenéért nem mehetek haza. Ez csak egy térd. Nem
agyműtétre van szükségem, csak megrepedt a csontom
Ekkor,
egy új ágyat hoztak be a terembe. Viktoria, boldogan nézte meg, új
szobatársát. Egy fiatal lányban reménykedett, erre kapott egy
másik focistát, Mesut Özil-t.
Már
előre látta, hogy vagy megsajnálják, vagy semmibe veszik. Ezért,
inkább olvasta tovább a könyvet.
-Váó!
Te csak nem, Viktoria Nathia vagy?-szakította félbe a másik beteg.
A lány letette a hasára az írást, és ránézett a németre. Jól
tudta, hogy ki, de nagyot csalódott. Az aranylábú focista, ugyanis
nagyon jóképű volt. a tévében, nem látszottak ilyen jól a vonalai. Hatalmas barna szemei ékesítették az arcát,
amit sötét barna haj fedett.
A
csatár, nem kevésbé képedt el, a lány látványától. A szíve
egy nagyot dobban, majd feszített. Ilyen szépet, még sosem látott.
Nehezen hitte el, hogy a vele szemben fekvő beteg, egy címeres
futballista. Még hozzá, Hollandia legjobbja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése