-Mit
iszol?- kérdezte a férfi, a lányra nézve.
-Utáltam
a szépségversenyeket.- szólalt meg, hosszú elmélkedés után- A
legrosszabb dolog a világon, ha az anyád kisminkel, 3 évesen.
Legszívesebben meghaltam volna.
-De,
hát mindet megnyerted.
-Ajj,
az nem számít. Nem tehetek róla, hogy már piciként is, isteni
színésznő voltam.
-És
kicsit sem öntelt.
-Na!
-Mindenki
engem szeretett a legjobban. A bölcsiben, az oviban, az iskolában,
a gimnáziumban, az egyetemen. Utálom, hogy én vagyok a legjobb.
-Azt
hittem, élvezed.
-Ezt
a részét soha. Azt szeretem, ha a munkámért, és az
erőfeszítéseimért becsülnek meg, nem a szépségem, és a
született tehetségem miatt. Azokban, nem volt részem. Nem
dolgoztam meg értük, csak úgy magamhoz kaptam. Ezért is próbáltam
egész életemben, jóra fordítani, és kihasználni. Ezért is
óckodom, a szépségversenyektől.
-Ajj.
Nicole, Nicole, Nicole.
-Most
mi van?
-Semmi,
csak szerelmes vagy.
-Én?!
Dehogy!
-Csak
akkor szoktál magadról beszélni, mikor valami baj van veled.
-Ugyan
már.- nevetett fel a lány gúnyosan.
-Most
komolyan. Csak annyit kérdeztem, hogy kólát, vagy fantát iszol.
-Hagyjál
békén!- pukkogott Nicole.
-Guillermo?
-Fogd
be!
-Áááá!
Szóval igen.
-Nem
is tetszik. Nem az esetem, csak szimplán, még nem volt olyan férfi,
aki elutasított.
-Hát,-
nevetett hatalmasat- ő, -fuldokolt – örömmel tette meg többször
is. Sőt, lehet, begyepesedtél.- lihegett.
-Köszi.-
motyogta a lány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése