2014. július 13., vasárnap

XII. Melléklet

Meglátta a képet. Ez a fotó, mindennél jobban tükrözte Memo-t.
Viktoria szíve, dübörgött. Majdnem szétrobbant a mellkasa.
Ochoa éppen mutogatott előre, egyedül. A szája tátva maradt, ahol tisztán látható volt a kék, neon kék rágógumi, amit mindig evett, minden meccsen.
A lány a kezébe zárta az arcát és hangosan nevetni kezdett. Kacagott Memo hülyeségén.
A teljes komolytalanság.
Már könnyezett a vihogástól, de egyszer csak a könny már mosoly lehervadása után is potyogott. Sírt. Újra a képre nézett.
A férfi haja most is az égben repült. A szél felkapta a tincseit. A hosszú göndör hajat. A mez pedig, megfeszült a mellkasán, és a karizmain.
Viktoria-nak eszébe jutott azok a kéz, ami magához szorította. Szorosan ölelte. Erre csak még jobban könnyezni kezdett. Hiányozni kezdett neki az a kéz, az a has, az a test, az a fej, az a haj, az az arc, az a szem, az az orr, az a száj. Minden. Az emlék.

Még egyszer sem sírtam miatta. Még, mostanáig. Most viszont nem tudom vissza tartani. Bárcsak, bárcsak..
Megjegyzés küldése

#Szédült birkák